Úgy tudtam, hogy a Kápolna utca 22-es szám alatt egy fényképész üzlet várja vevőit. Kiss András ugyan már nem dolgozik benne, hiszen 82 éves. Mégis itt találkoztunk.

Mivel foglalkoztok az üzletben, milyen szolgáltatásra térhet be az utca embere hozzátok?

A fotózással kapcsolatos termékek kaphatók nálunk. Természetesen különböző fényképezőgépek is, pl. Nikon, Canon, Leica és egyéb márkák forgalmazói is vagyunk. Mostanában fotókönyvet, egyedi ajéndéktárgyakat és naptárakat készíttetnek velünk a legtöbben.

Mikor jött létre ez az üzlet? Hiszen a Kiss Fotó fogalommá vált Kecskemét városában.

A Kiss Fotót 1957. január 8-án alapítottam Kunszentmártonban, majd Nagykőrösre, aztán Kecskemétre költöztünk a családommal és az üzlettel együtt. 1985 óta élünk itt. Szívügyem a fotózás, számos újítást is bevezettem. Az MTI Fotóosztálya után – tudomásom szerint, – másodiknak az én műtermemben működött a villanófény. 1999-ben Kelet-Európában elsőként dolgozott a lézerfénnyel működő fénykép-kidolgozó gép (printer). Egy emberöltő alatt nagyot változott a fotótechnika. 1949-ben még petróleumlámpával dolgoztam ki a képeket, ’99-ben pedig már lézerfénnyel készítettük a fotókat. A digitális világról nem is beszélek, amibe a ma embere szinte beleszületett.

Ki viszi tovább a stafétát, az üzletet? Ki az, aki levette a válladról a terhet és cipeli tovább?

Két nagyszerű fiunk van. Endre fogorvos lett, paradontologus, PhD tudományos fokozattal rendelkezik, és a kecskeméti rendelője mellett már harmadik évtizede tanít a Szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Zsolt pedig a fényképész szakma szerelmeseként az üzletet viszi tovább.

Hálásak vagyunk neki, hogy a szülei példáját követve a fényképészettel foglalkozik. Átvette az üzletet, intézi minden csínját-bínját. De nemcsak az üzlettel foglalkozik, hiszen igen tehetséges fotóművész is. Végigfotózta Indiát, csodálatos anyaga van róla, amelyből album is született. Büszke vagyok rá azért is, mert átvehette a megérdemelt Aranykoszorús Mester címet!

Hogyan töltöd nyugdíjas napjaidat?

A nyugdíjazásom után nem sokat tétlenkedtem, 2001-ben amatőr fotósként elkezdtem újra a fotózást. Elküldtem a fényképeimet kiállításokra, külföldre is több ízben. Összesen 26 önálló tárlatom volt, tagja vagyok a Magyar és Nemzetközi Fotószalonnak, több mint 100 kiállításon 22 díjjal ismerték el a munkámat. A testvérvárosi kapcsolatok révén önálló tárlataim voltak 2001-ben Finnországban, 2003-ban Németországban, Törökországban és Romániában, Erdélyben. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének alapító tagja vagyok.

Gratulálok a gyönyörű teljesítményedhez. Úgy tudom, két albumod is jelent meg, ahol bárki megcsodálhatja az alkotásaidat. Mikor jelentek meg és mit tartalmaznak?

„Fényképalbum, ami maradt” című könyvem a 70. születésnapomra készült, ezt a művet az életem lezárásának, egy szerény elszámolásnak szántam. De a jó Isten akaratából elkészülhetett a 80. születésnapomra a „Viharban születtem” című munkám. Lehet, hogy még a harmadik is megjelenik? Ugyanis előkészületben van „Kecskemét fotótörténete” című gyűjtésem, írásom is, mely befejezésre vár.

A 2001. február 15-én kicsit megkésve megjelent könyvemben a szakmáról, mint művészetről írok. Vallom, hogy nekem az igazi művészet fekete-fehér képben jelenik meg. A színekkel való játék csak akkor indokolt, ha valamit hozzá tud tenni a kép mondanivalójához. Nagyon sok portrét készítettem egyszerű emberekről, művészekről, tudósokról és hírességekről. Volt szerencsém fényképezni Czóbel Bélát, Vass Lajost, Rutkai Évát, Latabár Kálmánt, Sinkovits Imrét és Fülöp herceget, de sorolhatnám tovább és tovább. Ez a könyv az elmúlt idők fényképezéséről vall. Akár tankönyv is lehetne, ugyanis minden képnek a teljes műszaki paraméterei megtalálhatóak hátul a képjegyzetek címszó alatt.

A 2011-ben megjelent „Viharban születtem” című munkám az egészen másról szól! A haza, a nemzet féltése szólal meg benne. Hiszen az utolsó két évtized nem szabadított meg bennünket egy nem kívánatos rendszertől, hanem még mélyebbre taszította népünket és egész Európát. Az én életemben is megjelent a fény, és a sötétség! Most azonban én csak a fényre, csak a szépre emlékezem.

2001-ben nyugdíjasként küldtem fotóimat először szerte a világba, különböző országok különböző városainak fotószalonjaiba, mely elképesztő sikersorozatot hozott. Amikor az ember abbahagyja a munkát és elkezd játszadozni, akkor jönnek az elismerések, a sikerek.

Ahol most beszélgetünk, olyan, mint egy kis szentély. A falakon bekeretezett fotók, a vitrinekben letűnt évtizedek, évszázadok fotózással kapcsolatos relikviái. Én a boltba jöttem be, és egy meghitt kiállításon találom magam.

Ahol most beszélgetünk, az a Kiss Fotó Kamaragalériája. Fiamnak, Zsoltnak az alkotása, melyet kettőnk gyűjteményéből a 80. születésnapomra készített. 2010. október 16-ra, a születésnapomra kaptam egy meghívót a saját kiállításomra, amely nagy titokban készült. Ez volt a galéria első kiállítása.

 

A galériát ifjú és haladó fotósok vehetik igénybe ellenszolgáltatás nélkül. A jelenlegi tárlat Somodi Ferenc „Békák” című sorozatát tárja a nézők elé. Somodi Feri barátunk kiállítása azért is nagy figyelmet érdemel, mert az itt látható „Túlélő” című fotójával Németországban kategória első díjat nyert és megkapta a GDT Európa 2012. év természetfotósa címet.

 

A galéria nyitva tart minden nap a boltunk nyitva tartása idején. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

 

Weninger Endréné

Hozzászólások