Kedves olvasóink! Engedjék meg, hogy bemutassam Szabó Katalint, aki a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének lelkes versmondója, a Toll és Ecset Közhasznú Alapítványunk egyik kurátora. Jelenleg nagy odaadással szervezi a mesemondókat, hogy a kórházzal történt megállapodás szerint minden kedden és vasárnap délután ellátogassanak a Kecskeméti Megyei Kórház kis betegeihez. Úgy gondolom, hogy ennél nemesebb feladatot el sem lehet képzelni ebben a felgyorsult, elembertelenedett világban.

Versmondás 2014. február 8-án a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körében

Katikám, kérlek, mesélj a gyermekkorodról, a versek szeretetéről, az előadó művészeted kiteljesedéséről, a szerepléseidről!

Azt hiszem, nagyon jó gyermekkorom volt. Gyermekcentrikus, szerető családban nőttem föl, ahol a legfontosabb érték az egészségen túl a tudás és a becsületesség volt. Édesapám gépészmérnök létére nagyon művelt, sokat tudó, irodalmat, művészeteket kedvelő ember volt, aki maga is festegetett és színjátszó csoportokban is szerepelt. Gyöngyösön születtem, amikor ő éppen a Szabin nők elrablása c. darabban szerepelt…
A versmondást, a szereplést már óvodás koromban megízleltem, hiszen az óvó nénik kapva kaptak a lehetőségen, hogy egy szépen artikuláló, jól beszélő gyerek került az oviba, aki ráadásul gyorsan tanult. Az iskolában azután nagyon jó magyartanárok kezébe kerültem, akik tovább csiszolták ezt a tehetségemet. Minden iskolai és társadalmi ünnepségen szerepeltettek, és elküldtek különféle szavalóversenyekre. A taps és a siker ízét hamar megszerettem.

A középiskola 2. osztályába jártam, amikor az egyik órán bejött az ügyeletes diák és elkért a tanártól, mondván, hogy az igazgató úr hívat. Elsápadtam és mindenfélére gondoltam, csak arra nem, hogy a szomorúságára keresett gyógyírt és megkért, hogy mondjak neki verset… Mert „A vers az, amit mondani kell!”

19 éves koromban ez a kép volt kirakva a Győri Kisfaludy Színház folyosóján a falra

Úgy tudom, az érettségi után felvételiztél a Színművészeti Főiskolára, ahová sajnos nem nyertél felvételt.

Igen, azt gondoltam, predesztinálva vagyok a színészi pályára, hiszen sorra nyertem a különféle szavalóversenyeket. Szerettem énekelni, és táncolni is tudtam. A főiskolára háromszor felvételiztem, de valamiért nem sikerült bejutnom.

Azért nem adtad fel az álmodat, mert elmentél a Győri Kisfaludy Színházhoz segédszínésznek. Mesélj nekünk az ott töltött évekről!

Minden álmom a színpad volt, és valóban próbáltam mindent megtenni, hogy valahogy a közelébe férkőzzek. Persze nagyon szerények voltak az eszközeim. Minden vidéki színháznak írtam egy levelet és kértem, hogy hallgassanak meg. Egyedül Győrből érkezett válasz, amelyben az állt, hogy alkalomadtán keressem meg a színházat. No, alkalomadtán másnap vonatra ültem, és bekopogtam a színház titkárságára, mutatva a levelüket.
Szerencsém volt, mert próbáltak, így minden döntéshozó elérhető közelségben volt. Meghallgattak, táncoltattak, majd azt mondták, egy hónap múlva jelentkezzek. Megkaptam a szerződést! Így 1974. októbertől a színház legboldogabb tagja lettem. Az első darabok egyike, amiben játszottam: A Szabin nők elrablása volt…

A Szabad szél című  c. zenés darabban csoportos szereplőként (az előtérben: Bede-Fazekas Csaba)

Sok apró, pici szerep után a sok tanulás és próba meghozta a gyümölcsét: megkaptam az első – és sajnos utolsó- női főszerepet . Szép Ilonkát játszhattam el Vörösmarty: Salamon c. drámájában. Közben persze a versmondás sem maradt abba, gyakran eljártunk iskolákba rendhagyó irodalomórákra, és a színház tagjainak is tartottunk verses, irodalmi előadást. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra a „színész óriások”-ra, akikkel egy színpadon szerepelhettem: Szirtes Ádám, Solti Bertalan, Szende Bessy, Almásy Gizi…, és még sorolhatnám. Vitéz Lacival is játszottunk egy darabban. Ő akkor végzett a főiskolán.

Katikám, mi történt ezután? Tudom, hogy otthagytad szíved álmát, elhagytad a városodat, és négy csodálatos gyermek édesanyja vagy, akik bizonyára hálásak neked, hogy mindent feladtál értük.

Hát…,, igen. Közben persze zajlott a magánéletem is, ami kicsit bonyolult módon alakult. A szüleim válása után Jászárokszállásra költöztünk édesapámmal, ott érettségiztem. Amíg a válóperük zajlott, engem apukám Győrbe küldött a nagybátyámékhoz, aki ott volt középiskolai tanár. Ott megismerkedtem egy nagyon kedves tanítványával, aki később a férjem lett.

Igen ám, de Jászárokszálláson is szerelmes lettem az egyik osztálytársamba, aki szintén nagyon aranyos, kedves, helyes fiú volt. Úgyhogy akkoriban két srácba voltam szerelmes. A győrivel leveleztem, a jászárokszállásival pedig naponta találkoztam. Végül a sors Győrbe vezérelt, így férjhez mentem ahhoz a fiúhoz, akit csak a levelei alapján ismertem, a másikért meg még hosszú évekig meghasadt a szívem.

A Szép Ilonkában főszereplőként

Mivel hamarosan megszületett az első kisfiam, egy időre (akkor még úgy gondoltam) elbúcsúztam a színháztól. Sajnos albérletben laktunk és nem adatott meg, hogy nagyszülők legyenek a közelünkben. A férjem sem vállalta, hogy ő lesz esténként a gyerekkel, a búcsú véglegessé vált. Nem voltunk egymáshoz valók a férjemmel. Én szárnyalni akartam, ő pedig a földhöz ragadt, és ragasztott engem is. Elváltunk. Munkát vállaltam a győri Gelkánál, a kisfiam pedig bölcsődés lett. Itt ismertem meg a második férjemet. Ebből a házasságból született még két kisfiam és egy kislányom. Nem bántam meg, mert legalább úgy éreztem, hogy van hivatásom.
Imádtam a piciket, és így volt értelme az életemnek. Amíg felnőttek, minden este meséltem nekik.

A kecskeméti Szent Család plébánián a Montázsmagazin születésnapi ünnepségén

Ma már a családi vállalkozásban veszel részt, mint gazdasági vezető, de ha csak egy mód van rá, mindig közöttünk érzed jól magad, ahol hódolhatsz szenvedélyednek.

Győrből Százhalombattára, majd Kecskemétre költöztünk. Itt már nem találtam munkát, hiszen a rendszerváltás magával hozta a vállalkozásokat, amelyek nem szívesen alkalmaztak 4 gyerekes édesanyákat. A férjemmel 20 éve létrehoztunk egy vállalkozást. Panaszra nincs okom, mert szépen megél belőle a család, de számomra ez csak munkahely. Ezt nem tudom hivatásként megélni.

A Baráti Körben nagyon jól érzem magam, hazataláltam közétek. Mindig nagy örömmel megyek az összejövetelekre, és mondom a költők verseit. Szívesen mondanék verset különféle rendezvényeken, társadalmi, családi események alkalmával (esküvők, temetések stb.), ha lenne rá igény! A kórházban mindig szeretettel várnak a gyerekek és örülnek, hogy valaki bejár hozzájuk rendszeresen, hogy örömet okozzon a mesékkel, versekkel. A szülők ugyanúgy élvezik, mint a gyerekek.

Katicám, úgy tudom, hogy már a versírással is kacérkodsz. Tudom, ez így van rendjén, az ember életében eljön egy pillanat, amikor el akarja mondani, ami belül feszít: legyen az öröm vagy bánat. Írj nyugodtan, még ha csak magadnak is, ha te úgy érzed, hogy el kell mondani a gondolataidat.

„ Ha sokat jársz a malomba, előbb-utóbb lisztes leszel!” – tartja a népi mondás. Hát persze, hogy aki ennyit foglalkozik versekkel, maga is megpróbálkozik a rímfaragással. Így jártam én is. Pár versecskét megpróbáltam leírni. Ezek inkább csak verscsírák, talán ha több időm lesz, komolyabban is foglalkozom vele. Ehhez azonban kikérem a véleményeteket, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy érdemes.

Van még egy szenvedélyed, egy igen hosszú útra készülődsz. Kérlek, mondj erről is egy pár szót!

Nagyon szeretem a természetet és a gyaloglást. És mert az életem most ismét fordulópontjához ért, úgy döntöttem, végigjárom az El Caminot, a Szent Jakab zarándokutat, ami Spanyolország északi részén húzódik végig a tejút alatt. Ez mintegy 800 km-es gyaloglást jelent, ami kb. 6 hét távollét az otthontól és mindenkitől. Ennyi gyaloglás során van ideje az embernek elgondolkodni az életén. A múlton és a jövőn is. Sajnos velem is sok szomorúság történt az életem során, és most egy újabb nagy erőpróba előtt állok. Meg kell tanulnom egyedül felépíteni a saját életemet, hiszen a 35 éve tartó házasságom végére hamarosan pont vagy felkiáltó jel kerül.


Drága Katikám, nagyon szépen köszönöm, hogy bemutathattalak az olvasóknak. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, nagyon sok boldog napot. Kerüljenek el az árnyak, és csak a fények ragyogjanak neked! Büszke vagyok a barátságodra!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. március 10.

Ugye még lehet?!

Ahol a víz még kristálytiszta,
a levegőt harapni lehet,
ott szeretnék élni Veled.

Ahol zsenge fűszálakon
harmat remeg
ott szeretnék ébredni Veled.

Álmodni, ébredni,
csodákat keresni,
szeretni, nevetni Veled!

Hűvös hajnalon,
párás reggelen
örökre fogni a kezed…

Ahol nincsen más
csak tisztaság, ahol
lelkem összeér Veled!

Ugye még lehet?!
(Kecskemét, 2013. november 12.)

Rád gondolok…

Rád gondolok, ha leszáll az este.
Rád gondolok, ha felkel a Nap.
Minden órában Te jutsz eszembe
S reménykedem, hogy még láthatlak.

Járom az utcákat keresve-kutatva
Arcod, szemedet.
Már több, mint harminc éve,
Hogy foghattam kezedet.

Évek jöttek-mentek,
Gyermekek születtek,
Édes együttlétek
Emlékekké lettek.

Ha adnál egy kis jelet,
Ha mondanád nevemet,
Rohannék egyből,
Bár tudom, hogy nem lehet.

Mégis megpróbálnám újra
Csak Veled, hiszen eszem, szívem,
Minden porcikám
Csak Téged szeret !
(Kecskemét, 2004.)

Ars Poeticám:

Szeretném átölelni a világot, benne minden embert, akinek bármilyen módon köze volt, van és lesz az életemhez. Ti tettetek jobbá, vagy rosszabbá, általatok alakult a sorsom és alakultam én is. Mindenkinek köszönöm, hogy élhettem ebben a korban, amikor nem is volt olyan könnyű, de miattatok, veletek nem is volt talán olyan nehéz. Köszönöm, hogy tanulhattam Tőletek, hogy fejlődhettem általatok és szerethettelek Benneteket. Sokfélék vagytok! Vagytok szépek, okosak, intelligensek, butácskák, csúnyácskák, nagyra törők, álmodozók, kedvesek, igazak és hazugok…, minden esetre Tőletek, Veletek kerek a világ. Én is vagyok valamilyen, talán szerethető, talán nem, kinek-kinek olyan, amilyennek megismert. Nem csak a szépre emlékezem, de így szerettem, szeretem az életemet…

Borús hangulatban

Meghalnak a virágok,
múlik
az élet.
A nyár tarkasága
szürkeségbe réved.

Borongós őszi hangulatban
újra magamra maradtam.
Reményeim mind kihűltek,
bánataim megkövültek.

Nehéz szívvel várom telem.
Üres lesz már az életem…
Vágyak, álmok elrepültek,
szép terveim tovatűntek.

Úgy hiszed, hogy jobb így Neked?
Félted a nyugodt életed!
Ha tavasz jő majd a kerteken
mondd! Kivirágzik a szerelem?
(Kecskemét, 2013. október 23.)

C S A B Á N A K

Tudod, az évek szállnak
akkor is, ha nem akarod.
Az élet szép minden korban,
ha értelmét adod.

Itt áll a sok barát,
hogy öleljen át,
múlasd velünk vígan
ezt a pár órát!

Vedd könnyedén ötven évedet!
Rá se ránts, hogy ki nézeget!
Örülj a tavasznak, örülj a nyárnak,
Bízz benne, hogy még szép évek várnak!

Kívánunk Neked, mi, szintén zenészek
boldogságot, egészséget
és még legalább ugyanennyi
gyönyörű, vidám évet!
(Kecskemét, 2006. március 27.)

Lehetett volna…

Lehetett volna másképp,
lehetett volna sokkal jobban…,
de utunk fenn van a csillagokban,
Téged más csillag vezet.

Lehettünk volna együtt szépek,
lehettünk volna boldogok,
de életünk másképp változott.
Elszakadtam Tőled.

Elbúcsúztam, messze mentem és
sodort az élet egyre messzebb.
Voltam fent és néha lejjebb,
édes álmokat kergettem.

Átéltem csodákat, meséket.
Szívem néha keresett Téged,
de mivel sehol nem talált,
Folyt az életem tovább.

Ám egyszer újra szembe jöttél,
Rád néztem s Te észre vettél!
Szívünk hevesen dobogott,
lelkünkben újra láng lobogott.

Szerettünk, szerettük volna,
ha életünk összefonódna…,
de Te azt mondtad: állj!
Azóta a lét újra fáj.

Szeretnék feledni, álmokat temetni,
de valami azt súgja: várj!
S újra csak azt hiszem
Vár ránk a végtelen,
A sorsunkba kódolt
örök szerelem.

(Kecskemét, 2013. december 18.)



Hozzászólások