Ünnepi hangverseny a Hírös Agórában a Zene világnapján

Írta: Korompai Mónika | 2025. okt 3. | Zene | 0 |

Éppen 50 esztendeje annak, hogy az UNESCO Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére október elsejét A zene világnapjává nyilvánította. A magyar zenei élet is minden évben megemlékezik erről a napról, hiszen életünket át- meg átszövi a zene, embereket, kultúrákat hoz egymáshoz közelebb.

A Filharmónia Magyarország Kodály bérlete is erre a napra hirdette meg első koncertjét a Hírös Agóra színháztermébe. Ráadásul ez az év kettős ünneplésre ad alkalmat, hiszen 1975-ben nyílt meg a város művelődési háza, akkor még Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központ néven.

Különleges hangversenynek lehettünk részesei ezen az estén. A koncert első felében két kortárs zeneszerző műve csendült fel. Már az is felkeltette a hallgatóság érdeklődését, hogy a színpad elején ütőhangszerek sokasága várta, hogy Magda Dávid műve megszólaljon rajtuk. Az egri születésű sokoldalú zeneszerző középiskolai tanulmányait a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte orgona tanszakon Révész László tanítványaként. Ennek köszönhetően ajánlotta fel elhangzott művét a Kecskeméti Szimfónikus Zenekarnak és az ütősök szólamvezetőjének, Palotás Gábornak.

A Hollókői Huba karmester irányítása alatt megszólaló Concerto for percussions tulajdonképpen egy három tételből álló, ütőshangszerekre írt versenymű. A három csoportra osztott ütőshangszereket látva arra gondoltunk, hogy több zenész közreműködésével hangzik fel a mű. Ez nem így történt. Palotás Gábor egyedül, imponáló virtuozitással játszott teljes összhangban a nagylétszámú zenekarral. A közönség vastapssal fogadta az ősbemutatót, és őszintén örült, amikor a zeneszerző is a színpadra lépett.

Mivel a következő mű előtt át kellett rendezni a hangszereket, így Hollókői Huba egy kis beszélgetésre invitálta Magda Dávidot. A fiatal szerző szavaival élve fantasztikusan, valóban emelkedetten érezte magát. Kulisszatitkokba is beavatták a közönséget. Ilyen sok ütőhangszere nincs a zenekarnak, így a Kodály Iskolától és a kollégáktól kölcsönöztek néhány darabot, de sikerült Palotás Gábor anyósától is elkérni a gongot, valamint egyik tanítványa bőrlabdáját. Azt is hallottuk, hogy maga a darab két hónap alatt készült el, de ez még nem elég, hiszen hangszerelni kell a művet, és a számítógépes programban a partiturát is meg kellett szerkeszteni.

A következőkben szintén egy versenymű hangzott fel: Kovács Zoltán II. fagottversenyének szólóját Lakatos György fagottművész adta elő. A három tétel érdekes módon egybefolyt, néhol táncos, néhol dzsesszes, máskor finom dallamívek formájában. Bár kortárs zeneművet hallottunk, mégis éreztük, hogy a zeneszerző nem az öncélú modernitás embere, jobban szereti a klasszikus, tradicionális stílust. Ez nem csak lényéből fakad, hanem zeneakadémiai mesterének, Petrovics Emilnek is köszönhető. A darabot Lakatos György átszellemült, árnyalatgazdag előadása tette még emlékezetesebbé. A hallgatóság lelkes tapssal köszönte meg a szólista és a zenekar előadását, majd a színpadra fellépő zeneszerző is érezhette a hálás közönség lelkesedését.

A szünet után Dvorák: IX. e-moll Az Újvilágból című szimfóniája csendült fel. De hogyan is született a cseh zeneszerző műve? Bár Amerika a 19. század végén kétségtelenül a végtelen lehetőségek hazája volt, de kulturális téren bizony nagyon elmaradt Európától. Egy gazdag kereskedő, Thurber milliomos kultúrára éhes felesége elhatározta, hogy elhívja az akkor már híres Dvorákot, hogy zeneszerzői munkájával valamiféle mintát adjon az amerikai komponistáknak. A cseh mester 1892-ben foglalta el az új New York-i zenei konzervatórium igazgatói székét, és néhány hónap múlva már meg is írta nagyszabású szimfóniáját.

A mű megírása közben a zeneszerző tudatosan törekedett arra, hogy zenéje amerikai legyen, és valóban, szinte látjuk magunk előtt a végtelen prérit, az indiánokat, de a végén belecsempészte a szülőföldje ihlette táncot is. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a finom dallamívek mellett lendületesen szólaltatta meg a közismert, komolyzenei slágerdallamokat. A szólóhangszeresek is kitettek magukért. A lelkes hangverseny látogatók pedig igazán hosszan tartó tapssal köszönték meg a szívet melengető est élményét.