„A zene a lélek szava.” (Calinescu) – Mi a zene? –kérdezték egyszer Sztravinszkijtől. “A zeneszerzők kombinálják a hangjegyeket. Ez minden. Arról, hogy a világ eseményei miként és milyen formában érintik zenéjüket, arról nem az ő dolguk beszélni” – vallotta Igor Sztravinszkij, a 20. század talán leguniverzálisabb zeneszerzője.

Igor Fjodorovics Sztravinszkij (oroszul: Игорь Фёдорович Стравинский), angolosan, művésznevén: Igor Stravinsky (Oranienbaum, Pétervári kormányzóság, 1882. június 17. – New York, New York, 1971. április 6.) orosz zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője. Műveiért szerzett elismerései mellett zongoristaként és karmesterként is nagy hírnévre tett szert műveinek premierjein nyújtott teljesítményével.

Apja, Fjodor Sztravinszkij a Mariinszkij színház híres basszistája volt, hangjáról Glinka és Rimszkij-Korszakov is elismeréssel nyilatkozott. Anyja szintén énekelt és jól zongorázott. A gazdag zenei háttér ellenére a muzsikus szülők nemigen törődtek a gyermek Igor zenei képzésével: kilenc évesen kezdett el zongorázni és zeneelméletet tanulni. Hamarosan az improvizálás lett egyik legkedvesebb foglalatossága.

sztravinszkij
Sztravinszkij művei nagy stilisztikai változatosságot mutatnak.

Először három balettel tett szert nemzetközi hírnévre, amit Szergej Gyagilev impresszárió megrendelésére készített, és az ő orosz balettje adott elő. Ezek: a Tűzmadár (L’Oiseau de feu, 1910), a Petruska (1911) és a Tavaszi áldozat (Le sacre du printemps, 1913). A Tavaszi áldozat, melynek premierje a zene által megosztott közönség soraiban hatalmas zavargást váltott ki, átalakította a jövendő zeneszerzők ritmusszerkezetről alkotott képét, és egy elképzelt ősi Oroszország pogány szertartásairól alkotott víziója máig elbűvöli a hallgatóit.

Az első világháború kitörése családjával Svájcban érte, Oroszországba nem térhetett vissza. A hazája elvesztése miatt vigasztalhatatlan Sztravinszkij megszállottan utazott, költözött. Végül 1920-ban Franciaországban telepedett le, az állampolgárságot 1934-ben kapta meg. 1935-ben nagysikerű koncertkörúton vett részt az Egyesült Államokban, ezután több megbízást kapott Amerikából. A világháború küszöbén álló Európában magánéleti csapások sorát is el kellett szenvednie: egyik leánya tüdőbajban halt meg, eltemette feleségét és anyját, s az ő egészsége is megromlott.

1939-ben Sztravinszkij átköltözött Amerikába, ezzel beköszöntött életének napsütötte korszaka.

Végre igazi otthonra lelt, feleségül vette régi szeremét, Vera de Bosset orosz táncosnőt, akivel haláláig élt boldogan. 1945-ben amerikai állampolgár lett, sikeres volt és gazdag, s őszintén mondhatta: második hazájának érzi az Egyesült Államokat. Hajlott korban, csaknem hetvenévesen írta meg első egész estét betöltő operáját, a Léhaság útját, amely a velencei fesztiválon tartott bemutatón ámulatba ejtette a közönséget.

Íróként Alexis Roland-Manuellel közösen összeállította a Zene költészete című könyvét, amelyben az a híres állítása szerepel, hogy „a zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni”. Robert Crafttal készített interjúi Robert Craft – Igor Stravinsky: Beszélgetések címen jelent meg. A következő évtizedben öt további köteten dolgoztak együtt.

Hazájában, a Szovjetunióban a műveit hosszú ideig nem játszották. 1962-ben, miután rehabilitálták, hazalátogatott szülőföldjére, a Szovjetunióba, hogy saját műveit vezényelje. Leningrádban és Moszkvában kiitörő lelkesedéssel, hősként fogadták, leningrádi koncertjére harmincezren álltak sorba. Bár egész életében gyenge volt az egészsége, fáradhatatlanul dolgozott, egyhuzamban néha tizennyolc órát is. Tüdőbaj, tífusz, gyomorvérzés, görcsös fejfájás, sérv felváltva gyötörte, életszeretete mégis legyőzte a betegségeket, és öregkoráig biztosította számára az alkotókedvet.

1967-től életereje fokozatosan hanyatlott, már nem komponált, a zene utáni vágyát hanglemezek hallgatásával elégítette ki. 1971. április 6-án hunyt el New York-i otthonában. Testét a San Michele szigetre szállították, s ott az ortodox temetőben barátja, Gyagilev mellé temették.

sztravinszkij

Fotó: Thurzó Zoltán zongoraművész

Sztravinszkij a zenetörténet jeles alakja.

Az orosz nemzeti romantikából indult, Rimszkij-Korszakov tanítványaként, de Debussy zenéje által is megérintve hozott létre sajátos, akkoriban avantgárd zenei nyelvezetet, amely meghatározta a 20. század első felének arculatát. Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal egyidős volt; hosszú élete során négy országban, Oroszországban, Svájcban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban alkotott. Stravinsky egyik pillanatról a másikra ünnepelt zeneszerző lett A tűzmadár 1910. június 25-i bemutatója után.

Operák, színpadi művek közül a legjelentősebbek:

• A katona története (L’Histoire du soldat) elbeszélésre, játékra és táncra (1918)
• Mavra, vígopera (1922)
• Oedipus rex, kétfelvonásos opera-oratórium (1927)
• A léhaság útja (The Rake’s Progress; magyarul Az aranyifjú útja, A korhely útja, A kéjenc útja címen is), háromfelvonásos opera (1951)

Balett-műveiből a legismertebbek:

• A tűzmadár (L’Oiseau de feu) (1910, átdolgozva 1919/1945)
• Petruska (Pétrouchka) (1911, átdolgozva 1947)
• Menyegző (Les Noces), négy énekes szólistára, vegyeskarra, négy zongorára, ütőkre (1914–17; 1919–23)
• Pulcinella, balett Pergolesi nyomán (1920)
• A tündér csókja (Le Baiser de la fée) allegorikus balett (1928, átdolgozva 1950-ben)
• Orpheus, balett (1947)

Zenekari művei és versenyművei is jelentősek, népszerűek a zeneszeretők körében.

Ízelítőül A tűzmadár hangfelvétele

 

 

Olvasásra ajánljuk 

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Komolyzenével kapcsolatos legutóbbi cikkünk

 

Hozzászólások