A többszörös Golden Globe díjas Ang Lee legújabb filmje egy hajótörést szenvedett fiú és egy bengáli tigris közös életét mutatja be, akik ha túl akarják élni a nyílt tengeren eltöltött napokat, nem számíthatnak senki másra, csak magukra – vagy egymásra. A Pi élete Yann Martel azonos című regénye alapján készült, de aki a legsokkolóbb részletekre is kíváncsi, olvassa el a könyvet is, mert a filmváltozatból az egyik legfontosabb elemet kicsit emészthetőbbre cserélték – az eredmény még így is döbbenetes.

A filmről írt kritikák nagy része a drámai cselekmény mellett a csodálatos technikát dicséri legjobban, amellyel a készítők elérték, hogy a fiúval egy bárkában utazó tigris majdnem olyan, mintha igazi lenne. Valószínűleg az élmény 3D-ben még élvezhetőbb, hiszen a vihar vagy a tenger élővilága szinte pontosan olyan látványt nyújt, mint a valóságban. A megszokott, két dimenziós változatban is szépek a képek, és lehet, hogy egyedül is maradok ezzel a véleményemmel, de az animált attól még animált marad. Természetesen nem vártam volna el az ifjú Suraj Sharma-tól hogy egy kifejlett bengáli tigrissel ücsörögjön az óceán közepén. Véleményem szerint inkább az a nagy teljesítmény az animációt készítő csapattól, hogy a számítógéppel szerkesztett képek csak egy kicsivel kevésbé élvezhetőek, mintha valóságosak lennének – de az azért nem mondható, hogy kifejezetten szebbek lennének.

A cselekmény egy darabig nem az, amire a néző számít, ellenben kifejezetten meggyőző: a film első felében még szó sincs semmilyen utazásról vagy hajóról, amiről viszont igen, az annál érdekesebb. A narrátor – az öreg Pi – elmeséli egy írónak az élete történetét, kezdve attól, hogy honnan kapta a nevét, és az iskolában milyen élmények érték. Piscine-nek már kisfiú korában is sajátos hozzáállása volt a világhoz; egymás után vette fel a vallásokat, amelyekben egytől-egyig valóban hitt, és amelyek tanításaival többé-kevésbé egyetértett. Kalandos, élet-halál helyzetet bemutató drámához itt még nem sok köze van a filmnek, de a vallásfilozófiai kérdések feszegetése abszolút érdekes módon jelenik meg, azok számára természetesen, akiket legalább egy kicsit érdekel az ilyesmi.

Mikor a család végül eladja indiai állatkertjét, és Kanadába indul – az állatokkal együtt, akiket új lakhelyükön akarnak majd eladni –, megkezdődik a film valódi cselekménye, amiről a trailer alapján szól. Innentől kezdve már nem tart sokáig, míg a hajó viharba keveredik és elsüllyed. Pi családja egy alsó szinti szobában alszik, míg a fedélzeten álló, a vihart csodáló fiút egy mentőcsónakba tuszkolja a legénység. Mire a vihar lecsendesedik, Pi egyedül marad a csónakban egy sebesült zebrával, egy orángutánnal és egy hiénával, aki – természeténél fogva, mivel ragadozó – végez a másik két állattal. Ekkor derül ki, hogy egy ötödik utazó is volt a csónak ponyvája alatt: a hatalmas bengáli tigris, Richard Parker, aki egy másodperc alatt véget vet a hiéna vérengzésének. Mivel Pi még otthon, Indiában megtapasztalta, mennyire veszélyes a gyönyörű állat, aki útitársa lett, a lehető legnagyobb óvatossággal bánik vele: gyakorlatilag nekiadja a csónakot, ő maga pedig egy hirtelen összetákolt tutajon üldögél a nyílt tengeren, ahol nem ritkán cápák úszkálnak körülötte.
Ahogy telnek a napok, a két hajótöröttnek meg kell tanulnia együtt élni és összefogni a túlélés érdekében. Pi halakat fog Richard Parkernek – ő maga, vegetáriánus lévén a csónakban talált konzerveket fogyasztja egy darabig – és néha még kommunikálni is megpróbál vele. Hosszú, gyakran valóban kedves és megható jeleneteken keresztül „barátkozik” egymással a fiú és a tigris, de valószínűleg nem árulok el vele nagy titkot, ha elmondom, hogy végül épségben elérik Mexikó partjait, ahol Pi-t azonnal kórházba szállítják.

A végső csavar leleplezése nélkül annyit mondhatok, hogy biztosan akadnak, akik zseniálisnak tartják majd a befejezést, esetleg sírnak, meghatódnak, vagy egyszerűen elgondolkodnak. Alapvetően nem feltétlenül tartom rossz ötletnek, hogy a film végén egy olyan megoldásra derül fény, amitől egészen másképp tekintünk az egész történetre. Sőt, akadnak olyan filmek, ahol ezt kifejezetten előnyként könyvelem el, de ebben az esetben a döbbenet elmúltával sajnos csak a csalódás maradt, mert végül nem azt kaptam, amit vártam. Abban viszont a film kedvelői is valószínűleg egyetértenek velem, hogy ebben a történetben messze nem az a legtragikusabb, hogy elsüllyed egy hajó.

Németh Ráhel

Hozzászólások