Meglepetéskönyvet találhatnak a Túl az Óperencián című darabra érkező gyerekek a kecskeméti Katona József Színházban. Március 27-től a Túl az Óperencián című táncos mesejátékkal várja a gyerekeket a kecskeméti színház, ahol a szerencsések a színházi élmény mellett egy-egy Andersen mesekönyvvel térhetnek haza.

Az évad második gyerekbemutatójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Cseke Péter igazgató úr – a produkció rendezője – elmondta: a fenti jótékonykodás mellett évadokon átívelő együttműködés is létrejött a Libri-Bookline Zrt. és a színház között. A Libri marketingese, Jávor Zsófia is örömét fejezte ki az együttműködés miatt, hiszen a cél azonos: a kultúra népszerűsítése.

A Túl az Óperencián története szerint azok a mesehősök, akiket nem olvasnak, az Óperencián túlra kerülnek. Idővel elszürkülnek, kifakulnak, majd a feledésbe merülnek. A főszereplők (Csombor Teréz és Pál Attila) úgy menthetik meg a mesehősöket, hogy könyveket kell olvasniuk.

Cseke Péter direktor és Jávor Zsófia (Libri)

A kultúraközvetítés és az olvasásnépszerűsítés – mint közös elem – megtalálható a produkció szövegkönyve és a Libri főbb társadalmi feladati között. Ezért is adta magát az együttműködés lehetősége, hogy minden előadás alkalmával – meglepetésszerűen – megajándékoznak két-három gyereket, akik egy Andersen mesekönyvvel térhetnek haza. A Kolibri Kiadó jóvoltából pedig könyvjelzők hullanak majd a nézőtérre, amivel szintén az előadásra érkező gyerekek lesznek gazdagabbak.

A Németh Virág által jegyzett darab a színház operamese-sorozatának legújabb állomása. A táncos előadás Mozart zenei világába kalauzolja a kicsiket, és azokat a játékos kedvű nagyokat, akik nem akarják elfelejteni, milyen volt gyereknek lenni! A színház meghívott zenekara mellett a Kecskemét City Balett tagjai színesítik a játékot. További szereplők: Dobó Enikő, Szegvári Juli, Fischer Lilian, Aradi Imre, Ferencz Bálint, Nagyhegyesi Zoltán, Varga-Huszti Máté e.h.

A mesedarab támogatása mellett az évadokon átívelő együttműködés értelmében minden színházjegyet vásárló néző, aki bemutatja és átadja a jegyét a kecskeméti Libri könyvesboltjaiban, 15% kedvezménnyel vásárolhat. A színház bérleteseiről sem feledkezett meg az akció, hiszen a bérletet váltó nézők 5 alkalommal vásárolhatnak 15% kedvezménnyel a kecskeméti üzletekben.

 

 

Hozzászólások