• Eltehetjük az UV- szűrős samponokat, helyette ápolóanyagokban gazdag készítményeket vegyünk elő.
  • Körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a fejbőrünket, ez serkenti a vérkeringést és csökkenti a hajhullást.
  • Langyos vízzel (semmiképp se legyen túl meleg) öblítsük le a sampont, aztán jöhet a pakolás. Akinek zsírosabb a haja, csak a haj végére kenje. Bugyoláljuk jól be, mert a melegben a hatóanyag jobban felszívódik. Hagyjuk rajta 20 percig. Ne dörzsöljük meg túl erősen a törölközővel.
  • Amikor megérkezik az ősz, már nem kell ugyanolyan gyakran hajat mosnunk, mint nyáron, mert a faggyúmirigy által termelt zsírnak is védő hatása van.
  • Közvetlenül hajmosás után ne menjünk ki az utcára. Egy óra legalább teljen el, mert a hidegben könnyen megfázhat a fejbőrünk, ennek következtében korpás lesz és kihullhat.
  • Figyeljünk arra is, hogy a töredezett hajvégeket havonta egyszer levágassuk. Ez hozzájárul az igazi regenerálódáshoz, így lesz élettelibb és csillogóbb a hajunk.
  • Ne feledkezzünk meg a kiegyensúlyozott táplálkozásról. A legfontosabb a B,C és E vitaminok, valamint a  cink és a vas bevitele.
  • Évszakváltáskor választhatunk új hajszínt is: meleg barnát vagy vöröset kevés világos tinccsel tarkítva, de mindenképp olyan szín legyen, ami megfelel az egyéniségünknek.

Frizuránk ősszel legyen romantikus, és viseljük büszkén szép, ápolt hajunkat.

Anikó fodrász

www.anikofodrasz.gportal.hu

Hozzászólások