Az űrhajózás világnapját ünnepli a Spektrum. 60 éve járt először ember az űrben.

1961. április 12-én a Szovjetunióban bocsájtották útjára, és Föld körüli pályára a világ első embert szállító űrhajóját, a Vosztok-1-et. Fedélzetén Jurij Gagarin repülő őrnaggyal, aki összesen 108 percet töltött odafenn. Ezzel egyúttal a nagy kérdés is eldőlt, hogy vajon ki küld először embert az űrbe, a szovjetek vagy az amerikaiak.

A válasz persze nem maradt el. Alig egy hónappal később John F. Kennedy amerikai elnök kongresszusi beszédében megígérte, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert küld a Holdra. Így 1961. május 25-én hivatalosan is elkezdődött az Apollo-program.

Ettől függetlenül az űrversenyt kezdetekben a szovjetek vezették, hiszen ők voltak azok, akik 1958. október 4-én sikeresen feljuttatták a bajkonuri űrrepülőtérről a Szputnyik-1 elnevezésű műholdat. Majd 3 évvel később már embert is küldtek a világűrbe Gagarin személyében. A Spektrum éppen április 12-én emlékezik meg az asztronautáról életrajzi filmjével.

Jurij Gagarin mindössze 27 éves volt hihetetlen utazásának idején. Azonban alig hét évvel később élete tragikus véget ért. Az űrhajós utolsó éveit reflektorfényben élte, számára ez mégis a szörnyű magány és vágyódás időszaka volt. Annak ellenére, hogy mindenhol felismerték és jóakarat övezte, semmi sem tudta helyettesíteni odaadó feleségének szeretetét, aki Moszkvában maradt, míg ő a világot járta. Még a királyi család tagjainak mosolya is üresnek hatott egy baráté helyett, aki amiatt neheztelt, hogy nem őt választották ki az űrbeli utazásra.

az urhajozas vilagnapjat

Emellett két premierrel is készül a csatorna, a „Holdra szállás, ami megváltoztatta a világot” az Apollo-11 50. évfordulójára készült, mely apró részletességgel mutatja be a holdraszállást megelőző drámai egy órát. De kiderül az is, hogy a speciális űrruha nélkül jó esetben 10 mp telne el az űrhajósok eszméletvesztéséig. A ruhában egy beépített speciális PLSS (Portable Life Support System) pumpa biztosítja a légzéshez szükséges oxigént, a nyomást, a hőmérséklet kontrollját, és a kommunikációt.

Mindezt egy űrjármű helyett egyetlen kis hátizsákba kell belepréselni. A szkafander alatt egy egész testet elfedő öltözetet is viseltek, melyen rengeteg műanyag csövecske futott körbe. A hűtés vizet keringtetett ebben a csőhálózatban, hogy a test által kibocsátott hőt elvezesse. A víz felmelegedett, utána a hátizsákba jutott, így segített abban, hogy ne szökjön túl magasra a testhőmérsékletük.

„A holdexpedíció 8 napja” pedig az Apollo-11 három űrhajósához hozza közelebb a nézőket, és részleteket mutat be a pilótafülkében felvett többórás, titkosítás alól feloldott hanganyagból is.

Az űrhajózás világnapját így ünneplik a Spektrumon – Egy hét az űrkutatás jegyében:

  • 04.12. 22:00 Gagarin
  • 04.13. 22:00 A holdexpedíció 8 napja 1. rész
  • 04.14. 22:00 A holdexpedíció 8 napja 2. rész
  • 04.15. 22:00 Holdra szállás, ami megváltoztatta világot
  • 04.16. 22:00 A holdraszállás elfeledett hősei

Promo videók:


Holdra szállás, ami megváltoztatta a világot

 

 

 

Forrás: Egry Linda / AMC Networks

Hasonló cikkünk a közelmúltból:

Spektrum Home tavasz – Izgalmas, új sorozatok

 

Hozzászólások