1956. október 31-született Újpesten. Vérzivataros idők voltak azok! Szülei meséltek-e róla?

1956 októberében, hét hónapra, egy kiló hetven dekával jöttem a világra. Nem, édesanyám nem mesélt a születésemről, sem pedig az akkori helyzetről. Azt hiszem, voltak dolgok, amiket titokban akart tartani előttem. Én meg, mert nagyon szerettem őt, nem akartam, hogy ennyi idő után netalán zavarba jöjjön. Édesapámról sem kérdeztem meg soha.

Vannak-e olyan gyermekkori élményei, amelyek már arra utaltak, hogy önnek a színészi pálya lesz az élete?

Gyermekkori élményeim közül talán az óvodában töltött évek a legemlékezetesebbek, természetesen sok gondot okozva ezzel Édesanyámnak. Egy idő múlva én voltam az óvoda bohóca, állandón újabb és újabb csínyeket kitalálva. Néha ezzel nem kis bosszúságot okoztam, de akkor már szerettem szerepelni, eljátszani, amit csak lehetett.

A szakközépiskola elvégzése után már érezhette, hogy nem az íróasztal és a számok bűvölete lesz a hivatása. Meséljen, kérem, arról a Pinceszínházról, ahol megérintette a pódium varázsa, a színház különös, leírhatatlan világa!

Az egy fantasztikus időszak volt, egy fantasztikus színházi vezetővel, Keleti Istvánnal. Nagyon nagy csapat volt és ebből a gárdából kerültek a pályára: Gyabronka József, Lippai László, Korcsmáros György, Pusztaszeri Kornél, Kerekes József, Molnár Ildikó, Szabados Zsuzsa, Karsai István, … .és jómagam. A színház alapjait tanultuk meg, azt, hogy mi a színészi alázat, mit jelent a színpad, mint jelent a néző, stb. Fogalmazhatnék úgy: sok-sok dolog, amely nélkül nem létezik színház és nem tud a színész igazán dolgozni.

Úgy tudom, hogy édesanyja, aki nagyon sokat jelentett az ön számára, segítette, támogatta az elképzelését, hogy színész legyen. Kérem, meséljen nekünk a megélt anya-fiú kapcsolatról, hiszen tudom, hogy édesanyja elvesztése is óriási veszteséget jelentett önnek.

Hát igen… Édesanyám egyedül nevelt és mindenben segített. Nem csak gyerekkoromban, hanem később is, amikor már javában színházban játszottam, vagy éppen tájoltam színházzal, vagy éppen döntenem kellett, hogy átigazoljak más színházhoz. Csodálatos mama volt, akinek az volt a fontos, hogy boldognak, elégedettnek lásson, mert ez adott számára is örömöt.

Elvégezte a Színművészeti Főiskolát, ezután a Vígszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház, majd ismét Budapest, Szolnok, Szegedi Nemzeti Színház, és 1998-tól szabadúszó. Kedves Károly, miért voltak ezek a sűrű váltások? Hiszen ön jobbnál jobb szerepeket kapott. Talán magánéleti gondok hozták a változásokat?

Ez az életembe egyszer szólt bele, amikor a Szegedi Nemzeti Színháznál voltam. Egy családi tragédia miatt (kislányom és feleségem elvesztése), akkor úgy döntöttem, hogy egy kicsit szabadságra van szükségem, és nem szerződtem sehová. Természetesen ma már másképp nézem ezt a helyzetet, de a mai napig úgy érzem, hogy akkor nem döntöttem rosszul. Hiszen akkor a későbbi dolgok is valószínűleg másképp alakultak volna, és lehet, hogy elkerültem volna kevésbé szerencsés helyzeteket. A mai napig nem bánom, mert lehet, hogy sok-sok dologgal kapcsolatban szegényebb lennék, nem tapasztaltam volna, nem tanultam volna meg olyan dolgokat is, amelyek közben csak gazdagítottak, változásokat hoztak magukkal.

Igen, tudom, hogy még nagyon fiatalon elvesztette a kislányát majd feleségét is. Ezek után igen nehéz esztendők vártak önre. Azért láttam fontosnak megemlíteni ezeket, hogy az olvasó, a színházkedvelő közönség ne csak a kiváló művészt lássa, hanem az álarc mögött egy embert, aki tele volt fájdalmakkal, de legyőzte azokat. Hogy érzi magát Kecskeméten, milyenek az itt élő emberek: empatikusak, művészettisztelők, lokálpatrióták stb.?

Nagyon jól érzem magam Kecskeméten, a szűk környezetemben, a színházban és a városban is. A mai napig csodálom az itt élő embereket, ahogyan viselkednek, viszonyulnak egymáshoz, a városhoz. Egyszerűen szeretetre méltóak, és nagyon örülök, hogy most az életem Kecskeméthez köt és ezekhez az emberekhez, ehhez a közösséghez.

Nagyon szépen köszönöm városunk nevében, hogy ilyennek lát minket, és úgy érzem, mi is jó szívvel látjuk önt itt közöttünk. Kérem, soroljon fel néhány előadást, bemutatót, amelyek megtalálták önt.

Liliom, Sötét galamb, A kaktusz virága, IV. Henrik, Koldusopera, Pisti a vérzivatarban, Táncdalfesztivál ’66, Vonó Ignác, Tartuffe, Micimackó, A kis herceg, A házitanító, Hamlet, Szép Heléna, Luxembourg grófja, Csao Bambino, Me and my girl, Csoda, Eszményi gyilkos, Az elveszett levél, stb….

Szeretném, ha megnevezné a rendezőket, akikkel harmincnyolc év alatt dolgozott.

A pályám folyamán nagyon sokkal dolgozhattam együtt. Néhány név : Sándor Pál, Szurdi Miklós, Palál István, Fodor Tamás, Csiszár Imre, Garas Dezső, Iglódi István, Léner Péter, Csizmadia Tibor, Éry-Kovács András, Szikora János, Cseke Péter, Gárdos Péter, Telihay Péter, stb.

Az internet egy igazi csoda, főleg a mi korosztályunk számára. Oly sok mindent megtudhatunk ez által egymásról. Például megfigyeltem, hogy ön mennyire figyelmes, szinte minden régi kollégáját felköszönti a születésnapján vagy a névnapján. Megkérhetném, hogy sorolja fel, kikkel játszott az élete folyamán, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Kern András, Balázs Péter, Törőcsik Mari, Bánsági Ildikó, Gáspár Sándor, Dunai Tamás, Trokán Péter, Józsa Imre, Galambos Erzsi, Kaló Flórián, Kútvölgyi Erzsébet, Darvas Iván, Reviczky Gábor, Szakácsi Sándor, Bánffy György, Sáfár Mónika, Andorai Péter, Fehér Anna, Radó Denise, Kőszegi Ákos, Egri Katalin, Margittai Ági, stb. Ez a felsorolás a teljesség igénye nélkül, de röviden történt. Talán jelenleg nincs is Magyarországon színház, ahol nincs olyan kolléga, akivel valamikor ne játszottam volna egy színpadon.

Kedves Károly, kívánok önnek a magam és a szerkesztőségünk nevében nagyon jó egészséget! Kívánom, hogy minden álma, vágya váljon valóra. Az idő nagy úr, de általa a fájdalmaink enyhülnek. A legjobb orvosság a szeretet, és ha azzal közeledünk embertársaink felé, mi is azt kapjuk vissza, amely lelkünk vigasztalásául szolgál.

Nagy L. Éva

2013. szeptember 5.

Hozzászólások