Holczer József piarista atya, magyar szakos tanár, nyelvművelő, költő, irodalmár

1947-ben született. Édesanyja a kecskeméti piaristákhoz íratta be, ahol sok figyelmet és segítséget kapott. 1965-től novícius lett; 1974-ben – felszentelt papként és magyar-orosz szakos tanárként – Kecskeméten kezdte meg hivatásának a gyakorlását. Mellette verseket írt, nyelvvédő glosszákat fogalmazott. Ezek újságokban, nyelvművelő könyvekben olvashatóak, és a Kossuth Rádióban hallhatóak. Szabadidejében – immár nyugdíjasként – naprakészen vezeti a Piarista Rendház krónikáját, törődik a Rendház és a Piarista Iskola könyvtárával, lelkészi teendőket lát el Kadafalván, valamint gyógynövényeket gyűjt.

Írói és nyelvművelő munkásságáért 1997-ben Pilinszky-díjat, 2005-ben Lőrincze-díjat kapott.

 

Holczer József: Az egypercestől a százévesig

33 éve nincs már köztünk. Örkény Istvánra gondolunk és emlékezünk, a magyar groteszk és abszurd kitűnő irodalmi művelőjére. Ami tehát az „egyperces”-t illeti: sajátos látásmódja plusz a kesernyés humora tette fogékonnyá e rövid prózai műfaj iránt. Mondhatnánk leegyszerűsített példabeszédnek, és felfoghatnánk afféle prózavers-kísérletnek is. Még a kommunikáció nyelvészeti hangoztatása is tetten érhető, amikor saját szavait idézzük az egypercesek kapcsán: „Ezek = matematikai egyenletek, az egyik oldalon a közlés minimuma az író részéről, a másikon a képzelet maximuma az olvasó részéről.” Természetesen: művének műfaji gazdagságából az egypercesek csupán egy szeletet jelentenek, hisz’ nagyobb novelláit, regényeit, drámáit, riportjait, sőt műfordításait is jegyzi az irodalomtörténet.

„De ki itt a százéves?” – kérdhetné az új életre kelő író a maga abszurd és groteszk kérdésföltevésével. Természetesen ő! 1912. április 5-én született. De most már csakis nyelvi oldalról szóljunk róla!

Egy 1974-es interjúban nagy szeretettel emlékezett egykori iskolájára: a budapesti piarista gimnáziumra. Osztályfőnöke, Vékey Károly atya nem is a magyar, hanem a latin és a görög nyelvre oktatta őket. Tanári-nevelői példáját maga a cím is summázta: leküzdhetetlen kíváncsiságra nevelni”.  Életre szóló hatással lett ez az elv Örkény egész pályájára. „…Minden leírt mondatom után egy pillanatra megállok, mintha azt kérdezném: miért?  Vagyis, hogy az alanynak, állítmánynak, jelzőnek van-e mondanivalója, s ha van, hogy az új-e, szükséges-e vagy fontos? Ez nyilván minden írói szelektálás alapképlete. …”

Épp a forradalom alatt jelent meg az Ezüstpisztráng című kötete. Ennek páratlan szépségű darabja az „Újszülött fiamhoz írott értekezés anyanyelvünk egynémely sajátosságáról”. Nyelv dolgában méltó XX. századi párja Kölcsey Parainesisének! „Szépen tanulj meg magyarul beszélni!” – szól a lényeges intelem. „…A magyar nyelv: igézetes hangszer, melyen csak kevesen tudnak játszani. …” Ez utóbbi mondata szállóige is lehetne.

A legörkényibb szállóige 1956 októberének végéről datálható. A fölkérésre általa megírt rádiós nyilatkozat egyik mondatában akkor még ez szerepelt: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” Két évtizeddel később Örkény mégis rábólintott az akkorra már többes elsőssé lett igealakra, és azóta végérvényesen ez lett klasszikussá: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Ezt aztán tovább-„ragozták”, -variálták…

 

György Péter négy évvel ezelőtti kommentárjával zárjuk, amely nyelvi méltatása is az írónak: „Örkény átfogalmazta egykori mondatát. … Ő maga tudta a legjobban, hogy a nyelv, amelyet szolgált: fontosabb mindennél. S íróként és szerzőként egyaránt az anyanyelv szolgája volt. Kivételes lényeglátása és nyelvérzéke segítette abban, hogy egykori mondatának változata ma is életben legyen, s kinek-kinek oka legyen használni, kihasználni azt. Nekünk, olvasóknak pedig újraolvasni az újraírt mondatok mögötti igazságot. A mondat két változata együtt: különösen becses lelete történelmünknek.”

 

Elhangzott a „Tetten ért szavak” című rádióműsorban 2012. április 5-én.

Hozzászólások