A vasfüggöny mögül egészen a Chanel kifutójáig kalauzolja olvasóit a népszerű szerző Az örökké rövid története c. új regényében.  Három év kihagyás után, a Kádár-korszak egyik legsikeresebb manökenje ihlette könyvvel jelentkezett Vass Virág. Az örökké rövid története az írónő kilencedik regénye. A könyv bepillantást enged a ’70-es, ’80-as évek szocialista és nemzetközi divatvilágának kulisszatitkaiba, Budapest, Párizs és New York pezsgő mindennapjaiba.

Vass Virág első regénye 2009-ben látott napvilágot. A Vulévu az év legnagyobb példányszámban fogyó első kötete lett, azóta hét sikeres regényt írt, amelyek több mint százezer példányban keltek el. A Central Könyvek gondozásában megjelent Az örökké rövid története egy magyar szupermodell tragikus történetét meséli el.

„Hatéves voltam, amikor édesanyám az Ez a divat szerkesztőségében dolgozott, ott találkoztam a Kádár-korszak ismert manökenjével. Akkoriban persze nem tudtam, ki ő, valószínűleg senki sem tudta pontosan, ahogy alakját ma is számtalan legenda övezi. Amit egészen biztosan leírhatunk: a magas, zárkózott lány mai szemmel nézve is bámulatos karriert futott be, ám a magánélete korántsem volt ilyen szerencsés. Csábította, csodálta a nagyvilág, figyelte az állambiztonsági szolgálat, férfiak üldözték szerelmükkel, tengereken keltek át miatta, hogy láthassák, karjukba zárhassák, megmentsék a világtól” – mondja az írónő a november közepén a könyvesboltok polcaira kerülő új könyvéről. „Úgy döntöttem, finoman összeszőve tényeket és fikciót, a regényben a képzeletem teremtette Kardos Sára életét mesélem el, aki lehetett bármilyen szerelmes, sorsüldözött, megalázott, a kifutón és a kamera előtt fenséges, tiszta maradt, miközben őt magát sodorta végtelen tenger, apály, dagály. Mint minden végzetes szerelmi történet, ez sem csak egy férfiról és egy nőről szól, hanem a korról is, amelyben játszódott.”

A november 22-i könyvbemutató és közönségtalálkozó keretében a regény születéséről és a divatvilág érdekességeiről Oláh Andrea újságíró moderálásával a szerzővel Diós Kati egykori modell és Epres Panni manöken, divatmodell beszélgetnek. A szerző a november 22-i könyvbemutatón dedikálja is legújabb művét.

További információ és regisztráció az eseményre: itt.

Forrás: Red Lemon Media

 

Hozzászólások