Talán nincs olyan regény, ami a Gatsby-nél hűebb képet festene a Jazz korszakról, az 1920-as évek Amerikájáról, és az unatkozó, idejüket az itallal, partikkal és szövevényes szerelmi viszonyokkal elütő gazdagokról.

A történetet a szerény körülmények között élő író, Nick Carraway szemén keresztül láthatjuk, aki belecsöppen ebbe a számára ismeretlen világba, és hamarosan a titokzatos és dúsgazdag Jay Gatsby legjobb barátja lesz. Gatsby-nek néhány éve még semmije sem volt, mindenki csak találgatja, honnan szerezte hatalmas vagyonát. Egész New York extravagáns partijairól beszél, őt azonban csakis egykori szerelme, az azóta már feleség és édesanya, Daisy Buchanan érdekli. Ehhez persze a nő férjének, Tomnak is van néhány szava, akit egyébként szintén nem kell félteni, neki is megvannak a saját kis titkai és a szeretője.

Aki esetleg nem ismeri a történetet, azelőtt nem lövöm le a poént, de sejteni lehet, hogy a film nem egy boldog és beteljesült szerelemmel zárul. Ez persze semmit nem von le az értékéből, hiszen nem végződhet minden sztori boldogan, ezt még az olyan happy end mániások is elismerik, mint én.

Érdemes-e megnézni tehát a filmet? Mielőtt rátérek a színészekre, meg kell dicsérnem a fantasztikus látványvilágot, ami a rendező, Baz Luhrmann munkáját dicséri. Gatsby háza és az ott rendezett partik tényleg lélegzetelállítóak, a nézőnek kedve lenne csatlakozni a bulihoz. Luhrmann-nek persze nagy gyakorlata van az ilyesmiben, hiszen a videoklipek világából nyargalt át a mozifilmekre. Első munkája, a Rómeó és Júlia is olyan volt, mint egy hosszú videó. Azt követő filmjein, mint a Moulin Rouge vagy az Ausztrália, én kis híján belefulladtam a giccstengerbe, de a Gatsby-nél szerencsére nem volt ilyen probléma. Az arányok itt tökéletesek, a látvány pedig remek zenei betétekkel egészül ki.

A színészeket sem érheti túl sok kritika. Leonadro DiCaprio nagyszerű Gatsby. Karizmatikus, olyan, akiről könnyedén elhiszi az ember, hogy egy másodperc alatt elbűvöli Nicket. Nekem sokkal jobban tetszett az ő alakítása, mint az 1974-es verzióban Robert Redford-é. Igazán itt lenne már az ideje, hogy Leo valamelyik filmjéért végre megkapja az Oscar-díjat. (A Gatsby-ben van egy jelenet, amikor elveszti az önuralmát, már csak azért is megérdemelne legalább egy pici díjacskát.)

Nick Carraway-t Tobey Maguire játssza, aki tulajdonképpen teljesen rendben van. Még mindig hajlamos vagyok rá, hogy kizárólag Pókember szerkóban képzeljem őt el, pedig egyre többször bizonyítja, hogy több ő, mint egy szerencsétlenkedő szuperhős.

Tom Buchanan szerepében Joel Edgerton látható, akiről eddig kevesebbet lehetett hallani, de ezután biztos megkínálják majd néhány nagyobb szereppel. Daisy Buchanan-t hagytam utoljára, aminek az az oka, hogy talán ő az az irodalmi karakter, akit az összes közül a legjobban utálok. Idegesítő, hisztis, elkényeztetett, szinte kedve lenne az embernek ráüvölteni Gatsby-re, hogy hagyja már a fenébe azt a kis libát. Legalább valami szép színésznő játszotta volna, de Carey Mulligan-től nem ájul el az ember. Az arca sem kimondottan szép, ráadásul az egész nő csupa csont és bőr.

Összességében nagyon jó a színészgárda, a látvány meg tényleg csodás, sőt, a készítők igyekeztek némi humort is belecsempészni a történetbe. Szóval érdemes-e megnézni A nagy Gatsby-t? Akiknek Steven Segal filmjei jelentik az igazi moziélményt, azoknak talán nem tetszik majd, de egyébként mindenki bátran nézze meg. Jól sikerült.

Weninger Andrea

Hozzászólások