A Budapest-művelet – November 11-től látható a hazai mozikban Gilberto Martinelli olasz-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilmje, amely a Szépművészeti Múzeum 38 évvel ezelőtti kirablásának történetét és hátterét mutatja be. Egyúttal egy látleletet is nyújt a nyolcvanas évek Magyarországáról.

a budapest-muvelet

1983. november 5-én a Szépművészeti Múzeumból egy ország megdöbbenésére hét képet elloptak, köztük Raffaello Esterházy Madonnáját.

A Budapest-művelet

Az évszázad rablásának is nevezett akcióban eltulajdonított, felbecsülhetetlen értékű festményeket bravúros nemzetközi együttműködéssel a nyomozók végül megtalálták és visszahozták Magyarországra.

A betörés nem csak azért okozott mély megdöbbenést, mert a Kádár-rendszer által sugallt kiemelkedő közbiztonsági helyzettel szemben mást mutatott, hanem mert ebben az ügyben látványosan összegződött a korszak valamennyi visszássága: a hivatalos jelentések dicshimnuszaival ellentétben álló motiválatlanság és fásult érdektelenség.

Az ország vezetői a rablás után újból rádöbbenhettek: a nyugati világot a vasfüggöny nem fogja megállítani. A jövőben akaratuktól függetlenül olyan dolgokkal is foglalkozniuk kell, mint a globális műkincskereskedelem, a nemzetközi biztonság és együttműködés. Miközben a képeket keresték, a magyarok a Markos-Nádas duó Totyáján nevettek, mert a jelenetből – ha ez volt a célja, ha nem – az emberek többsége a rendszer kritikáját hallotta ki.

A Budapest-művelet

Miután a képek előkerültek, 1945 után először 1984-ben érkezett Budapestre az olasz miniszterelnök (Bettino Craxi), és annak ellenére, hogy hivatalosan ezt soha nem erősítették meg, az egész ország a maffia szerepéről kezdett beszélni. Ezt erősíthette az is, miszerint az elkövetőket nem adták ki Magyarországnak, az esetet rekord gyorsasággal lezárták.

A Budapest-művelet

Gilberto Martinelli filmje az azóta is titokban tartott ügyet igyekszik felgöngyölíteni, a betöréstől a képek megtalálásáig. Nincsenek végleges válaszok, de vannak megválaszolatlan kérdések. Az egykori résztvevők visszaemlékezései, kiegészülve azokéval, akik nem vállalták a szereplést – egyúttal egy látleletet is nyújt a nyolcvanas évek Magyarországáról.

A film november 11-től érkezik a mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten a Cinema MOMban és a Kino Café Moziban látható, emellett többek között Miskolcon, Kecskeméten és Jászberényben és vetítik.

 

Vetítési helyszínek

Előzetes

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Hasonló cikkünk:

A mi Kodályunk – Rendhagyó dokumentumfilm

 

Hozzászólások