A Tesco szavazatgyűjtő fordulójában a Vakok Bács-Kiskun Megyei Egyesülete  –  A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete bejutott a Tesco áruházlánc által szervezett „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázat utolsó, szavazatgyűjtő fordulójába. A szavazás 2022. január 17. és február 13. között zajlik, a vásárlók a két kecskeméti és a kiskunfélegyházi Tesco áruházban adhatják le voksukat programunkra. Ehhez a pénztárnál kapott zsetont Egyesületünk gyűjtő-dobozába kell bedobni.

vakok

Hencz András elnök

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete több mint 55 éve tevékenykedik. A megyében élő látássérültek érdekvédelme és képviselete a fő feladatunk, emellett életviteli nehézségeikkel és problémájukkal kapcsolatos ügyeik intézését vállaljuk fel.

Szervezetünk elnöke Hencz András, aki maga is látássérült a szervezet valamennyi vezető tisztségviselőjével együtt. Egyesületünk tagsága, (321 fő) gyengénlátó, aliglátó vagy vak személyekből áll.

A tagjainknak nyújtott számos szolgáltatás mellett munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk szemléletformáló programok szervezésére mindazon érdeklődők számára, akik bepillantást szeretnének nyerni a látássérültek mindennapi életébe.

vakok

A Fehér bot napján

Miért fontos ez?

Ma Magyarországon több mint 400 000 fogyatékossággal élő ember él, közülük több mint 45 000 fő látássérült. A többségi társadalom tagjai még mindig kevés információval rendelkeznek a látássérült emberekkel kapcsolatos ügyekről, pedig a fenti számok alapján szinte mindenki környezetében él látássérült ember.

A különböző civil szervezetek rendszeresen tartanak szemléletformáló tréningeket – így Egyesületünk is -, de még így is nagy az igény az intézmények, cégek, munkáltatók, oktatási intézmények részéről ezeknek a programoknak a megtartására.

A programok során az érdeklődők interaktív formában ismerhetik meg a látássérült  embereket, mindennapjaikat, az általuk használt különböző segédeszközöket. Megismerhetik a Braille ABC alapjait, kipróbálhatnak beszélő eszközöket, informálódhatnak az okos eszközök nyújtotta lehetőségekről.

Az előadások során minden alkalommal kitérünk az egyik legfontosabb kérdésre: Hogyan segítsek egy látássérültnek? A programok eredményeként a társadalom nyitottabbá, elfogadóbbá, befogadóbbá válik a látássérült emberek jobb megismerésével.

Az „Ön választ, mi segítünk” pályázat keretében elnyerhető támogatásból ezen szemléletformáló programok költségeit tudná fedezni az egyesület.

Az egyesületről, valamint a pályázatról további információkat talál szervezetünk weblapján: www.bacsvakok.hu

“Ön választ, mi segítünk” 

 

Korábbi cikkünk:

Pályázatot nyertek a Bács megyei gyengénlátók

 

Hozzászólások