József Attila Budapesten született 1905. április 11-én. A költészete iránti tisztelet jeleként ezt a napot Magyarországon a Költészet napjaként ünnepeljük.

Tragikus sorsának az árvaság, a nélkülözés, éhezés és az embertelen körülmények közötti létezés, valamint a szeretet hiánya ad éles és fájdalmas hátteret. A meg nem értettség, költészetének el nem ismerése, a szerelemben való csalódás, a betegség tette kilátástalanná életét. 1937. december 3-án egy tehervonat elé vetette magát, ami halálra gázolta őt. A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja ő, halála után posztumusz Baumgarten-díjjal és Kossuth-díjjal tüntették ki.

Mindössze 32 évet élt. Rövid és küzdelmes életének három epizódját idézzük fel most három versén keresztül.

 

JÓZSEF ATTILA: KEDVES JOCÓ!

1. strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.

(1916-1917)

 

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

(1936. november-december)

 

 

TÖREDÉK

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

……………………………………….
……………………………………….
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

(1937. szeptember-október)

 

Weninger Endréné

Hozzászólások