,,Alighanem öreg hiba azt hinni, hogy a költők műveikben elárulnak valamit lényük legmélyéből. A fák a dombokon tavasztól mostanáig gyümölcsöt hoztak. Ám ezzel titkuk nem vált érthetőbbé.” (Lucian Blaga)

Lucskai Vinczét kérdezem életéről. Kérem, hogy először meséljen szüleiről, gyermekkoráról és ifjúkori élményeiről.

lucskai1

Mivel is kezdhetném? Talán azzal, hogy a Holnaposok városában, Nagyváradon születtem 1954-ben, Szent Iván éjszakáján, azon az éjen, amikor is a nyárközépi tűzgyújtások a megtisztulást és az újjászületést jelképezik. Lehet, hogy az az érzés, ami elfog egy-egy versem megírása után, éppen ebből a mágikus éjszakából eredeztethető, a lebegés, a megtisztulás, az újjászületés érzése. A születésről jut eszembe, hogy már átszakítva a hatodik X célszalagját, az utóbbi időben az elmúlás gondolata is egyre intenzívebben kezd foglalkoztatni. Az egyik haikumban éppen a Szent Iván éjszakájának őssejtjébe ágyaztam ezt a visszatérő gondolatot:

vénülök – már a
szentiván éjeken nem
lobban annyi tűz

Azt mondják, hogy a páfrány évente egyszer, Szent Iván éjjelén virágzik, és virágzása csak rövid ideig tart. Aki azon az éjen páfrányvirágot talál, az sok mindent megért majd az életből. Az én páfrányvirágom anyai ági nagymamám lehetett. Az ő írásszeretete szivárgott génjeimbe gyermekkorom zsenge éveiben. Szüleim pedig a havi zsebpénzekkel támogatták a könyvek iránti vonzalmamat. Az érettségimig több száz kötetes saját könyvtárral vettem körül magamat, regényekkel, verseskötetekkel.

lucskai7

Segesvár

Milyen iskolát végeztél? Temesvár után mikor kerültél Kiskunhalasra?

Nagyváradon érettségiztem az Ady Endre Líceumban, mely az Orsolya-rendi zárdaiskola jogutódja, egy csaknem 250 éves Alma mater. Ódon, kalamáris mélyedésekkel ellátott fapadjait még édesanyám is koptatta, itt a hajdani polgári leányiskolában. A 70-es évek elején ez a patinás iskola sajnos még nem viselhette az egyik, hozzám oly közel álló költőnk nevét. A gimnáziumot reálszakon végeztem annak ellenére, hogy mindig is érzékeny voltam az irodalom iránt. Így kerültem Temesvárra, a Bánság fővárosába, abba a többnyelvű nyüzsgésbe, mely még szélesebbre tárta a kultúra iránti érdeklődésemet. A 70-es évek második felében tagja voltam a temesvári diákrádió magyar nyelvű stúdiójának is.

lucskai2

Szabadkán

1978-ban Temesváron szereztem építőmérnöki diplomát a műszaki egyetemen. Ugyanebben az évben a családalapításra is sor került, és kisebb kitérővel Marosvásárhely, feleségem szülővárosa lett az otthonom. Egyformán hatalmas lokálpatriotizmussal érzem magam nagyváradinak és egyben marosvásárhelyinek. Mondhatom, hogy három folyó nevelt azzá, aki lettem, a Kőrös, a Bega és a Maros. 1990 fekete márciusa segített a nagy döntésben: ha lelkiekben nem is, de fizikailag létteret váltani. Így kerültünk a feleségemmel és két fiammal együtt Kiskunhalasra. Idézhetem önmagamat?

„s nem száll már páva a vármegye házra
semmi ködökbe mentünk
mentünk

röhögött rajtam a sors katapultja
s lett a kunság otthonom
s én kunverő László fia
konokulok csendben
folyótlan”

Mi a polgári foglalkozásod? Kérlek, mesélj erről is nekünk!

Kiskunhalason építőipari tervező mérnökként kezdtem el dolgozni, és a tervezés valamint a kivitelezés irányítása a bútorgyártásban maradt hosszú ideig a létfenntartó tevékenységem. Hat éve kerültem a helyi szakképző iskolához, ahol jelenleg is mérnök-tanárként oktatok.

lucskai3

Végre tavasz van!

Ezek szerint te műszaki végzettségű, ám humán beállítottságú vagy. Kitől örökölted?

Korában említettem már a családi hátteret. Főleg anyai ági nagymamám volt az, aki irányítgatta irodalmi próbálkozásaimat. Feledhetetlen élményem az a búcsúszöveg, melyet az elemi iskolából való elballagás eseményére írtunk közösen. Tanító nénim és az osztálytársaim szülei is megkönnyezték. Középiskolás éveim kezdetéről említhetek még egy eseményt, amikor is riportot szerettem volna készíteni Horváth Imre nagyváradi költővel. Imre bácsi akkor töltötte be a 70. évet, és ezt az alkalmat megfelelő időpontnak tartottam, hogy faggassam egy kicsit a számomra érdekes költői világáról, életviteléről. S főleg arról, hogy hogyan születik egy versötlet, és milyen utakat jár be, hogy egy tökéletes négysoros vagy aforizma lehessen belőle. Főleg ez a szigorú költői forma keltette fel érdeklődésemet iránta, és feltételezem, hogy a mai napig is hatással van rám, hiszen óriási szeretet és tisztelet él bennem a japán haiku költészet iránt. Nagymamám átnézte akkor kérdezési „stratégiámat”, és ellátva jó tanácsokkal bátorított. Hát igen … az élet hasonló mozzanatai terelik az embert bizonyos irányba, és mint stabil útjelző kövek szegélyezik utunkat.

lucskai4

Mikor kezdtél verseket írni?

Az ifjúkori próbálgatásaim csak ikaroszi kíváncsiságból fakadó szárnycsapkodások voltak. Az évtizedek elhullajtották az akkori tollakat. Csak a kétezres évek elején az internetes irodalmi portálok pezsgő világa tudott ismét írásra sarkallni. Egy világ, mely új kapukat nyitogatott az írni és kitárulkozni akaró lelkek előtt. Biztosították a megmérettetést, és persze a publikálási lehetőséget is. Hogy ezek a helyek egy nagyon elfogultan, szubjektíven ítélkező világ katalizátorai? Elfogadom, de kérdem én, hogy a mai világban, hol nem ütközik az ember a szubjektivitás mércéjébe?

Hol jelent meg első írásod? Ma hol olvashatjuk verseidet? Jelent-e meg versesköteted?

Mint említettem, szinte mindegyik, úgymond jegyzett irodalmi portálnak tagja voltam, és néhányat még mostanában is szívesen felkeresek. Talán a legrégibbel kezdeném, a kétezres évek elejéről a Közkinccsel és folytatnám nem fontossági sorrendben a dunapArt caféval, a megboldogult Verő László lapjával, a Héttorony irodalmi magazinnal, az Artpresszóval, az AlkoTóházzal, vagy említhetem akár a FullExtrát is. A Terebess.hu birodalom gyűjteményébe 140 haiku-m került be, sőt egyesek angol fordításban is megjelentek a Shamrock Haiku Journal-ben is. Gyakran beválogatják verseimet előadóestekre, ahol művészek tolmácsolásában hallhatók. Néhány éven keresztül működtettem egy saját honlapot is, mely jelenleg szerkesztés alatt áll. Jelent meg versem a Várad című irodalmi lapban Nagyváradon, és nyomdakész állapotban van egy verseskötetem is. Címe: Tarisznyált szavak, melyben egy nagyváradi művész illusztrációival ölelkeznek soraim.

lucskai5

Kapolcs, a Művészetek völgye

Tagja vagy-e valamelyik művészeti vagy irodalmi társaságnak?

Csak a fent említett virtuális irodalmi társaságoknak, csoportosulásoknak vagyok a tagja, de ki tudja, mit tartogat még a jövő?

Szoktál-e irodalmi pályázatokon részt venni? Milyen érzés volt egy ilyen nagy megmérettetés részese lenni, és dobogós helyen végezni?

Megmondom őszintén, nem vagyok híve az előre megadott témás versírásnak. A Toll és Ecset Alapítvány által meghirdetett Versíró pályázatra az interneten figyeltem fel. Éppen egy hullámhosszon lehettem a felkínált témával, „a háború, béke, a száz évvel ezelőtti élet a hátországban, a katonák élete a fronton”, hogy megszülethessen a Csicskás világ. Mindenesetre, már első pillanattól kezdve úgy álltam a témához, hogy családtagjaink, felmenőink érintettsége okán azokat a történéseket, tragédiákat öleljem át az utódok mérhetetlen szeretetével és az emlékezni akarás vágyával.

lucskai6

Bösztörpusztán

Hogyan érezted magad Kecskeméten a díjátadáson?

Régóta figyelemmel kísérem a Montázsmagazin híreit és a pezsgő kulturális életet tükröző tevékenységét. Egy csodálatos helyszínen, egy fergeteges rendezvényben volt részünk Kecskeméten. Számomra – és gondolom, hogy minden díjazott számára – megtiszteltetés, hogy egy ilyen magas színvonalú rendezvény volt a fészke a díjkiosztásnak. A magam részéről külön megköszönném Pál Attila színművésznek, hogy tökéletesen értelmezte a versemet és csodálatos átéléssel tolmácsolta azt. Szavalása közben síri csend telepedett a Pávásteremre …

cifra38

Milyen álmaid, vágyaid vannak?

Szerintem minden alkotónak az lehet az egyetlen nagy vágya, hogy azonnali visszajelzéseket kapjon az alkotásaival kapcsolatban. Tíz szívből jövő értékelés a versed alatt többet ér, mint száz eladott kötet, melyeket egyszer vagy kétszer emelnek le majdan a polcokról átlapozgatni. Ezért szeretem a portálokra betévedő érdeklődőt, az ismeretlent, aki versem olvasása után azonnal megköszöni az élményt és értékeli a gondolatokat. Egy tökéletesre sikeredett verssel ismeretlenül is értékes élménnyel ajándékozol meg valakit, egy olyan valakit, akinek éppen a te versedre volt kedve rákeresni. Néhány percet rád áldozott az idejéből és rohant is tovább, mert éppen véget ért a kávészünete. Szívből kívánom, hogy az ilyen visszacsatolásokban nap mint nap legyen része minden költőnek.

lucskai8

Nagyvárad, a Holnaposok és az iskolám

Kedves Vincze! Engedd meg, hogy még egyszer gratuláljak! A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy minden álmod váljon valóra!

A világítótorony

mert foszlanak a jelzőszalagok
s az éjbe mártott figyelők
kék uszályok
szatén őrei a bezárt gondolatnak
agyamban turkáltok
és szétpattannak a kopott gerincek is
az elszivárgó szavak
mint buzgárok a sorok alatt
oly szelídek
s az a rengeteg fény a fák között
elnyúlva
füvek derekára fonódnak
külön a fény mely az egeké
és külön az árny inda módra
hálóját ha szaporítja
fojtogat
– a kígyó mindig ravaszabb –
és lám a vén világítótorony
lámpaüvegét tisztogató örökkévalóság
kanócát kurtító fárosz
feldereng mint lágy ecsetvonás
sárga szemekkel
öböl száján fuvallat
hozzám szivárogjatok
ti tépett szavak
vetkőztessetek meztelenre
vigyétek koponyám
és bukdácsoljatok barázdáin
a kopott lemeznek
sercegő lebenynek
mert árválkodtok bennem
tehetetlen
oly rövid az élet
a szirteken már tombol a sebzett alkony
a felszeletelt homály
fényszilánkokat hullat a partra
kristály csillagokat
összerezzennek a ramsay gyerekek
egy fényszikével szíven szúrnák
hold bölcsőjéből anyatej fakad
túlcsordul ezüst karimáján a szeretet
hátra bukok és zuhanni kezdek
felfogom a cseppeket
vén hebridák
te gyöngykeretbe foglalt szomorúfűz
elveszett melltű
százezer dagály zúdulhat rád
akkor is megtalállak
fövényeden fekszem el és őrizlek éber hanyagon
öblöd éjvizéből kísértet vitorlákat bontok
és elérem majd azt a tornyot
mert holnap kedvez az idő
és engedi
engedi a tornyot elérni
most oly távoli az Ouse folyó
így maradjon
éhezzenek még bennem a szavak
azok a sebzett vadak
hallgatózom
s lesem neszét a gyémántfénynek
zsebeim tele
kövekkel
s a neszek kiszűrődnek
kristályosodnak csendben
s ha kérdem merre tereltek
és tiszta e az elme
nem felelnek
őrizlek éber hanyagon
lassú léptekkel gázolok a habok felé
könyvjelzőm addig is legyen
egy rőt tölgyfalevél

Tabula Varadiensis

még vagyok
a képtelen tér
torz képén
feszülő délkörök szorításában
mint vérrögök
vonyító
balga magyar
még vagyok
s ha térdelni támad kedvem
itt a bémer téren
hát megteszem
és imámat félbe
senki ne szakítsa
mert minden timpanon eme helyen
mi fölém hajol
ősök akarata
s az én kriptám
az én oltárom
a kálvária fellegén
eltaposott templomom
káprázat vonaglása
s a szent hegyet is szórná szét a gőg
ha
porainkból röge
végleg elpusztulna
de itt vagyunk
és feszülünk még a kereszten
harang hang
pang
timpanont ácsol homlokomra
ráncokból
a század
hányszor essek még el
istenem hogy lássad
egyre nagyobb már a péntek
a pece is rég elásva
talpam alatt hömpölyög
megannyi cseresznye virágzás
és dübörög rajta a torz jelen
tapossa
a frízek mind átírva
könyörtelen kőtörők
ámítják az erre vetődőt
s a világ mint hasadt tudat
csak bámul
és a várárok is kiszárad
sóvárgó medrek fölé
görnyednek a bástyák
nevüket feledni
de
még vagyok
s ha térdelni támad kedvem
itt a bémer téren
hát megteszem
és imámat félbe
senki ne szakítsa

A holnaposok holnapja

néha ‘haza’ -látogatóvá vedlek
magyarkodni
magyarkodni már csak ‘otthon’ lehet
s ilyenkor utam a bémer térre vezet
kedvenc piazzám
slide show-kat járok itt veled
a régi emlékekkel
az átéltekkel
vagy csak a véremmé lettekkel
le a gireth házzal
hallom
kuplézik még a nyár a kávézók falán
kihűlt csészék a holnaposok asztalán
és belesek a bokrok alá
itt bujkál valahol szigligeti cigánya
a vén zsiga
néma hegedűjén elhalt akkordok
új nóta ez már dankó pista
bújj bújj zöldág
mire vagy jó zöld levelecske
titkolni takargatni
ki bízott meg ezzel zöld levelecske
add a kezed anyám
sarki kertvendéglő vagy kocsma
már kitudja
rég lebontva
mint iránytűk álltak számomra azok az asztallábak
hogy apró lépteimmel hazataláljak
réz csappal szörpös hengerek
ott a pulton a fejem fölött
tornyosultak
tán a málna volt mely sétára nógatott
a spriccelt szódavízzel
és egy harmincöt banis pereccel
középen a macskaköves útra bámultak a padok
rajtuk a schmoll pasztás felirat
a vidám suszterinassal
-tán az korban előttem volt-
de az biztos hogy a padokat én is megmásztam
fekete-fehér lakkcipőmben
öcsém a kocsiban aludt
irigykedve lestem be a nagy ablakán
így séta közben ha a csapszeg kiesett
gurult
gurult a hatalmas kerék
anyám apámat emlegette
nem értettem miért
és öcsi nyöszörgött
én meg a redőnyét feljebb toltam
add a kezed anyám
hogy találhatnék haza ha felszedték a síneket
az öreg kalóz a csuklós ajtók mögött
hiába kéri már a jegyeket
csak az emlékeim csilingelnek
torzul a bémer tér
add vissza jános az euklideszit kérlek
kérlek
ebből a görbe térből
találhassak haza

Hajnalban sírnak a fák

hajnalban sírnak a fák
s mint könnyek áztatta lepedő
göngyöli magát
alant a macskakő
és én kopok deresre
csendben
arcomra gyűrve
tenyerem minden ráncát
voltam éj dermedten
tán hajnal is kiengesztelten
de ha rám fonódott
a fény
konokul cipeltem álmát az éjbe
hajnalban sírnak a fák
s láttam
csuklani őket roskadásba
kaparni égen
ezer körömmel
felsebezve kékjét
míg serkent fénye alvadásig
eret vágtam
és mézgába mártott sebekkel
üvöltöm
fogd
fogd hát kezemet
ha az évek korhadt gyűrűi
mállnak
elpattant rozsdás abroncsok
körbe zárnak
hallom
még holtan is nyöszörögnek a levelek
hajnalban sírnak a fák

Kezdetben nem voltak utak

kezdetben nem voltak utak
sem szomjat oltó kutak
csak kóbor léptek
vájta vályúk
és harmat vigyázott rájuk
míg gyöngykönnyeket zokogva
a hajnal
ködgúnyáit rakta
kazalba
hittem
a léptek úttá tekeregnek
s ha kanyarokba dől
a messzi távol
zúdítva rám az ismeretlent
még összeölelhetném
az útszéli fákat
társnak
tarisznyáltnak
s hol már a kövek is jeltelenné válnak
a gondolatok csendben
majd lehevernek
s megkérlek vándor
vidd hírül a tornyoknak
gúnyáim mily kopottak
s belefáradtam már a szóba
csak ülök zokogva
bokrok tövisein
tépett csipkék
izzó szavak
még parázslanak
de lám
palackban már a láng
mint alkony tüze
ha éj árkába fordul
borzongva
léptem mily konokul
taposta
itt hagyom néked
félig kijárva
ösvényeit az őszülésnek
s tenyeremből mint tétova látnok
görnyedsz fölém
s betűzöd nyögve
költeményem
az utolsót
s faragsz még rajta
jajongva
hisz a sors is azt akarta
te légy a próféta
ki ismeri a falevél röptét
s az őt követőjét
mint két röpke sóhajt
őszt ringatva
az idők málló peremén
kezdetben nem voltak utak
sem szomjat oltó kutak
csak kóbor léptek
vájta vályúk
és harmat vigyázott rájuk
míg gyöngykönnyeket zokogva
a hajnal
ködgúnyáit rakta
kazalba

Mit látsz, túl a tű fokán

mit látsz
túl a tű fokán
ha már bömböl a homok
és dűnébe vájja fodrát
vörös fájdalmát
mit látsz
túl a tű fokán
ha dalra fakad
és sír
mint görnyedt szekér
cipelve érzelmek lomját
tengelyén
és félelmet verejtékez már
a magányos tüskebokor
az eszelős
óh ne vedd zokon
tövében mint roskadt gálya
vén hollónak árnya
csipkebogyó
fekete jég háza
testre égetett billog
meddig silányítod
részeg korongon
serceg elhaló hangom
hagyom
de mégsem hagyom
zúgjatok hát harsonák
lépjek át a tű fokán
és kitalálom a szaharát
a vánszorgó karavánt
és áthajtom a tű fokán
az élet minden
panaszát

Nagy L. Éva
Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások