A hobbit filmekben az a jó – természetesen más egyebek mellett – hogy karácsony környékén kerülnek a mozikba. A Gyűrűk Ura és az első Harry Potter filmek korszakát idézik, amelyeknek mindig karácsony előtt, vagy közvetlenül utána volt a premierjük, és valahogy az ember fejében az ünnepi hangulattal kapcsolódtak össze. Az én fejemben legalábbis így volt, és így van most is: ha Hobbit, akkor karácsony. Ezért már eleve pozitívan álltam hozzá a filmhez, főleg úgy, hogy az első rész nagyon tetszett.

Tavaly ott váltunk el Bilbótól, a törpöktől és Gandalftól, hogy egy orkcsapat üldözte őket, miközben úton voltak Ereborba, hogy a törpikirály, Thórin legyőzhesse a gonosz sárkányt, és visszafoglalhassa az őt megillető trónját. A második rész itt veszi fel a fonalat. (Egy számomra fölöslegesnek tűnő visszaemlékezős jelenet után, aminek valószínűleg csupán annyi volt a célja, hogy a Gyűrűk Ura első része után Peter Jackson még egyszer feltűnhessen a vásznon két másodperc erejéig, amint a Pajkos Póni Fogadó előtt répát eszik az esőben.)

A kis csapat folytatja útját az orkok elől menekülve, közben mindenféle kalandokba keveredve, amelyeket itt most nem részletezek, de akinek hozzám hasonlóan arachnofóbiája van, annak része lesz néhány nehéz pillanatban. Kikötnek a tündéknél is, akik nem valami jó fejek, és nem látják őket annyira szívesen, mint Elrond. Itt Legolas apja a király, aki pedig olyannyira nem jó fej, hogy aligha meglepő, hogy alattvalói sem azok. Sőt, különösebben a fia sem kedves, itt némileg más arcát mutatja, mint a Gyűrűk Ura sorozatban.

Mindenesetre ahhoz képest, hogy annak idején arról szóltak a híradások, hogy Orlando Bloom körülbelül két percre ugrik majd be, hogy tündeként nyilazzon párat, ennél végül jóval hosszabb szerepet kapott. A filmkészítők ismét megajándékozták őt – és a nézőket – néhány akrobatikus trükkel és látványos mozdulattal, amelyek a film legjobb részei közé tartoznak.
Az egyetlen kedves tünde Tauriel, akit a Lostból ismert Evangeline Lilly alakít. A színésznő szerintem alapvetően eléggé szürke jelenség, de a vörös haj, a tündeség és a szerelem kimondottan jól állt neki. Spoilerezni nem akarok, de annyit elárulok, hogy nem Legolasért dobog a szíve. Sokaktól hallottam, hogy nem jött be nekik a romantikus szál. Ami engem illet, szerintem nagyon kedves része a filmnek, és annyi orkölés, sárkányölés, pókölés meg harc mellett igazán üdítően hat.

A végén persze megláthatjuk Smaugot, a sárkányt is, de mivel tudvalevő, hogy még jön a harmadik rész is, gondolom, azzal nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nincs lezárva a történet.


Szóval milyen is akkor ez a második Hobbit film? Tulajdonképpen nem rossz. Az új szereplők mind remek választások: Envangeline Lilly-t már dicsértem, de a vízi város rebellis kereskedőjét, a Luke Evans által alakított Bardot is ki kell emelni.

Már közhely megemlíteni, de nem érdekel, és akkor is leírom századjára is, hogy Új-Zéland milyen szép a vásznon, meg hogy a díszletek, a jelmezek és a sminkek lélegzetelállítóak. Érdekes, hogy ebben a filmben van néhány olyan jelenet, amit tulajdonképpen egy az egyben láttunk már valamelyik Gyűrűk Urában. Engem ez nem zavart, régi ismerősként, a nosztalgia kellemes érzésével üdvözöltem ezeket a részeket.


Ha trilógiáról beszélünk, a második rész mindig egy átvezető rész a kezdet és a vég között. Ez sokszor nem a nézők kedvence, kicsit olyan, mint a szükséges rossz. A hobbit: Smaug pusztasága esetében nem volt ilyen érzésem, végig lekötötte a figyelmem és szórakoztató volt. Ennek ellenére az előző rész jobban tetszett. Bár ott az első negyven percben nem sok minden történt, valahogy különleges hangulata volt, ami engem jobban megragadott, mint a második részben.

De nem panaszkodom, mert elég ritka manapság, hogy az ember olyan filmet láthat, ami ennyire látványos, izgalmas, jók a színészek, és több óra hosszára elrepíti őt egy kalandos mesevilágba.


Az első részről szóló kritikám tavaly úgy fejeztem be, hogy az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani a filmről, az az, hogy egy évet kell várni a folytatásra. Most ugyanez a helyzet: egy teljes év még, mire kiderül, hogy mi lesz Bilbó és a sárkány sorsa. De legalább megint lesz mit várni karácsony előtt.

Weninger Andrea

2013. december 22.

Hozzászólások