A költő, publicista Vajda János születésének öt év múlva lesz a bicentenáriuma. De a mostani esztendő is némileg középpontba állítja Vajdát: 125 éve, 1897. január 17-én hunyt el. Petőfi követőjeként indult: volt vándorszínész, részt vett a márciusi ifjak megmozdulásában. Sőt: ő is a dal műfajában szólalt meg eleinte. Később azonban nagy váltással filozofisztikus, allegorikus, jelképes versek kerültek ki keze közül. Tömörítő, jelentéssűrítő metaforái már mutatják: Vajda szinte végleg szakít a népiességgel. Petőfi emlékét azonban haláláig hűséggel őrzi és vallja meg.

vajda

Vajda János ifjúkori arcképe

Önéletrajzi vázlat“-ában Vajda ezt is megírta:

“… A nép nyelvét, szellemét, szokásait akartam megismerni Petőfi szülőföldjén, hogy lássam, mi Petőfiben a való s mi a költészeti változtatás, hogy aztán én is úgy írjam meg, ha csak lehet, a magam erdei magányát, hogy az Petőfihez is méltó legyen. Akkoriban többet hittem magamról s valamivel kevesebbet Petőfiről. Azóta sokszor beláttam, mint annyian mások is, hogy Petőfi és az Isten versenyen kívül állanak, s abba is hagytam a népieskedést.

Vajda János a korabeli irodalmi életnek afféle különce volt. A nagyvárosi magány egyik első megszólaltatóját láthatjuk benne.

A személyes sértődöttség élénk ellenzékiséggel párosult személyében. Mindkettőt éppen a mindenkori éles kritikájával tudta kifejezni. Ha itt-ott csupán érinti, tehát nem elsődlegesen emlegeti is a nyelvet, a következő idézetek nagyon is megérdemlik figyelmünket. “A nemzethez” című költeményében e hang már 1847-ben jelen van:

Szó és beszéd … beszédek és szavak…
Erőtlen keblek jó fohászai…
Hazafi száj és honvédő torok,
Reformerek pókhálós szívei…
ördög, pokol! … meddig tart még ez így?
Népem! – nevedről megfeledkezel?
Nem pletykanyelv szerezte e hazát,
E honért nem beszélni – tenni kell!

Idevehetjük az 1861-beli “Széptani levelek” néhány sorát:

A frázis vagy szóvirág – ha ugyan az elnevezés tökéletes – keletiségünk azon gyarló sajátságai közé tartozik, melyek vérünkből kiirtását óhajtanám, mert a szépművészetek, sőt politika terén is sokkal károsabb következései vannak, mint sokan gondolják. ...”

1862; önmagáért beszél röpiratának a címe: Önbírálat. Kritika-sorjázásában ezt a problémát sem mellőzheti:

Ott van anyagi értelemben legdrágább nemzeti intézményünk, az akadémia. Ez azt mondja, hogy az ő feladata a nemzeti nyelv művelése, és a szoros értelembeni tudományosság. mellőzvén itt, nyelvművelési feladatát mennyire oldotta meg “szócsíntanos” kísérleteivel, azt kérdem, járult-e bárcsak egyetlen gondolattal, egyetlen fölfedezéssel akármely szakmában az európai tudományosság előbbreviteléhez…? Nem kizárólag Finnia s Lapponia hósivatagain révedez-e, keresvén ott Bendeguz sarujának nyomait…?

vajda

A másik híres Vajda-röpirat a Polgárosodás. Témánkba vágó sorait modern szóval akár nyelvstratégiai megközelítésnek is felfoghatjuk:

Éppen nekünk, magyaroknak sokkal kevesb türelmetlenséget kellene tanúsítnunk nemzetiségünk mellett, mint akár a franciának, angolnak. Mi kevert ajkú lakossággal akarunk egy magyar államot alakítani, és ahhoz csatolni az idegen ajkúakat érdek által. Mi lehet az érdek, ha nem a legszabályozottabb, legésszerűbb jótékony szabadság, egyenlőség, a jogok, kiváltságok megosztása, türelmesség fajok és felekezetek iránt, rend, jólét, dicsőség benn és künn a nagy világban? Ha attól tartunk, hogy ezekben magyarságunk felolvad, akkor mondjunk le a nagy ambíciókról. De én nem tartok attól. …”

Vajda vélt vagy valós magányosságának nemcsak a bíráló, hanem a tanító jellegű írásai is – pozitívan – ellenemondanak. Írt például ilyen munkát: “Hölgyek titkára vagyis legújabb levelezőkönyv nők számára“. Ebben a “Szabályok a levél tárgyára nézve” többek közt erre int:

“…A nő ajkáról vagy tolláról minden szerénytelen s udvariatlan szó mindig rája nézve hátrányos: mert az a nőiességgel ellenkezik, és így természetlen is. Ennélfogva óvakodjék a nő hiúnak látszani. …”

Ugyanezen tőről fakad Vajdának e másik kiadványa: “A szerelem szótára és kalauza“. Ezen belül található (ábécézve) számos életjellemző, erény vagy épp negatívum. Csupán egyet ragadjunk ki:

Hízelgő. Olyan udvarias fiatal ember, aki körülbelül háromnegyed részét mondja el mindannak a szépnek, jónak egy nő előtt, amit az képes elhinni magára vonatkozólag.

Mintegy versbe szedett öccse az előbbieknek az idős Vajda János életbölcsességeinek füzére: “A jó egészség és hosszú élet titka”. Álljon itt négy sor a Bevezetés-ből:

De mindenekfölött és legkiváltképpen
Most hogy ilyenforma tárgyú a beszédem,
Latra vetem a szót, hogy ne lenne káros,
Mint az orvosságot a jó patikáros.”

vajda

Bruck Lajos festménye (fotó: Wikipédia)

És ha már oldottabb a hangnem, egy anekdotát is megengedhetünk magunknak. Rubinyi Mózes Vajda János-megemlékezéséből tudható:

“Élete végén … ragyog rá egy kis fény, midőn Révai Mór jubileumot rendez számára, kiadja újabb verseit és prózájából is egy szemelvényes kötetet. Akkor mondotta némi megenyhüléssel: “Én eddig azt hittem, mindenki gazember.

Mi más ez, mint egy vérbeli szállóige! Szóban hangzott el, Vajda saját szájából. A mostani emlékév, amely a közelgő bicentenáriumra is fölkészít, mindenképp arra buzdít: forgassuk Vajda János vers- vagy akár prózaköteteit is. Kedvünkre tallózva, jónéhány egyéb szállóigeszerűséget is föllelhetünk. Talán ilyennek tekinthető a részben Aranyról, részben önmagáról szóló Tünemények allegória utolsó négy sora, de főként ennek legelsője:

Halhatatlanok bírája az idő.
Csak akkor tudjátok meg, hogy mi ő,
Ha elmerültek hosszú századok
S hozzá hasonlót még nem láttatok.

 

Holczer József

A szerző előző cikke:

Csak “a hazáját és – anyanyelvét – szerette”… -175 éve született Mikszáth Kálmán

 

Hozzászólások