A Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre VERSMONDÓ VERSENYT hirdetett, melyre 50 éven felüli versszeretők jelentkezését várták. Már hagyománynak mondható ez a rendezvény, hiszen harmadik alkalommal látnak vendégül versmondókat Kecskeméten az ország egész területéről.

 

 

versmondoverseny-meghivo-kicsi

 

A versmondó verseny 2015. szeptember 26-án kerül megrendezésre a kecskeméti Cifrapalotában. Témáját – a II. világháború a költészetben – a II. világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából választották a szervezők. A jelentkezők egy szabadon választott verssel készülnek, mely lehet bármely magyar költő II. világháborúval kapcsolatosan íródott verse. A versmondást neves személyekből álló zsűri fogja meghallgatni és kiválasztani a legjobbakat, akik értékes könyvutalványt kapnak.

A II. világháború a költészetben című országos versmondó versenyre még a határainkon túlról is érkeznek, valamint az ország sok helyszínéről. Ennek az eseménynek a keretén belül kerülnek átadásra az országos Versíró pályázatunk díjai is. Az egyik díjazott Erdélyből, Nagyváradról érkezik.

 

cifra063

A 2014-es Versmondó verseny résztvevői és közönsége

Helyszín: Kecskemét, Cifrapalota, Pávás terem
Időpont: 2015. szeptember 26. 10.30
Megnyitja: Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere

Fellépnek még:

Szabó Sándor tárogatóművész
Kereki Nótások
Szénási Pál, Szénási Anna énekes-zenészek
Kecskemét Táncegyüttes
Univer Tánczos Péter Népzenei Egyesület

Szeretettel várnak minden kultúra iránt érdeklődő kedves vendéget! A belépés ingyenes. A rendezvény végén szerény agapé várja a résztvevőket.

Támogatók: Cifrapalota, Nyitnikék Nyugdíjas Klub, Montázsmagazin

 

montazsm

 

 

Hozzászólások