Ha csupán a vezetékneve hangzik el, alighanem Józsefre, a nagy regényíróra, Petőfi kortársára gondolunk. Ám van egy másik Eötvös is, Eötvös Károly…

Mindössze kilenc éves voltam, amikor megvettem és végigolvastam az Olcsó Könyvtár sorozatbeli Házassági viszontagságok című elbeszéléskötetét. Még benne éltem a mesék világában, de e válogatással elindultam az átmenet útján: a felnőttmesék birodalmába. És ezért máig hálás vagyok a másiknak. Eötvös Károlynak. Akkor, 1956-ban épp halála negyvenedik évfordulója volt. Most pedig, rá hatvan esztendővel, a centenáris emlékezete van annak, hogy  elhunyt. Sőt, ez az Eötvös-év még folytatódhat jövőre, a 175-ös jegyében: 1842. március 11-én született.

Kortársa volt Mikszáthnak: öt évvel volt idősebb nála; hattal túl is élhette. Amiben lényegesen eltért tőle, az az, hogy csak ötvenhét éves korától állt elő írói műveivel. Addig szinte kizárólag a jogi pályának és a politikai életnek élt. Munkássága csúcsát A nagy per jelenti. Itt most inkább az Utazás a Balaton körül című munkájában tallózunk. Az irodalmár Nagy Miklós szerint ez „az útleírásnak, a memoárnak s a művelődéstörténeti csevegésnek vegyüléke”.

eotvos_karoly2

Hozzáteszem: e téren valamiképp előremutat például Temesi Ferenc Por című, afféle enciklopédiája felé. Szinte minden elemzője tetten éri Eötvös Károly stílusának lényegét: kifogyhatatlan anekdotázását. Találóan állapítja meg Megyer Szabolcs: „Stílusa néha túl részletező, de mindig kedves, magyaros, valóban élvezetes előadásmód.” Hegedűs Géza joggal teszi hozzá: „Stílusa mintha Jókait folytatná.” Igen, itt a valós párhuzama Mikszáth jó néhány alkotásával. Talán a leginkább lényeglátó méltatás Szalay Károlyé: „Írásait ma olvasván, még mindig érezhetni egyéniségének ezt a lebilincselő varázsát. Nagy fölkészültsége, páratlanul világos okfejtése, derengő humora mellett abból a meggyőződéséből eredő tartást, erőt, hogy jó ügyet szolgál, a kisemberek, az elhagyottak, magukra hagyottak védelmét. (…) Örül annak, hogy magyarnak született, s szolgálhat ennek a magyarságnak.”
Szólaljon meg az az Eötvös Károly, akinek nyelvről, stílusról, kommunikációról is van mondandója! „A szapora beszéd ̶ állapítja meg ̶ súlyos nyavalya. A szapora beszédű embert se megérteni, se félbeszakítani, se türelemre bírni nem lehet. A szapora beszéd ellen csak egy mentőszer van: a süketség. (…) Hát az ékesszólás? Ez is nyavalya. (…) Nem veszélyes, de nagyon kellemetlen. (…) Ezt csak a tudomány tudja kiirtani. (…)”

Bér Dezső – A Borsszem Jankó karikatúrája

Bér Dezső – A Borsszem Jankó karikatúrája

Érdekesen látja a káromkodást: „A magyar nép káromkodó nép. (…) A léleknek (…) az izzadása a káromkodás. Közel áll az átokhoz, de mégsem az. (…)” Turcsit, „a rongyos parasztkutyát” megsimogatja a gazdája. Ezt követően Eötvös mesterien tárja elénk az állati kommunikációt: „(…) A kutya (…) ugrált, futkározott, farkát csóválta, majd egyenesen feltartotta. (…) Örömében hanyatt feküdt, s vihogva belehentergett a hóba. Mikor a havat lerázta magáról: mindenkinek teleszórta vele a szemét, száját. Olyan boldognak érezte magát, mikor látta, hogy mégis van elismerés a világon.”

Ám ne maradjon ki az ember gesztusnyelve, nonverbális kommunikációja sem! Essék szó végezetül épp arról, amiről leghitelesebben az anekdota avatott mestere szólhat. „Nevetni csak az ember képes. A ló is röhög, a kutya is vinnyog, a macska is dorombol, de csupán az ember nevet. (…) A jóízű nevetés megrázza a testet. Az egész testet. (…) A nevető arc mindig szép. (…) Igazán nevetni: ez a legtökéletesebb szépítőszer. (…)”

Hát ezért is érdemes olvasnunk Eötvös Károlyt! E centenáriumán kiváltképpen…

Holczer J. Pompiliusz

Hozzászólások