„A biztonság jórészt babona. A természetben nem létezik… Az élet vagy bátor kaland, vagy semmi.” (Helen Keller)

Elővettem a hátizsákomból a nagy piros esőpelerint, hiszen egyre jobban zuhogott az eső. Úgy néztem ki benne, mint egy gnóm, mert a hátizsákomat is elrejtette, és mint a púpos Quasimodo, közeledtem a Notre Dame felé. Megkerülve az épületet, átsétálva a Szajnán egy óra alatt elértem a pályaudvart. Ekkor 14 óra volt. A vonatom indulására több mint öt órát kellett várnom. Úgy terveztem, hogy ez idő alatt sétálok Párizs utcáin és ismerkedem a nevezetességeivel. De a tervemet nem tudtam megvalósítani a zuhogó eső miatt. Ráadásul a hátizsákot sem tudtam hol hagyni csomagmegőrző híján. Így hát ücsörögtem, sétálgattam az állomáson, és vártam a vonatindulást.

Austerlitz Pályaudvar, Párizs

Érdekes volt megfigyelni az embereket. Azon túl, hogy nagyon sok négerrel találkoztam, egyre több nagy hátizsákot cipelő gyülekezett. Sokfélék voltunk. Próbáltam kitalálni, ki honnan érkezett. A vonatom este 21.54-kor indult. Amikor április környékén megvásároltam a jegyemet az interneten, pár euróval többe került ugyan az első osztályra szóló jegy, de azt vettem, gondolva arra, hogy talán az kényelmesebb, mint a másodosztály, és talán tudok aludni is, hiszen 12 órán át fogok utazni ezen a vonaton.

Hát tévedtem! Az első osztály itt hálófülkét jelentett! (Csodák!) Egy koreai házaspárral kerültem egy fülkébe. Ők az alsó ágyakat foglalták el, én az egyik fölső ágyra rendezkedtem be. Helyesek voltak. Elmondták, hogy ők már sokadszor járják a Caminót. Nagyon szeretik, mert mindig fölfedeznek valami csodát, mindig új arcát mutatja meg az Út. Persze sokáig nem feküdtünk le, hiszen az izgalom miatt úgysem tudtunk volna aludni. Álltam a peronon, és alig hittem el, hogy úton vagyok. Volt még otthonról hozott szendvicsem, megvacsoráztam.

Sain-Jean-Pied-De-Port (SJPDP)

A mellettünk lévő fülkében egy német házaspár utazott Kölnből, ők is feltűnően kedvesek voltak. Dorothy, a feleség beszélgetett velem pár mondat erejéig. Megmutatta, hogy ők hol fognak leszállni, mert ők sem először járják az utat, és most másik indulási pontot választottak. Biztattak, hogy minden rendben lesz. A Camino csodálatos, meglátom, micsoda hatalmas élményekkel leszek gazdagabb. Velük tudtam németül beszélgetni, de az úton a leginkább használt nyelv természetesen az angol volt. A hálókocsizást nagyon élveztem. Egész jól aludtam és kipihenten érkeztem meg másnap délelőtt 10 óra körül Bayonneba.

Fölhívtam Tamást, aki egy szállodában töltötte az éjszakát közel a pályaudvarhoz. Épp csak egy kávét tudtunk meginni, máris indult a következő vonatunk Sain-Jean-Pied-De-Port (SJPDP) felé. Ezen a vonaton már kizárólag zarándokok (spanyolul: peregrinos) utaztak. Egy óra vonatozás után egy busz vitt minket tovább az El Camino első állomására.

A szállásunk udvarán

SJPDP nagyon aranyos kis hegyi városka volt, körbevéve dombokkal, hegyekkel. Ugyanúgy, mint a Camino teljes hosszán, a busztól már azokat a jeleket találtuk a zarándokirodáig, amelyek végig elkísértek az egész úton. Tamás itt váltotta ki a credencialt, és itt foglaltunk szállást is. 8 EUR-ért kaptunk ágyat, zuhanyozási lehetőséget és reggelit.

Kicsit meglepődtem, amikor beléptem a hálóterembe. 8 db emeletes ágy volt benne meglehetősen koszos ágyneművel (az ágynemű egy lepedőt és egy nagypárnát jelentett). Akkor viszont még jobban ledöbbentem, amikor kiderült, hogy a hálóterem koedukált. Sőt a WC és a fürdők is. Az első pár nap után már fel sem tűnt mindez. Az út első tanítása számomra, hogy MINDENT MEG LEHET SZOKNI!

Gyertyát gyújtottunk a templomban

Letusoltam, kimostam az aznap viselt fehérneműmet, pólómat, és vacsora után, 9 óra körül bebújtam a hálózsákomba. A fölöttem lévő ágyon Tamás szuszogott.

 

Folytatás következik…

 

Gyöngyösi Szabó Katalin

 

 

Hozzászólások