A magyar költészet napja alkalmából látott napvilágot Ambrus Judith: A szépet nem lehet feledni címmel különleges, immár 8. kötete. A könyv a Kairosz Kiadó gondozásában jelnet meg. A beszédes cím egyfajta összegzésre utal. Összegzés ez a könyv a megtett útról, emlékekről: szülőföldről, családról, szerelemről, világlátásról, utazásról, nagy, emlékezetes találkozásokról.
Ambrus Judith költő, író
Laczkó András irodalomtörténész írja a következőket az Ambrus-kötet előszavában: „A dantei „nel mezzon” az életút felén túljutott alkotó vissza és előre is tekint.” Tekintsünk hát vissza mi is Ambrus Judithtal az indulás éveire, a kiteljesített költői, írói énre, az elért eredményekre, az alkotó ember előtt álló célokra.
Gyökereid, gyermekéveid a balatoni tájhoz kötődnek. Szülőfölded Balatonlelle, ahol ma is élsz. Kérlek, beszélj gyermekkorodról, iskoláséveidről, tanulmányaidról, pedagógusi hivatásodról, amelyek, gondolom, e tájhoz kötnek.
Valójában szülőhelyem, mint a legtöbb környékbeli és hasonló korú embernek Lengyeltóti, ahol egy szülőotthon volt. A szülőföldem azonban, ahol az alapvető tudást megkaptam az életről, az Balatonlelle. Átlagos kétgyermekes család volt a miénk, amelyben kezdettől fogva támogatták az olvasás iránti szenvedélyemet. Valamennyi általános iskolai tanáromra szeretettel gondolok vissza, de a magyartanárom példája volt a legvonzóbb számomra. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Büki Jánosné Margit néni ma is jó egészségnek örvend, és mivel közel lakunk egymáshoz, most is megkapom őszinte kritikáját.
A Balaton vizének szeretetét Cser Lászlóné Saci néninek köszönhetem, aki a testnevelés órákon vagy azon kívül is szívesen úszott velünk. Sajnos ő már nem él, de a sikeres úszóedző fia ma már az unokáimat tanítja, és figyelemmel kísérjük egymás tevékenységét legalább egy-egy lájk erejéig. Na és persze a régi iskolatársak, tanítványok, egykori munkatársak, ügyfelek is gyakran megállítanak vagy írnak hogylétem felől érdeklődve, időnként egy-egy tanácsot kérve.
Az általános iskolát követő tanulmányaim során a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium magyartanára, dr. Farkas József osztályfőnököm volt nagy hatással rám, aki részben a Sorbonne egyetemen szerzett tudásával a szocialista kor szellemével ellentétes eszmékkel is megismertetett bennünket. Csak értéket tartalmazó műalkotásokat volt hajlandó tanítani, ezt abban az időben kevesen merték felvállalni.
A tanári pályám során nem csak tanítottam, hanem tanultam is a tanítványaimtól. A pályán töltött évekre szívesen emlékszem vissza. Azonban csak hivatástudatból már akkor is nehezen lehetett megélni, ezért váltottam, és ezt követően gyámhivatal-vezetőként dolgoztam tovább.
Ambrus Judith dedikálás közben
Mi volt a legelső inspiráció, ami versírásra késztetett? Fiatal tanárként hogyan indult költői pályád?
Lengyeltóti nem csak a szülőhelyem, hanem mintegy húsz esztendeig itt voltam magyartanár. Persze innen is sokszor hazajártam, hiszen csak mintegy 15 km van a két kisváros között. Lengyeltóti csodálatos, fákkal, növényekkel teli környezetben fekszik, ezért természettel kapcsolatos verseket kezdtem írni. Fiatal pedagógusként figyelemmel kísértem a kulturális folyóiratokat, és beküldtem néhány versemet a Somogy című kiadvány szerkesztőségébe. Nagy meglepetésemre egy különleges kézírású válasz érkezett a versrovat vezetőjétől, az országosan ismert, nagy műveltségű Fodor Andrástól az Országos Széchenyi Könyvtárból, ahol dolgozott.
Ebben kifejezte örömét, hogy Lengyeltótiban próbálkozom versírással, amely neki egykor a szülőföldet is jelentette. Ezért felajánlotta, hogy persze a legnagyobb szigorúsággal, de segít a stílusomat kialakítani. Éveken keresztül leveleztünk. Én elküldtem az alkotásaimat, ő pedig egy sajátos jelrendszer használatával kiemelte, mit tart jónak benne, és azt is, ha szerinte valahol változtatnom tanácsos. Amikor úgy ítélte meg, elértem a megfelelő színvonalat, közölték a verseimet. Személyesen ezt követően ismerkedtünk meg, amikor is meghívtam egy író-olvasó találkozóra az iskolába. Örömömre szolgál, hogy ma az iskola az ő nevét viseli.
Kik azok a költők, írók, akiknek művei hatással vannak mai napig rád?
Azt mondják, minden könyvet egyetlen mondatért olvas el az ember, csak nem tudja, melyik az a mondat. Én is így vagyok ezzel. Nagyon sok és sokféle könyvet olvastam, és azokból bizonyos gondolatok beépültek a tudásomba. De hogy ezek konkrétan melyek, azt nem tudom megmondani.
Költő és tanár. Ez összetartozik benned? Mi a kapcsolat lényege?
A magyartanár az átlagos embernél nyilván sokkal többet foglalkozik a költészettel. A magyar és világirodalom remekei minden egyes tanítási órán egyre mélyebben és egyre részletesebben tárulnak fel előtte, ez által is csiszolva tudását. De ettől még nem minden magyartanár lesz költő, legfeljebb a költői eszközök használatát érti meg jobban. Ám azok alkalmazásához kell a külső élményeken alapuló belső ihlet is, amely valamiféle új kontextusba helyezi az addig ismert valóságot.
Új köteted címe: „A szépet nem lehet feledni”. Hogyan született meg ez a cím?
Tulajdonképpen a másik két sorral teljesedik ki ez a gondolat: „mert nincs más, mi a lelket felemeli.” Vannak olyan helyzetek, időszakok, amikor csak a művészet által lehetséges, hogy megbirkózzunk egy-egy életünket befolyásoló eseménnyel, kihívással. Számomra is így volt ez, ezt szűrtem le belőle, és ezekben a sorokban erre utalok.
Ambrus Judith: A szépet nem lehet feledni – Könyvborító
Fent említett könyvedben az erős kötődés hangján szólsz az Otthonom a szülőföldem ciklusban. E fejezet legfontosabb, kiemelendő gondolata a szülőföldhöz való hűség, mint az emberi identitás és megmaradás alapja. Belső iránytű. Mit jelent ez a kötelék mindennapi döntéseidben?
Szerencsés ember vagyok, mert szülőföldem egyben hazánk egyik legnagyobb természeti kincse. Szépségét mindennap érezhetem és tapasztalhatom, semmilyen különleges erőfeszítés nem kell hozzá. De azt is látom, hogy értékeinek védelméhez másképp viszonyulnak, akik születésüktől fogva tanulják a felelősséget. Szomorúan észlelem az esztelen építkezés következményeit, amelynek megálljt kell parancsolni nemcsak az itt élők védelmében, hanem az ország természeti kincseinek a védelmében is. Az ilyen nemes célért folyó küzdelemhez ma is érzek erőt magamban.
A verseskötet második fejezete a Szerelmek, álmok címet kapta. Ebben olvasható a könyv címadó verse is: A szépet nem lehet feledni. Mi az a legfőbb szépség vagy pillanat az életedben, ami annyira meghatározóvá vált, hogy a múló idő és a nehézségek ellenére is kitörölhetetlen maradt?
Természetesen a fiatalság, mint a szabadság és a lehetőségek időszaka és minden, ami maradandó nyomokat hagy bennünk: legfőbbképpen a szerelem, a házasság, a gyermek, a barátságok.
Szerintem a szépség egy mély, harmonikus, rendezett belső állapot. Te miként értelmezed a szépség fogalmát?
A szépség sok-sok esztétikai élmény harmóniája, amely megtöri a hétköznapok szürkeségét. Olyan, mint egy csodálatos nyári balatoni naplemente, miközben úszunk a tóban.
Olvastam, hogy családod apraja-nagyja első kritikusa és egyben befogadója írásaidnak. Számodra mit jelent a család? Milyen alkotói élmények inspirálták e fejezetet?
A család isteni ajándék, még akkor is, ha időnként úgy érezzük, nehéz terheket cipelünk. Akinek megadatott, hogy egy csodálatos kis embert felneveljen, az már nem élt hiába.
Tudom, szeretsz utazni. Barátnőddel minden évben elmentek valahová. Könyved egy fejezete útiélményeidről is beszámol. Milyen szempontok szerint választjátok ki az úticélt? Melyik a legmaradandóbb utazási élmény számodra?
Ma már korunkból adódóan az adott ország közbiztonsági helyzete az elsődleges, annál is inkább, mert a programjainkat magunk állítjuk össze, és többnyire hátizsákos turistaként ismerkedünk egy-egy város vagy táj értékeivel. Mindegyik utazásunk sikeres volt, de a legtöbb élményt Londonban szereztük.
Pasaréti író-olvasó találkozó
A versgyűjtemény záró ciklusában Balatonlelle néhány meghatározó művészéről is szólsz. Kérlek, nevesítsd őket! Kik azok a jeles alkotók, akikről megemlékezel az ötödik fejezetben? Már a cím – Laczkó András emlékére – utal arra, hogy számodra sokat jelentett az irodalomtörténész személye. Pontosan milyen szerepet töltött be életedben e kiváló irodalmár? Milyen hatással volt az ő személyisége munkásságodra?
Laczkó András a Somogy főszerkesztőjeként ment nyugdíjba, de személyesen csak azután ismertem meg, hogy Zsuzsával, a feleségével Balatonlellére költöztek. Hozzá vittem el köteteimet lektoráltatni, s ő biztatott a további alkotásra. Művelt, sokoldalú ember volt, sajnos a közelmúltban elhunyt. Emlékét szeretettel őrzöm. Stotz Mihály pedig ismert grafikusként élt közöttünk, több könyvem borítóját ő tervezte. Lelle különleges embere volt.
Ugyancsak a könyv záró részében idézed föl dr. Málly Judit soproni magánklinika-tulajdonos egyetemi tanárnő nevét. Miért tartottad fontosnak névszerinti említését? Mi késztetett arra, hogy személyét beemeld visszaemlékezéseidbe?
Mindig is érdekeltek az alkotó, értékteremtő emberek, akikre fel kell hívni a figyelmet. Hiszen ahogy Ady Endre írta A Tűz csiholója című versében „ Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek. S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek.” S ahhoz nem férhet kétség, hogy ma Magyarországon egy neurorehabilitációs magánklinika működtetéséhez nagy bátorságra van szükség. Erről egyébként egyik novellámban is írtam, A lehetetlen lehetséges címmel.
Ahol a táj mesél…
Úgy tudom, tagja vagy több alkotói közösségnek. Melyek ezek?
Ma már a családi feladatok miatt kevesebb rendezvényen veszek részt, mint korábban, három szervezetnek azonban figyelemmel kisérem a munkáját. A zamárdi Berkenye Alkotókörnek, amelynek Szakáli Anna költő- és írótársam a vezetője; az óbudai Krúdy Irodalmi Körnek, amelynek elnöke Németh Nyiba Sándor; a somogyi Berzsenyi Társaságnak, akik ma is kiadják a Somogy című folyóiratot.
Nemrégiben kaptál egy örömteli hírt a NewLine Kiadótól. Miről is ad hírt ez az értesítés?
Időnként beküldöm egy-egy alkotásomat olyan pályázatokra, melyek jeligések, és nem tudják a zsűritagok, kik az általuk bírált írások szerzői. Úgy gondolom, ilyenkor csak a teljesítmény számít, s ez fontos visszajelzés számomra. A NewLine Kiadó a Hagyaték című novellámat kiemelkedően jónak ítélte, ennek nagyon örültem.
Melyik szakmai elismerésedre vagy díjadra vagy a legbüszkébb?
Sok díjjal nem rendelkezem. A Krúdy Irodalmi Kör és a Berkenye Alkotókör által adományozott díjak azonban kedvesek a szívemnek.
Végezetül áruld el az olvasóknak jövőbeli terveidet, céljaidat!
Azt szeretném, ha unokáim minél jobb eredményeket érnének el az iskolában. Magyartanárként próbálom segíteni őket ebben. Egy családi kisregény megírásán gondolkodom, és szeretnék még utazni is, utána pedig az élményeimet megörökítem.
Köszönöm a magam és a Montázsmagazin szerkesztői és olvasói nevében Ambrus Judithnak a beszélgetést. További alkotókedvet, jó egészséget kívánok.
Köszönöm szépen az érdeklődést.
A világ mint nyitott könyv
Ízelítő Ambrus Judith verseiből
Mielőtt elérem a túlsó partot
Mielőtt elérem a túlsó partot
dörögni, villámlani fog talán,
dagadnak köröttem gyűrött hullámok,
magába zár a legmélyebb-magány.
Ott nem lesznek álmok, szerelmek, csókok,
csak morajló, tomboló víztömeg,
lelkemet mégis, mégis megóvod,
ameddig szemem előtt ott lebegsz.
De addig gondolatok finom selyme
töltse, varázsolja széppé napom,
szárnyalhassak mind magasabbra, szebbre,
érezni, szállni, lenni akarok!
Mielőtt elérem a túlsó partot,
köszönöm a teremtés csodáját,
általa áldott, nemes hajtást hagyok:
egy gyermeket és három unokát.
Köszönöm az őszbe hajló szerelmet,
az éjeket és a nappali fényt,
mely borús napokon véd, melenget,
míg elcsitulok, mint a parti szél.
Várlak téged, mézillatú nyár
Hajnalodik. A szemközti kertben
lila virágok színüket bontják,
szelíd, napsugaras szellő lebben,
simítja a sok kis szépség szirmát.
Az érzés, mint finom puha bársony,
csodás és félelmetes varázslat,
vagy inkább csalfa-csalóka álom?
A tévedésnek mindig ára van.
És mégis. Folyton űz egy pillanat,
ahogy egy riadt vadat a vadász.
Szeretném ölelni a szirmokat,
akkor is, ha egyszer majd nagyon fáj.
Virágom felett hol fény, hol sötét árny…
Várlak téged, jöjj el, mézillatú nyár!
A szépséget nem lehet feledni
A nyárvég éjei már hűvösek,
lopakodik, sárgul a színes ősz,
az évszakok oly gyorsan peregnek,
értéküket rostálja az idő.
És mi különleges, azt megőrzi,
magasan fenn, hol a tiszta égbolt,
lebegnek a múlt fényes álmai,
mert ott már nem dúlnak földi harcok.
És ha mégis-mégis gondolok rád,
mint forró nyárra az őszi napfény,
az emlékek selymes nyugalma vár,
szeretem őrizni minden percét.
A szépséget nem lehet feledni,
mert nincs más, mi a lelket felemeli.
Áldd meg, Uram!
Dr. Málly Juditnak
És hirtelen csenddé lesz a kis tér,
előkúszik a gonosz kígyóvilág,
a daccal küzdő törékeny lelkét,
a zizzenő papírlapok karcolják.
Köröttünk sok vidám és könnyes emlék;
képek, rajzok, lila orchideák,
de a kis szobában fellángoló fény,
a mélyből előcsillanó szempár.
Tekintetével áthatol rajtam,
végigpásztázza beteg testemet,
átölel a gyógyító varázslat,
felemel a súlyos, termékeny csend.
Áldd meg, Uram őt, sebét gyógyítsd meg,
tehetségét szeresd és őrizzed!
Csacica vadászik
Kerti házban kora reggel
Csacica már fenn futkoz,
őszi kertre les és figyel,
vörös hajnal harmatoz.
Ősi ösztön ahogy ébred,
veszélyben a madarak,
lopakodik cicánk, figyel:
-Na, most aztán elkaplak!
Nyávog, s ugrik azon nyomban.
Sikeres a vadászat,
így kaparint mancsaiba
egy óvatlan kis tollast.
Viszi büszkén a szájában:
-Nagymama most jönne ki!
Nézne rá a zsákmányomra,
látná, ki az úr itt kinn!
Ajtó nyílik, lányok jönnek,
sajnálják a madarat.
-Ki érti a gyerekeket,
a dicséret hol marad?
A kerti ház csupa toll lett,
nagymama is úgy morog:
-Várhatjátok, én már többet
egy madarat sem fogok!
Orosz Margit
