A Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének megemlékezése az I. világháborúról – Kecskemét, Cifrapalota, 2014. szeptember 30.

cifra063

A 25 éves Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre idén is nagyszabású programot szervezett a kultúra iránt érdeklődők számára. A Cifrapalota Pávás termébe alig fért be a több mint 160 fős közönség!

A Baráti Kört segítő Toll és Ecset Alapítvány a Városi Támogatási Program segítségével tudta létrehozni ezt a szép, tartalmas programot sokak örömére. Pályázataik, és ezáltal programjaik az I. világháborúhoz kapcsolódnak, emlékezve a száz évvel ezelőtti borzalmas eseményekre fronton és hátországban egyaránt. A Toll és Ecset Alapítvány maga is írt ki pályázatokat. Ilyen az országos Versírópályázat, melyre 28 szerző 39 verse érkezett az ország különböző részeiből. A pályázat témája a háború, béke, a száz évvel ezelőtti élet a hátországban, a katonák élete a fronton. Ennek ünnepélyes eredményhirdetésére is szeptember 30-án került sor.

cifra40

Albert Ferenc átveszi a díjat

Az I. világháborús versíróverseny díjazottjai:

1.    Albert Ferenc (Budapest): Doberdói ballada – A verset elmondta Pál Attila, a kecskeméti Katona József Színház művésze
2.    Magyar Gyuláné Etelka (Izsák): Alkonyi fénynél – A verset tolmácsolta Csombor Terike, a Kecskeméti Katona József Színház művésze
3.    Drotleff Zoltán (Székesfehérvár): Nincsen e Földön – Elmondta Ujvári Ferenc, a Baráti Kör versmondója
Pásztor Piroska (Abasár): Jeltelenül – Elmondta Szeli Sára, a Baráti Kör versmondója
Lucskai Vincze (Kiskunhalas): Csicskás világ – Elmondta Pál Attila, a kecskeméti Katona József Színház művésze

cifra41

Csombor Teréz színművésznő verset mond

A délután egy Versmondó verseny keretében zajlott, amelyet katonadalok éneklése színesített. A versmondást 50 éven felülieknek hirdették meg. A 13 jelentkező közül nyolcan Kecskemétről, a többiek Budapestről, Ajkáról, Bugacról és szomszéd településekről érkeztek. Ők is az I. világháborúról szóló versekkel szerepeltek.

cifra56

Weninger Endréné, Herbály Jánosné, Pál Attila – csak jókedvűen

I. helyezett: Herbály Jánosné Bugacról, aki Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára című versét mondta el.

cifra52

Pál Attila gratulál Torma Mária 2. helyezettnek

II. helyezett: Torma Mária Budapestről, ő Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból című versével szerepelt.

cifra50

Vajai Károlyné oklevelet vesz át Pál Attilától

III. helyezett: Vajai Károlyné Ajkáról, aki Reményik Sándor: Ma megfogta a kezem… című versét szavalta nagyon szépen.

cifra081

Hodoscsek Gergő énekel

A katonadalok éneklésében fiatalok is jeleskedtek. Hodoscsek Gergő a kiskunmajsai gimnáziumból érkezett, és éneklésével meghódította a közönséget.

cifra1

A kecskeméti Piarista Gimnázium fiúkórusa

A Piarista Gimnázium nótás kedvű csapata csaknem negyvenfős kórust állított ki erre az alkalomra. Az idősebb korosztály néhány neves csoportja képviseltette magát a rendezvényen:
•    A most 40. születésnapját ünneplő Univer Tánczos Péter Népzenei Egyesület Bács-Kun Dalárdája ifj. Mónus Ferenc vezetésével
•    Az Obsitos Citeraegyüttes
•    A Hírös Város Dalkör
•    Kereki Nótások Szabó Sándor vezetésével, akinek tárogatójátékában külön is gyönyörködhetett a közönség.

cifra36

A Kereki Nótások és Szabó Sándor

A zsűri Hodoscsek Gergő és a Kereki Nótások teljesítményét emelte ki. A résztvevők könyvjutalomban vagy könyvutalványban részesültek.

cifra062

A zsűri tagjai voltak:
•    Csombor Terike színművésznő
•    Pál Attila színművész
•    Varga Tibor irodalmár, költő, zenetanár Kis-Somlyóról
•    Antalfy István Pilinszky díjas költő, az Írószövetség tagja
•    dr. Bereznai Zsuzsanna etnográfus, muzeológus
•    Nagy L. Éva költő, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének titkára

cifra059

Mák Kornél alpolgármester úr, a háttérben ifj. Mónus Ferenc

A program a Múzeumok Őszi Fesztiváljának kecskeméti nyitórendezvénye volt. A Cifrapalota lenyűgöző interaktív I. világháborúra emlékező kiállítása tökéletes hátteret biztosított a rendezvénynek. A résztvevőket Mák Kornél alpolgármester úr köszöntötte, és méltatta a Toll és Ecset Alapítványnak, valamint a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének Kecskemét város kulturális életében betöltött szerepét.

Hozzászólások