“Egy korszak irodalmát nemcsak a csúcsok képviselik, nemcsak két-három kiemelkedő nagyság neve. Az irodalom élő organizmus, amelyben nélkülözhetetlen szerepe van minden olyan karakternek, amely új színt, árnyalatot vagy gondolatot tudott hozzátenni az egészhez, és tiszta szólamot játszott a költészet szimfóniájában.”

Vörös József (1949-2005)

Vörös Józsi barátunk Kiskunfélegyházán született, de mindig bugacinak vallotta magát. Tizenhat éves koráig, az ősborókás Bugac volt az otthona. A szakmunkásképzőt majd a középiskolát Kecskeméten végezte.

De Bugac volt az ő ,,parasztegyeteme”- mondogatta sokszor. Egy rendkívüli tehetséggel megáldott polihisztor, kiváló fotós, zenész, író és költő, újságszerkesztő volt.

Tizenhárom- tizennégy éves kora óta írt verseket, elbeszéléseket. 1976-ban jelent meg első verse a Petőfi Népében. Első novelláját pedig 1977-ben közölte a Forrás, majd több országos lapban is megjelentek írásai. Három önálló gyűjteményes kötete jelent meg. Halála után felesége, Vörös Júlia adott ki férje válogatott verseiből egy verseskötetet Mélyzuhanás címmel.

Több mint tíz évig volt a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének tagja, majd titkára. Haláláig főszerkesztője volt a Baráti Kör Jelen-lét című újságjának. Irodalmi munkásságáért Pilinszky- díjat kapott.

 

 

Vörös József:

JÓ VOLNA

Jó volna újra hinni,
ahogy József Attila hitte,
hogy lehet taní-tani
felsőfokon életre, hitre.

HA MEGHAL A LÍRA

Ahol meghal a líra,
meghal minden.
Osztozkodhattok
Vagyonon, kincsen.
Őröl a ráció szárazmalma,
Orcáitokra kiül a rozsda.
Ahol az ajkakon
hallgat az ének,
menekül, sír a lélek.
Őröl a ráció szárazmalma,
Imádkozhattok leborulva,
ajkaitok mintha
káromkodna.

A KÖLTŐ CSAK ÍR

A költő csak ír,
űzi-hajtja
szent láz, váteszi hit,
mert néki akkor is, ott is
hinni kell, ahol már senki
semmiben sem hisz.
Vak düh, lázadás?
Nem, nem, barátaim:
Remény, valódi feltámadás!
Szunnyad még a cselekvés,
szunnyad, mint földben a mag,
de jő tavasz, és kél a vetés,
nő a szár, nő a levél is,
duzzad már a jövő bimbaja,
hisz annyi hit, annyi könny öntözi.
Oly nehéz magyarnak lenni,
Hogy egyszer imáinkat
Meghallja az Isten is!

A VERS NEM ERESZT

Be kéne már fogni pörös számat,
kiáltás helyett szebb az alázat.
A vers nem ereszt, mikor fáj a bánat,
mert hazudni, hallgatni gyalázat.
Csendben elmenni lehajtott fejjel
hogy lehet, ha fenn virraszt az Isten?
Ha már önnön képére teremtett,
a vers nem ereszt megcsalni a rendet!

,,ne játssz
ne bújócskázz velem
úgy sem hiszem
a halálod”

Nagy L. Éva

Hozzászólások