,,A félelmet csak a mesékben lehet legyőzni, de ha az ember elfogad két szabályt, együtt lehet élni vele. (…) Amibe nincs beleszólásom, abba bele kell törődnöm. A hátrányokat előnnyé kell alakítanom”. (Stephen King)

,,Szeretném megsimogatni verseimmel a lelketek, hogy észrevegyétek a mellettetek ragyogó gyöngyszemeket”. Kedves Pali, a weblapodon találtam rá erre a szép idézetre. Kérlek, mesélj nekünk az életedről. Egerben 1967. június 12-én láttad meg a napvilágot, ezt tudom. Már ekkor is láthatóak voltak a betegséged jelei?

Sajnos, későn vették észre az orvosok, hogy farfekvéses vagyok. A nagy kapkodás következtében a fogóval megnyomták a fejemet. Agyvérzést kaptam és többször újra élesztettek. Három nap után hazaküldtek a kórházból, hogy otthon haljak meg, ne rontsam a kórház statisztikáját.

Kérlek, mondd el nekünk, hogyan növekedtél, milyen rettenetesen nehéz volt a gyermekkorod! Kinek köszönheted, hogy életben maradtál és ember lett belőled?

Hogy életben maradtam, azt Dr. Zsíros Ákosnak köszönhetem. Elmesélte nekem, hogy napokig ült az ágyamnál, és figyelte minden lélegzetemet. Biztatta Édesanyámat, aki nagyon el volt keseredve: „Higgye el, különleges ember lesz a fiából, ha felnő.” Az első három év jóformán azzal telt el, hogy küzdöttek az orvosok és a szüleim az életben maradásomért. Sem felülni, sem járni, sem beszélni nem tudtam. A betegségem neve: Littlekor.

Mesélj a szüleidről, akiknek bizonyára sokat köszönhetsz! Talán még ma is segítik, egyengetik mindennapjaidat?

Valóban sokat köszönhetek nekik. Mindent megtettek azért, hogy ember legyen belőlem. Nehéz lehetett számukra azt a döntést meghozni, hogy intézetbe küldjenek, de az idő őket igazolta. Ha én itthon maradok, soha nem tanulok meg járni, beszélni. Nem volt egy leányálom abban az időben intézetben felnőni, amikor a fogyatékos embereket nem vették emberszámba, de kibírtam. Kéthetente jöttek látogatni, mert ez is meg volt szabva, hogy mikor jöhetnek. Sajnos, Édesanyám 2009. július 2-án Angyallá változott, de tudom, hogy továbbra is velem van és vigyáz rám. Hogy Ő nincs már köztünk, azt soha nem fogom tudni feldolgozni. Jelenleg Édesapámmal és a testvéremmel élek együtt. Ők segítenek a mindennapi dolgokban. Szerencsére sok mindenben önálló vagyok, de néhány dologban segítségre szorulok.

Tudom, hogy az általános iskolát is nagyon nehezen tudtad elvégezni, több helyen is jártál iskolába. Mesélj ezekről a nem mindennapi emlékeidről is.

Hároméves koromban kerültem fel Budapestre, a Villányi útra. Hála a nagyszerű szakembereknek, itt tanítottak meg felülni, járni és beszélni. Sosem felejtem el azt a napot, amikor önállóan megtettem az első lépéseimet. Itt a Villányi úton végeztem el az első osztályt, majd hazakerültem Parádsasvárra. A másodikat és a harmadik osztály háromnegyedét végeztem el itthon, majd újból felkerültem Budapestre a Mexikói útra. Miután elvégeztem a nyolc osztályt, átkerültem a Május 1. útra. A Teleki Blanka gimnázium esti tagozatán leérettségiztem.

Szerencsére a születésedkor fellépő komplikáció nem akadályozta a szellemi fejlődésedet. Okos, eszes fiú voltál, hiszen érettségi bizonyítványt szereztél. Nem próbálkoztál esetleg valamilyen főiskola elvégzésével?

Sajnos, azokban az időkben ez szinte lehetetlenségnek tűnt. A cél az volt, hogy minél hamarabb rokkantnyugdíjba menjünk, és mindenki mehet, amerre lát.

Úgy tudom, dolgoztál is a nyugdíjazásod előtt.

A Csillag Faipari Szövetkezetben dolgoztam mint betanított munkás. Fűrészporból válogattam ki a jégkrémes kanalakat, csavarokat csomagoltam, fagolyókat festettem.  Munka után úgy néztem ki, mint egy favágó. 1985. december 1-jén mentem nyugdíjba. 1986-ban jöttem haza, két és fél évet dolgoztam a nagy múltú Parádi Üveggyárban, ahol dobozokat hajtogattam.

Most beszéljünk az irodalomról, a kultúráról, a versírásról! Mikor írtad első versedet? Bizonyára nem mostanában, mert ez érződik a verseid kiforrottságán.

Az első versemet 1983. december 11-én írtam. Most ünnepeltem a harmincadik évfordulót, amit el sem hiszek. A Jó Isten ezt az ajándékot adta nekem, hogy életben tudjak maradni. Nagyon sokáig senkinek sem árultam el, hogy verseket írok. Ez volt az én nagy titkom. Amikor kiderült, és megmutattam barátaimnak a verseket, a reakciókból láttam, hogy milyen csodálatos dolog a gondolataimmal másoknak örömet szerezni. Sírtak, nevettek, és arra kértek, hogy soha ne hagyjam abba. Hallgatok rájuk.

Az irodalmat az általános iskolai irodalom tanárom szerettette meg velem. József Attila, Nagy László és Pilinszky János költészete nagy hatással volt rám. A ma élők közül pedig Baranyi Ferenc a nagy kedvenc, de nagyon szeretem Körmendi Gitta, Ihász – Kovács Éva, Lovag Bornemissza Attila, Kozma Emese, Doktor Virág Kozák Mari, Kató, Marianna, Kacsa Zsóka verseit és még sorolhatnám a neveket. Nagyon szeretek olvasni. Elolvastam a nagy klasszikusok műveit, de nagyon szeretem az ifjúsági könyveket is.

A versen kívül még milyen irodalmi műfajokban tevékenykedsz, és milyen sikereket értél el?

A Művelődési Ház akkori vezetője, Hídvégi Ildikó felkért, hogy írjak a gyermekeknek színdarabokat, hogy a nyarat értelmesen töltsék el. Rossz volt nézni, hogy unalmukban nem tudtak mit csinálni, csak lézengtek. A szülők is támogatták az ötletet, és a gyermekek is partnerek voltak a megvalósításában. Bevallom, első pillanatban egy kicsit megijedtem a feladattól, mert gyermekeknek a legnehezebb írni, de amikor ráéreztem az ízére, nagyon élveztem. Be is tanítottam a darabokat, és nagy sikereket arattak több száz ember előtt. Még a mai napig is emlegetik, pedig már felnőtt
emberek. Legnagyobb meglepetésemre a színdarabjaim nagyon kapósak lettek. Erdélyben, Szlovákiában és Magyarországon is nagyon sok helyen mutatták már be őket. Meséket és novellákat is írok. Az egyik mesém bekerült egy mesekönyvbe, egy novellámmal pedig ötödik lettem egy pályázaton.

Hány könyved jelent meg eddig? Mit jelentenek számodra a könyveid?

Eddig négy verseskötetem jelent meg: JÁTÉK 1991., VÉGRENDELET 1993., FELTÁMADÁS 2008., A KÖLTŐ LELKE 2010. Mindegyik kötetem a „gyermekem”. Mindig büszke szülőként várom, hogy a kezemben tarthassam, mert akkor nyugszik meg igazán a lelkem. Főleg, ha látom, hogy nagyon sokan szeretik a „gyermekeimet”.



Tudom, hogy Parádsasvár kulturális életében neked nagyon fontos szereped van. Számítanak rád a falu kultúrájáért felelős személyek. Mesélj az egyesületről, az általad szerkesztett újságról és azokról a megzenésített versekről, amelyekkel megleptek a barátaid.

Több mint húsz éve szervezem már a faluban a programokat az egyesületi tagok és a faluban élő emberek segítségével. (Borotválós Asszonyfarsang, Költészet napja, Anyák napja, Gyermeknap, Idősek napja, Mikulás, Jótékonysági bálok, könyvbemutatók.) Az Együtt Parádsasvárért Egyesületet Polgár Ildikóval, az akkori Falugondnokkal alapítottuk meg hat évvel ezelőtt. Az Egyesület újságának, a Sasvári Krónikának öt éve vagyok a főszerkesztője. A lapban az egyesületi eseményekről és a faluban történtekről számolunk be. Természetesen van benne irodalmi rovat is és még sok más is. Szerencsére nagyon szeretik olvasgatni az emberek a negyedévenként megjelenő újságot. Verseimet két nagyon jó barátom, Dr. Kopcsik Lajos és Lukács Balázs zenésítette meg.

Mióta vagy a Cserhát Művész Társaság tagja? Milyen kitüntetést vehettél át az őszi fesztivál idején, amelyet Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő is aláírt? Bizonyára erre te is nagyon büszke voltál.

Ha jól emlékszem, már hat éve vagyok a Cserhát Művész Társaság tagja. Sajnos nem személyesen vehettem át a költőóriástól, Baranyi Ferenctől a Cserhát József díj ezüst fokozatát, de Lovag Bornemissza Attila elküldte nekem. Természetesen nagy öröm volt ez számomra.

Ilyen az emberi élet, nem tudhatjuk, hogy kire mit mér a sors. Egy a fontos, EMBERKÉNT tudjunk élni. Milyen álmaid, vágyaid, céljaid vannak?

Szeretném minél hamarabb kiadni a Lepkekirálynő című könyvemet, ami a színdarabjaimat tartalmazza.  Ezt a könyvet szeretném eljuttatni minél több iskolába, hogy megkönnyítsem a pedagógusok munkáját. Kilencven százalékban készen van az ötödik verseskötetem. Bízom benne, hogy hamarosan találok szponzort, hogy megszülethessenek az újabb „gyermekeim”.  

Kedves Pali! Kívánom a magam és a szerkesztőségünk nevében, hogy minden álmod, vágyad váljon valóra. Az Úr adjon erőt ehhez! Kívánok számodra erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Hidd el, hogy a tudtodon kívül ma megint sok barátot szereztél magadnak!

                     

Juhász Pál: VERSEK

A FALEÁNYKA
                      

Végig nyúlik a buja esőfelhő a hegyek felett,
A magányos szél egy falányra szemet vetett.
Lágyan beletúr ősz-vörös torzonborz hajába,
Vinné őt magával belekarolva ágas-bogas karjába.

– Engedd el föld, vágyaim legszebb faasszonyát.
Vágyakozó szerelmem ellen nem nyerhetsz csatát!
– Kitépem a szívedből s messzi fellegekbe repítem,
Állandóan zölddel majd s megdobogtatja szívem.

Felmorajlik a dühös föld, záporoznak a kövek,
Az eső fázósan esni kezd, eloltva a tüzet.
– Az én leány-fácskám csak engem szerethet,
Ha kitéped gyökerestül az életét elveszed!

Egyre jobban tombol a szél, tajtékot dagaszt,
A leányfácskát betakarja a lehulló haraszt.
Menyasszonyi ruhájában dől le a földre,
A szél felkapja s elviszi tombolva, bömbölve.

Forgatja a levegőbe, becézgetve dajkálja,
Nem hajt már több rügyet halott mátkája.
A végtelen szárnyán ellebegteti testét,
Előcsalogatva a legvéresebb naplementét.
(Parádsasvár, 2011. március 27.)

                                           

ÉLET-KIRAKATOK
                  

Az élet-kirakatok fájó portékái porosodnak.
A kegyetlen-fekete árnyékában bóbiskolnak.
Álmukban táncolnak imádkozó-fehér lepelben.
S letérdelnek az Úr előtt, talpig kegyeletben.

                               

ÉDESANYÁM SÍRJA
                     &n
bsp; 

Hol lombok susognak sírva,
Ott van Édesanyám sírja.
Lelkem nyugvását itt lelem,
Imára kulcsolva két kezem.

Más ima ez, mit érte mondok,
Érte, ki ölelő karjában hordott,
Sírva várta, – szárnyra keljek,
A földbe még él, ne süppedjek.

Imádkozok néha a halálhoz,
Jöjjön már, ragadjon magához.
Legyen a szeretetemből tenger,
S fürödjön benne minden ember.

A sorsom romba dönti vágyam,
Hogy a szellemek útját járjam.
Elfoglaljam helyem Szülőm ölében,
A Sasvári temető szép díszletében.

Hol lombok susognak sírva,
Ott van Édesanyám sírja.
Megállok előtte s hallgatom,
Mit üzen nekem… – a lomb.
(Parádsasvár, 2011. július 1.)

                                               

SORSOM
                       

Néma madarak csipkedik szemem,
Alvadt vér fészekké vált szívem.
Nem érzem vágyaim szárnyalását,
Nem látom sorsom változását.

                               

SZERELMEM SZÉGYENÉBEN
               

A nagy üresség pokla felé tartok,
Utamban áznak sípoló kiskacsák.
Hátamon cipelem a fájdalom vackot,
Az élet megsértődött, romlott illatát.

Lelked havazásában eltévedtem,
Csókod fagyos szelétől reszketek.
Szerelmem kihűlt szégyenében,
Tested félénk oltalmában ténfergek.

A tél levedlett madártollaiból,
Ima-bundát hordoz a szellő.
A befagyott patak fodraiból,
Születik a legszebb felhő.

Lelkem bársonnyal eltakarja,
A sebem egy angyal elvakarja.
Vár a csalódottak tágas farmja.
A bánat a kerítést összetartsa.

A nagy üresség pokla felé tartok,
Lebegek a nem létező időben.
Lelkemben elcsitulnak a harcok,
Győztem? Maradjunk ennyiben.
(Parádsasvár, 2012. január 10.)

                           

A KAVICS-VILÁG

A kavics-világot kezeimmel összeraktam.
A kavics-isteneket sóhajtozva befalaztam.
A kavics-álmokat egy mosollyal összetörtem.
A kavics-halált egy mozdulattal eltöröltem.

                    

TUDATOMBA ÉGETEM

Tudatomba égetem halálom napját,
Megfestem a szerelem ősi hangját.
Magamba temetem a zord hegyeket,
Húsomra csalogatom a zöld legyeket.

Tudatomba égetem bántó szavadat,
Forró tűzként tombolt az ősi indulat.
Félelmedet félelemmel legyezgetem.
Könnyeidet szívemre csepegtetem.

Tudatomba égetem mosolyodat,
Féltve őrzöm kicsiny lábnyomodat.
A törékeny fényt lábujjaid között,
Lépted zaja a mennybe költözött.

Tudatomba égetem születésem napját,
Hánykolódó háncsok közt, órám lapját.
A vérrel festett idő zuhatagában ázom,
Születni sem tudok, rosszul csinálom.

Tudatomba égetem Édesanyám arcát,
Megcirógatva minden apró ráncát.
Megérintve lecsukódó, száraz szemeit,
Gondolatomban minden nap eltemetik.

Tudatomba égetem tomboló haragom,
Fázó, ősi részegségem örökre kialszom.
Házasságot kötök a megfontolt szavakkal,
Megfogan szűzies teste, buja toldalékokkal.

Tudatomba égetem ősi tudatom halálát,
Ne legyen senki, ki életemért bosszút áll.
Bocsánatomért ne rimánkodjon senki sem,
Csukódjon le könnytelen a rideg szem.
(Parádsasvár, 2012. január 17-18.)
                        

CSENDJEIM

Életem tavába köveket dobáltak,
Bánatomból jóízűen zabáltak.
Könnyeimből bőségesen ittak,
Csendjeimről semmit sem tudtak.

A csendjeim keveseknek fájnak,
Fáradt mosolyom mögé látnak.
Ösztönöm álarca mögé bújnak,
Fogva kezét az elköszönő múltnak.

Életem tavába szépek a virágok,
Hamvas testű, virgonc leányok.
Hajuk fátylával takarnak engem,
Együtt úszkálunk a szerelemben.

A csendjeim alkony-rózsás szirmai,
Lelkemnek feketefelhős hangjai,
Egy angyal előtt félve térdepelnek,
Érintő kezei a riadt kegyelemnek.
(Parádsasvár, 2012. augusztus 14.)

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné

2014. január 10.

Hozzászólások