Vitéz Villám Mihály (m.kir.tiz.) 1922. augusztus 14-én született Kecskeméten. Gyermekéveiről nem sokat tudunk. Általános iskolai tanulmányai után a kecskeméti Református Gimnáziumban érettségizett. Halálának 70. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepség lesz a kecskeméti köztemetőben 2014. október 18-án, 15.00 órakor.

villam9

Szülei földművesek voltak, viszonylag nagy szőlőterületen gazdálkodtak, ahol a kicsi Mihály is sokat dolgozott. Érettségi után azonnal a repülőcsapatokhoz vonult be önkéntesként, repülőkiképzést Nyíregyházán kapott. Ekkor még az országban béke volt. De a háború szele őt is elsodorta, és azt haláláig végigharcolta. Harcolt az orosz fronton, majd közvetlenül az ország védelmében. Többször sebesült, de sebesülései után újra és újra repült és harcolt.

villam3

Kétszer léptették elő soron kívül, valamint a Kormányzó Úr vitézségi érdeméremmel tüntette ki, de vitézzé avatása halála miatt már nem történt meg (később az utókor pótolta és 2012. szeptember 21-én poszthumusz vitézzé avatta a Történelmi Vitézi Rend). Utolsó csapatteste, a 102/2. „Tigris” gyorsbombázó század volt, ahol légi lövészként szolgált, Me-210 –en.

villam7

1944. október 30-án, aznap már sokadik bevetésre dübörögtek fel az Me-210 hatalmas motorjai. Kovács József szakaszvezetővel szálltak fel. A támadó raj parancsnoka kiadta a parancsot, irány Kecskemét! Miska szíve sokkal hevesebben vert, amikor megtudta, hogy szeretett városát kell védenie. A sors iróniája, hogy éppen városa védelmében esett el. És épp azokban a szőlőkben érte a halál, ahol gyermekéveit töltötte. A szovjet páncélos ék Kiskunfélegyháza ÉK felől támadta a hírös várost. Ennek megállítása volt a feladatuk.

villam5

Miska biztosan nagyon motivált lehetett, hogy Kecskemétet, szinte szülei házát, a szőlőt védheti. Valószínűleg sokkal mélyebb rácsapást tettek, hogy biztos legyen a bombatalálat és megállítsák az előre törő páncélos éket. Ez lett a vesztük is, mert a csapat légvédelem gépágyúja eltalálta az Őket. Miska több találatból vérzett, nyaki találata nagyon súlyos volt, emiatt többször elvesztette eszméletét, a kötelék-parancsnok kiadta a parancsot, mindenki egyénileg haza!

villam10

Vincze Ferenc festménye a katasztrófáról

Az ő gépüket ekkor már lángok mardosták, a bal motor leállt. Tudták, hogy Budaörsre már nem jutnak el, de itt van Kecskemét, ott még magyarok vannak, talán odáig eljutnak. De a Messer folyamatosan vesztett a magasságából, s szinte már látták a kecskeméti betont. A Messer már kormányozhatatlanná vált és a kabin is lángolt.

villam4

Ekkor elhangzott a parancs „gépet elhagyni”! Miska sebesülései ellenére még ki tudott ugrani, de oly kicsi volt a magasság, hogy az ejtőernyő nem nyílt ki. Képzeljük el, hogy mit élhetett át, hiszen tapasztalt repülő volt, tudta, hogy az ernyő már nem nyílik ki. Ott a Kiskőrösi út és a Félegyházi út által határolt öreg szőlőben zuhantak le, nem túl messze az otthonától. Az ott dolgozó emberek felismerték, hiszen közülük való volt, és rohanva szóltak szüleinek.

villam6

Fiatal volt és vidám…

Emberi agynak felfoghatatlan, mit érezhettek a hír hallatára. Édesapja öccsével együtt rohant a helyszínre. Az agyukban egyetlen gondolat volt: „csak éljen az egyetlen nagyfiam”. Egész úton, ahogy rohantak, dübörög a vér, talán még él, talán még nem halt meg. Fohászkodnak Istenhez, futnak, rohannak, nincs már lélegzet, már csak a láb visz, s akkor meglátják, ott fekszik ejtőernyőjébe gabalyodva, nincs már élet, már nem lehet segíteni, Meghalt a Miska!!

villam2

A pilóta társa még a gépben van összeégve, de a távolban már hallani a páncélosok dübörgését. Nincs más lehetőség, ott kell „eltemetni” a hős repülőket. Szerszám sincs, saját kezükkel kaparják a homokot, hogy eltemethessék őket. Képzeljük el, milyen érzések kavarogtak az édesapában és az öccsében, amikor az önkezükkel kapart sírba tették őket. Szinte leírhatatlan ez a fájdalom, ahogy ballagtak szótlanul, zokogva haza, az édesanya otthon reménykedve vár, zakatol a szíve, amikor meghallja a hazatérők nehéz lépteit. Ahogy belépnek, tudja már, minden hiába. Jár az agy, kérdezi a Jóistent: „MIÉRT”? és csak üres csend a válasz.

villam8

Még a pap sem tudja megáldani, hiszen a megszálló csapatok miatt kijárási tilalom van. Nem lehet menni a „sírhoz”, pedig minden odahúz. Elsiratni a hős fiút. Amikor elvonul a front, újra felszakadnak a sebek, s majdhogynem titkon, csendben eltemetik a Református Temetőben. A szülők nagy fájdalmára nem hősként, hanem szinte bűnösként, mert védte a hazáját és a legdrágábbat adta, a 22 éves életét, mert az ország már az orosz megszállást nyögi. Bűn volt katonának lenni, bűn volt a hazát védeni. Így szép csendben, rettegve, félve sírba került. Nemhogy megbecsülést, dicsőséget nem kap, még jó, ha családját nem hurcolják el! Mily kegyetlen a sors, még egyszer felszakadnak a sebek, mert a református egyház pár évvel később megszünteti a parcellát, ahol nyugszik. Ismét csendben, rettegve új sírba kerül.

villam_mihaly

A megbecsülést ma sem kapta meg, hiszen itt még nem jött el a rendszerváltás, ahol megbecsülik hőseinket. Ugyan a Honvédelmi Minisztérium szóban folyamatosan propagálja, mily fontos hőseink megbecsülése, de öccsének felesége még mindig úgy halt meg, hogy csak suttogva merte kiejteni a nevét. Ugyan a civil társadalom próbálja megbecsülni hőseit, de a magyar államnak nem fontosak a hősök. 2012-ben a Magyar Nemzetőrség Kecskeméti Szervezete felújította a sírját és megszervezte a sír újraszentelését.

villam1

A vezérkari főnökkel való személyes megbeszélés ellenére a hadsereg nem is képviseltette magát. A Honvédelmi Miniszterhez fordulva kérelmeztük (a családdal egyetemben) poszthumusz előléptetését, illetve hőssé avatását, de teljes elutasítást kaptunk. A család egyenes ága kihalt, illetve elöregedett. A sír, ahol nyugszik, a temető oly részében van, amely hamarosan újra kiosztása kerül. Ha valóban megbecsülnénk hőseinket, akkor sírjának megszüntetése soha nem történhetne meg, hisz hőssé avatása örökre megakadályozhatná. De sajnos nálunk nem fontosak a hősök!

Béni Tibor

Hozzászólások