„Nyelvében él a nemzet.” Széchenyi Istvánnak tulajdonított méltó szavakkal, e szállóigével tisztelgünk anyanyelvünk előtt. Ünnepelünk. November 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, amely nemzeti kultúránk legfiatalabb ünnepe.
A jeles nap alkalmából a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium diákjaival találkoztam Macsugáné Hegedűs Marianna, a Miskolcon működő TIT igazgatójának jóvoltából, aki a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat keretein belül a nyelvi program előadójának kért föl.
Az előadás során, az interaktív tanórán a gimnázium tanulói lehetőséget kaptak arra, hogy aktívan bekapcsolódjanak a nyelvművelés folyamatába. Kifejezzék gondolataikat az anyanyelv szerepéről, változásairól, szavakba öntsék a magyar nyelv iránt érzett érzéseiket. Megfogalmazzák, miért fontos számukra az anyanyelv.
„Nyelvében él a nemzet.” – Közösen ízlelgettük az üzenetet. Mit is jelent ez az egy mondat?
Benne foglaltatik az önálló nemzeti lét, a nyelvet beszélő népre jellemző gondolkodás tükre, idegen környezetben, külföldön élő, ha nem őrzi meg anyanyelvét, akkor beleolvad, és nem tudja megőrizni saját kultúráját, hagyományát. A tanulók helyesen fogalmazták meg a szállóige lényegét. Összefoglalva: önállóság, függetlenség, gondolkodás tükre, kultúra, hagyomány, identitás, mi vagyunk a nyelv, önmagunk.
A mondat akkor vált szállóigévé, amikor II. József 1784-ben elrendelte, hogy a hivatalos nyelv hazánkban a német legyen. Ez óriási felháborodást keltett a nemesek körében is. Ekkor vált divattá a magyar viselet. Többek között így tiltakoztak a törvény ellen. Ám II. József haláláig, 1790-ig erősen tartotta magát a nyelvrendeletet. Széchenyi István használni kezdte a magyar nyelvet, ezért tulajdonítják neki a szállóigét.
Kodály Zoltán hasonlóan így fogalmaz: „Kultúrát nem lehet örökölni.” Rajtunk áll továbbvitele, hogy nyelvünket és kultúránkat tovább örökítsük. Nagy a felelősségünk. Minderről Magyar nyelv című versemben így vallok:
Magyar nyelv
„Nyelvében él a nemzet!”
Hiszem, hogy így lesz tovább,
hiába integetnek
szimbólumok ostobán,
internet világában
nyelvet öltenek reám.
Hosszú hangzók ékezet,
rag nélkül futnak tova,
száguldó idő nyelvünk
legyőzi, mint mostoha,
orcátlan, hitehagyott,
becstelen anya hagyja
el egyetlen gyermekét.
Magyar nyelv! Útitársunk
itthon, s idegenben,
kínok között poggyászunk,
dallá válik örömben,
szívem, szemem, szellemem,
konokságom és hitem
lelkemben, mint őrtüzet,
magyarságom meglelem.
Anyanyelvem megőrzöm!
Egy kis történeti áttekintés:
2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára – november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította.
Mi a szerepe ennek az ünnepnek? –joggal kérdezhetné bárki, hiszen mindennapjainkban használjuk anyanyelvünket. Mit ünnepelünk akkor november 13-án? E törvényhozás lehetőséget teremtett arra, hogy ezen a napon a közfigyelem hivatalosan is a szellemi-kulturális örökségünket, identitásunkat hordozó magyar nyelvre irányuljon. (Nyelvi programok, előadások, versek…)
Miért november 13. lett a magyar nyelv napja? Mert ezen a napon tették államnyelvvé a magyar nyelvet. 1844-ben vált hivatalossá a magyar nyelv. Ezen a nyelven intézhették hivatalos ügyeiket az emberek, iskolákban a magyar nyelv lett az oktatás nyelve. Egy másik fontos esemény kapcsolódik még november 13-hoz: Ezen a napon, 2008-ban nyitotta meg kapuit Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma.
Mit is jelent nekünk a magyar nyelv? Létünk legfontosabb pillérét, szilárd fundamentumot, amely közösségünk, családunk, hitünk, kultúránk hordozója, örökségünk, őseink, anyáink nyelve. Mindent jelent, ami magyarrá tesz bennünket: múltunk, jelenünk és jövőnk hordozója.
Hogyan is írja Kányádi Sándor? „Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv.” Batyunk, mert őseinktől kaptuk, botunk, amire támaszkodhatunk és fegyverünk, ami véd minket. Ezeket a gondolatokat szedtem csokorba Anyanyelvem című versemben:
ANYANYELVEM
Mint a fán futó erezet,
S talajban a gyökérzet,
Testem nagy artériája
Szívem hangos dobbanása.
Anyámnak mézédes szava,
Apámnak kemény igaza,
A lépésem muzsikája
Feszül elődök húrjára.
Az erő, az ősi erő,
Keresztútnál az útjelző.
Láng, mely perzseli bensőmet,
S máglyát rak tetteimnek.
Ady ős, buja szavára
Attila nyugtalansága
Felel, munkál és él bennem.
Nyelvük szült, teremtett engem.
Szívünk kincse, örökségünk,
Élj, virágozz, el ne vesszünk!
Számotokra mit jelent az anyanyelv? – tettem föl a kérdést a tanulók felé. Legyen egy szó, egy fogalom, ami emlékeztet ennek értékére. Több kísérlet zajlott, zajlik a legszebb magyar szavak gyűjtésére. Nektek melyik a legkedvesebb?
A közös nyelvművelő munka alkalmával összegyűjtöttük azokat a szavakat, amelyeket a diákok a legszebbnek tartanak. Íme az általuk választott szógyűjteményből néhány példa: édesanya, szabadság, szeretet, pille, csacska, palacsinta.
Vajon miért ezek a szavak kerültek a legszebb magyar szó „tarsolyába”? Úgy vélem, a diákok többsége nem a szavak hangzására, inkább azok jelentésére asszociált. Sejtésem beigazolódott az indoklások alkalmával. A jeles nap szövegértéssel, versmondással egészült ki.
A Kosztolányi nyelvművelő mozgalom egyike a legismertebb gyűjtőmunkának. A költő kutatása alapján a 10 legszebb magyar szó: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
A diaszpórában kutatásokat végző nyelvészek megtalálták a legszebb magyar szót: ÉDESANYA. Ma édesanyanyelvünket ünnepeljük. Azt az édes nyelvet, melynek jelzője az édes a régi magyar nyelv szerint az igazit, a nem hamisat, a nem romlottat jelentette. Ezért édes az édesanya, a testvérek egyek, ezért édes a nyelvünk, a szívünk kincse, amelyért tennünk kell, amit óvnunk kötelességünk.
Mit kell ma tenni a nyelvért?
Sok mindent tehetünk érte. Tanulni, gondozni szükséges. Törekedni kell a szép, kifejező, tartalmas beszédre, megnyilatkozásra szóban és írásban egyaránt. Fontos a helyesírási szabályok betartása, az igényes magyar irodalmi művek (versek, elbeszélések, regények) olvasása, mert általuk bővül, gazdagodik szókincsünk, árnyaltabb lesz kifejezésmódunk, beszédstílusunk. Kerüljük a felesleges idegenszavak használatát.
Nyelvünk folyamatosan változik, fejlődik. Különösen fontos erről szót ejtenünk mai világunkban, amikor egy modern társadalom folyamatos nyelvteremtésében élünk. Nyelvújító korszak a miénk a javából. Gondolok itt elsősorban az internetes világra, az online térre. A nyelv ugyan erős, sok mindent túlélt már, sok mindent kibír, az internetes nyelv használatát is.
Tény, ismernünk szükséges, alkalmazzuk is e nyelvet, de nem szabad belevesznünk az internetes kapcsolat kínálta kommunikációba, az ikonok kínálta lehetőségekbe, mert nyelvünk elsekélyesedik, érzelmi töltése gyengül, nem beszélve a fizikai jelenlét, a személyes közelség hiányáról. Ehhez a témához kapcsolódik világunk@online.hu című versem.
vilagunk @online.hu
Felmegyek a netre,
e-maileket írok,
ékezetek nélkül
érzést továbbítok.
Gondolataimat
nagyjából kifejtem,
az számít bűvésznek,
aki megfejt engem.
Facebookot nyitok,
gyakorta megnézem,
sok barátom van már –
azt hiszem – ismerem
valamennyi baját,
de csak az ikonok
kacsintanak énrám.
Cinkosan küldenek
egy-két jelet,
ilyenkor az ember
velük együtt nevet.
De nem hallom őket,
arcukat sem látom,
puszit, ha küldenek,
:-+ ezt a jelet várom.
Nem érzem melegét
az ölelésüknek,
szemembe ők soha,
soha nem is néznek.
Nem értem bajukat,
nem látom könnyüket,
csak a like-jelüket,
ész nélkül nyomkodom
a laptop billentyűket.
Ha szeretnek engem,
azt írják : XD ,
ismerem e jelet,
de érezni szeretném,
amikor ölelnek,
amikor karolnak,
bizsergető érzés
szívemig hatolhat.
Felmegyek a netre,
chatelek ám sokat.
Így szerzek magamnak
igaz barátokat?
„Nyelvében él a nemzet.” De melyik nyelvében? – vetődik föl a kérdés. Természetesen értjük az ismert mondást, de a helyzet kissé bonyolultabb.
A nyelv őrzését érintő témához hozzátartozik, hogy kimondjuk, manapság nem könnyű a nyelvet óvni. Itt van például a globalizáció, melynek következtében rengeteg angol szó szivárog be a mindennapi beszédünkbe. Arról is szót kell ejtenünk, hogy a nyelv be is zárhat minket, ha nem tanulunk idegen nyelveket, amelyekkel elmondhatjuk magunkról, közösségünkről, amit fontosnak tartunk, értékesnek gondolunk. Ha azt akarjuk, hogy a világ megismerjen minket, nekünk kell idegen nyelvet tanulni.
Ám ne feledjük, anyanyelvünk épségének, szépségének megőrzése fennmaradásunk záloga. Kölcsey Ferenc már a reformkorban erre irányította a figyelmet: „Idegen nyelvet tudni szép, a hazait pedig mívelni kötelesség.”
Legyünk hát hűségesek édesanyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz.
Útravalóul álljon itt Hűség című versem:
Hűség
Maradok ősök utódjaként
utódok elődje,
kiben kanyarog múlt és jövő,
jelen féltett napja,
szívem dobbanása,
szeretete, mely e földhöz köt,
anyanyelvem, hitem,
utódaim és anyám szava:
A domb hajlatán túl
számodra nincs haza.
Ott is ragyog a nap fényesen,
de sorsodról döntenek mások,
idegen akarat,
idegen erő tart.
De itt ezer évből lélegzel,
túlléped az időt:
jövő dolgát magyarul teszed,
s ez életben tart,
ad jellemet, erőt.
Nézd meg jól a búzamezőket,
kenyér születését!
Ki messze fut, vágyik ízére,
tedd hát asztalodra,
testvérként oszd szét!
Maradok ősök utódjaként
utódok elődje.
Orosz Margit
