A hiúzok, farkasok és medvék valamennyi kárpáti országban hatályos törvényes védelem alatt állnak, szerepük a természetvédelemben kiemelkedő. Magyarország sajnos a határon átjutó példányok számos esetben esnek orvlövés áldozatául, miközben az elkövetők kiléte felderítetlen marad.


A WWF Magyarország ismeretei szerint a Salgótarján közelében nemrég elejtett medve csak egy a mintegy 10-15 egyed közül, amelyekkel illegális módon végeztek az Északi-középhegységben az elmúlt harminc év során. A hiúzra és a farkasra ugyancsak igaz, hogy a Szlovákiából illetve kisebb arányban Ukrajnából és Romániából érkező példányait számos esetben ejtik el a büntető törvénykönyvbe ütköző módon. A nyolcvanas évek óta ötvennél több elejtett hiúzról tudnak a szakemberek, a farkasnál ez a szám még magasabb lehet. Az elkövetők felelősségre vonására néhány esetet kivéve nem kerül sor, bár a kilétük az adott településeken széles körben ismert.

„A WWF Magyarország évek óta igyekszik felhívni a figyelmet a nagyragadozók természetvédelmi szerepére, ennek ellenére a sajtóban és a közbeszédben sajnos még mindig vérszomjas fenevadként állítják be ezeket a fajokat. Talán ennek is köszönhető, hogy az illegális elejtésük az esetek többségében felderítetlen marad” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője.


A hiúzok, farkasok és medvék a növényevő vadfajok selejtezésével, térbeli mozgásuk, táplálkozási szokásaik befolyásolásával segítik az egész erdei élővilág egészséges működését, az erdők felújulását. Az emberre a nagyragadozók az ésszerű szabályok betartása mellett a közhiedelemmel ellentétben nem veszélyesek. A háziállat-állományokban is csak ritkán okoznak kárt, ez pedig kompenzációval orvosolható.

„A börzsönyi Csarna-völgy iránt is megnőtt az érdeklődés, mióta írtunk az ott élő hiúzról, valamint a háborítatlan erdők jelentőségéről. A nagyragadozók illegális elejtése ugyanakkor véleményünk szerint nem csak a törvényt sérti, de a vadászok erkölcsi megítélését is rossz irányba befolyásolja. A természetvédelmi őrszolgálat és a rendőrség munkájának jobb összehangolása a kialakult helyzetben elengedhetetlennek látszik” – tette hozzá a szakember.


A WWF úttörő kutatásokat folytat a Kárpátokban élő medvék vándorlási útvonalainak megismerésére, mindenekelőtt Máramarosban, a Tisza felső szakaszának környékén. Oroszországon kívül Európa legnagyobb medveállománya található meg a Kárpátokban, amely egyedülálló természetvédelmi értéket képvisel. Az Északi-középhegység természetes módon része ennek az élőhely-rendszernek, ahol azonban az egyedeknek gyakran sajnálatos módon nyoma vész.



A WWF Magyarország azért küzd, hogy a hiúzok, farkasok és medvék néhány erdőnkbe visszatérhessenek, és ott háborítatlan körülmények között éljenek. Ehhez több társadalmi csoport összefogására lenne szükség – az erdészek, vadászok, természetvédelmi szakemberek mellett a helyben élő emberekre is számítunk!

Forrás: WWF Magyarország sajtóközleménye

2014. május 27.

Hozzászólások