A hagyomány szerint a közeli királyi vadasparkban szenvedett Imre herceg vadászbalesetet a vadkantól vagy más „jóakaró” közreműködőtől. Logikus lenne, hogy apja templomot építtetett a helyszínre, ahol meghalt. Ezt a variációt támasztja alá az a fényjelenség, amit szeptember 7-én (Imre herceg halálának évfordulóján) késő délután láthatunk. Csak ezen az egyetlen napon történik meg, hogy a napsugár a kettős ablakon behatolva, fénybe borítja a szentélyt.

Visszautaztunk Soltszentimrére, megnéztük a Polgármesteri Hivatal előtti parkban álló Szent Imre szobrot. 1007-1031 között élt. Innen kezdtük a gyalogtúrát. A Sárga sáv jelet követve hagytuk el a települést, de Balog Csaba elcsábított minket a jelzett útról, amit csak megköszönni tudunk. Egy tanya mellett balra kanyarodva homokdombok sorozata emelkedett előttünk. Felküzdöttük magunkat a nagy homokban a legfelsőre, a Matyó halomra. Ez hasonló a futóhomok emlékét mesterségesen megőrző fülöpházi buckákhoz. Csodálatos látványban volt részünk az itt-ott cserjével tarkított homokdűnékre, rajtuk túl a távoli erdőkre.

Az erdőkhöz gyalogoltunk, miközben a cipőnk egyre telt a finom homokkal. Itt ismét csodálkozhattunk a látványon. Nahát, mennyi halom, bucka, „domb” rejtőzik az erdőben! A legmagasabb a Reveczkei halom. Alig csusszantunk le az egyikről, ott volt a következő.

A másik csoda a rengeteg virág ebben a homoksivatagban. Főleg a kerti virágként ismert kokárdavirág sokasága lepett meg. Annyi van belőle mindenütt, mintha valaki elvetette volna a magját. A Matyó-halmi iskolánál kiértünk a széles útra, mely ismét a Sárga sávval jelzett. Meglátogattuk az El-Bronco reunchot, ahol sátrak, faházak, szép lovak, lovarda és minden kényelem várja a vendégeket. Egy aranyos tarkafejű kiscsikó tetszett a legjobban nekem.

Utunkat folytatva némi fekete epertől felüdülve meneteltünk előbb erdők között, majd nagy tábla új erdőültetés mellett. Ennek végénél megérkeztünk a Kolon-tóhoz. A tóba nyúló töltésen haladtunk a fehér felhőket és a beljebb ringatózó nádast csodálatosan visszatükröző vízben és a tavirózsákban gyönyörködve. A töltés végén lévő kis földhalomról messzire beláttunk a tó nyílt vizére, a rajta lévő kis szigetekre.

Visszatérve az útra erdőbe jutottunk, majd ismét egy homokdombra kapaszkodtunk fel. Ez a Bikatorok, melyen kilátó is áll. A közelben van a Madárvárta, ahol megpihentünk és elfogyasztottuk ebédünket. Ebéd után a náddal benőtt tó mellett ballagtunk Izsák felé, néhányszor beláttunk a nyílt víztükörre, melyen rengeteg tavirózsa gyönyörködtetett.  Az izsáki vasútállomásnál várt a buszunk, itt ért véget a különlegesen szép túránk.

Várhalmi Lászlóné

2013. június 21.

Hozzászólások