Tavasz lett újra címmel meghirdette meg idén a Montázsmagazin a tavaszi festménypályázatát. Igen sok festő küldte be alkotását, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat. Az 1. helyezett alkotó Takácsné Sárossy Mária lett Vándor Tavasz című festményével.

Takácsné Sárossy Mária munka közben

Kedves Marika! Már a tavalyi évben is részt vettél a Montázsmagazin pályázatán, és az alkotásod akkor is a kiállításra kiválogatott művek között volt. Idén viszont Te lettél a győztes. Mit éreztél, amikor az eredményhirdetéskor a nevedet az első helyen olvastad?

Alaptermészetem a csendes szemlélődés, váratlanul ért a megtisztelő első helyezés. Nagyon megköszönöm a zsűrinek, hogy érdemesnek találtak erre, hiszen sok üde, szép, életörömet sugalló tavaszi kép érkezett a Montázsmagazinhoz.

Kérlek, mondj néhány gondolatot a Vándor tavasz című képed születéséről! Mi adta az ihletet?

A kép ihletője a boldogi asszony, aki virágot árul évek óta a gyöngyösi piacon. Feltűnt csendes, állhatatos jelenléte, a fekete ruha és kendő, halovány, időnként huncut mosoly az arcán.

Takácsné Sárossy Mária: Vándor tavasz

A zsűritagok úgy fogalmaztak, hogy ennek a képnek mondanivalója van. Kérlek, fogalmazd meg, hogy te mit szerettél volna ezzel az alkotással a nézők tudomására hozni?

Mit szerettem volna ezzel a képpel a néző számára megfogalmazni? Minden valamirevaló irodalmi alkotás több rétegű mondanivaló hordozója. Így van ezzel a képzőművészet is. Az alkotások üzenete annyiféle, ahány embert késztet gondolkodásra, érzelmekre. A városi ember örök nosztalgiája a megújulás iránt, amit a természet sugall az évszakok örök körforgásával – számtalan műalkotás témája. És az én tavaszi virágaim között ez a pici fekete ruhás öregasszony az élet három szakaszában számomra a család, az élet megmaradásának jelképe, az örök asszony. Ő az élet első szakaszában a messzi távlatot, a jövőt fürkésző fiatal lány, majd a „Boldogasszony”, végül – a kép közepén – az élet utolsó fázisában is derűs, a munkában örömet találó ember. Az út végéig hasznosan élni, az élet apró örömeinek örülni – ezt szeretném üzenni a nézőnek.

          

Milyen technikával készült a kép, és még milyen technikával szeretsz alkotni?

A kép olajfestmény, farostlemezen. Az ecsetet öt éve vettem elő, olajjal főként tájképet festek. Legkedvesebb témám az emberi arc, ennek ábrázolásához inkább a pasztellt használom. Ehhez a képhez nagyon sok előtanulmányt végeztem. Érdekel a népművészet, amely a paraszti élethez kötődik. Ez a népréteg évszázadokon át volt a nemzet fenntartója. Művészete gazdag szimbolikával fejezi ki például az élet különböző szakaszait. Ilyen a tulipán, amelynek különböző változatai utalnak a serdülő lányra és az asszonyi lét szakaszaira. Persze, ebből a kép végső stádiumában csak a tulipános tavaszi mező maradt meg és a tornác oszlopainak virágmintája. A reneszánsz madonnaábrázolását és a XIX-XX. századi magyar festők anya–gyermek ábrázolását is vizsgáltam. Így alakult ki a triptichon forma.

Április

A festés terén autodidakta módon fejleszted magad? Van esetleg a környezetedben olyan festő, akinek a szavára sokat adsz?

Egyetlen egyszer próbálkoztam az egykori Képzőművészeti Főiskolára bejutni, de aztán a család két nemzedéke által kedvelt szegedi egyetem bölcsészkarán szereztem diplomát. Már gyerekkoromban az esztergomi városi képzőművész szakkörben festegettem, később a család mellett csak kis rajzokra futotta az időmből. Évekig jártunk a Gyöngyösi Műhely néhány tagjával, Paksy Maricával, Kiss-Szabó Mártival, Hevérné Erzsikével, Turányi Terikével a Dóri Éva – Harka Ágnes vezette budapesti szabadegyetemre. Itt látókörünk bővült, technikai tudásunk gyarapodott.

Van olyan közösség, ahol más emberekkel együtt foglalkoztok ezzel a szép hobbival?

Tagja vagyok a Gyöngyösi Műhely közösségének, amelyet áldozatos munkával évtizedek óta Paksy Marica irányít. Itt hetente alkalomadtán portrézunk, csendéletet festünk, de ennél többet jelent az, hogy a képzőművészetről beszélgetünk, és a munkáinkat megmutatjuk egymásnak, valamint kiadványokat, könyveket kölcsönzünk a Műhely könyvtárából. A Műhely tiszteletbeli tagja a gyöngyöspatai Molnár László festőművész, aki több ízben tartott a közösségnek művészeti témájú előadásokat.

          

Örökölte valaki a gyerekek, unokák közül a rajztehetséget?

Minden családtag lelkesen figyeli a tevékenységemet, de a legtöbbet a kisebbik fiam támogatására számíthatok, aki tehetséges verselő, elmélyülten gondolkodó, filozofikus alkat. Jó a színérzéke, a térlátása, a számítástechnikához is ért. Benne és az unokámban, Lillában összegződött mindaz, amit művésztanár férjemtől és talán tőlem is örökölhettek. Hasonló öröklött képességekkel rendelkezik a nagyobb fiam is, aki azonban biológus lett, sohasem törekedett képzőművészeti pályára. Pályaművemnek sok közös tépelődés után a kisebbik fiam találta meg a legfrappánsabb, legtalányosabb címet.

Mióta foglalkozol festészettel?

Amióta az eszemet tudom, rajzolgatok és festek.

Lillával, az unokámmal

Ki számodra a követendő példa a nagy festők közül?

Az itáliai reneszánsz, majd a barokk korszak nagyjait csodálom. Van mit tanulni az impresszionista Monet, Manet művészetétől, az expresszionizmus úttörőjétől, Van Gogh-tól, a magyar nagybányai festőktől is. Szeretem Ziffer Sándor színvilágát, amely a francia ’vadak’ felfogására emlékeztet. A Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Kogart és kisebb galériák szorgalmas látogatója vagyok. Nincs egyetlen követendő példa számomra, mindenkitől lehet tanulni. A kortárs festők közül a patai Molnár László festőművészt emelném ki, akinek munkásságát közelről is figyelhetem. A világ iránti érdeklődése sokoldalú, munkáiban általában a fényt kutatja. Évente más és más témájú sorozatával lep meg minket. A torinói lepel, a kristályok, a Hubble teleszkóp által látott univerzum mind-mind festészetének ihletője. Alkotásai a Gyöngyöspata városa által a közösségi ház szomszédságában biztosított kiállítóteremben tekinthetőek meg.

Patai tó

Egy idő után a festőkben felébred a csoportos, vagy egyéni kiállításon való bemutatkozás vágya. Te megmutattad már az alkotásaidat szűkebb hazádban, Gyöngyösön, vagy az ország valamelyik településén?

A Gyöngyösi Műhely tagjaként a városi kiállításokon és a Heves megyei amatőr képzőművészeti kiállításokon veszek részt évente. Nyaranta csatlakozom Gyöngyöspatán a mátrai festőtábor csapatához. 2016-ban különdíjat nyertem a Mátrai Művészeti Napok „Muzsikál az erdő” rendezvényének képzőművészeti pályázatán. Ugyanebben az évben részt vettem Hatvanban a XXII. Országos Tájkép Biennálén. Egyéni kiállítást jelenleg nem tervezek, mert képeim túlnyomó része portré, amelyeket odaajándékozok a modelljeimnek, és még nem mertem belekezdeni a nagy visszakölcsönzési kampányba.

A gyöngyöspatai alkotótábor rendszeres résztvevője vagy. Mesélj nekünk, milyen egy patai alkotótábor! Készülsz-e még másik táborba is?

A patai alkotótábor nem annyira technikai tanácsok börzéje – bár alkalomadtán erre is sor kerül –, hanem egymást inspiráljuk alkotásainkkal, témaválasztással, jóízű beszélgetésekkel. Művészeti vezetőnk Molnár László gyöngyöspatai festőművész, aki meglátásaival, tapintatos észrevételeivel van jelen. Itt mindenki lelkesen dolgozik. A festőtábor végén kiállítással ünnepelünk, erre meghívjuk a városban lakókat.

A gyöngyöspatai alkotótáborban

A jászberényi Nagyné Koncz Éva festőművész által szerkesztett, internetes Gyöngyöspata Újság 2016.09.05-i, az V. Mátrai Festőnapoknak szentelt számában megjelent rövid írásom talán érzékelteti a tábor hangulatát, ezt idézem most:

„Újra Nandi Magdi vendégszeretetét élvezzük… Már korán reggel tűz a nap. Sorra érkeznek a szép tornácos házba a festőtábor résztvevői, régiek és újak. Mi gyöngyösiek “bejárók” vagyunk, Magdi hűvös pincéjének teraszán telepedünk le. Itt a téma nem az utcán hever, hanem az udvar árnyas fái között kínálja magát. A tábor vezetőjétől, Paksy Maricától megtudjuk, hogy szakmai vezetőnk, Molnár László festőművész délután vár minket az Európa-szerte Jessze-oltáráról híres gyöngyöspatai templomban, majd a közösségi ház kiállítótermébe megyünk vele. Itt nyílt meg nemrég legújabb tematikájú képeinek kiállítása. Így délelőtt néhányan már a templomkertbe megyünk. Tőlem nem messze Miklós dolgozik, a különös kapubélletet rajzolja. Engem is a templom bejárata érdekel, egy bokor árnyékába húzódom, pasztellezek…

A legnagyobb művész a Teremtő. Csodálatos eszköztára meg-megújuló módon alkotja az embertípusok sokaságát. Legkedvesebb műfajom a portré. Szomorúan tapasztalom, hogy századunkban a technika ezt a műfajt kiszorítja… Miért vonzó számunkra Gyöngyöspata? Szelíd dombok, lankák zöldje, hullámzó táj, amely kaleidoszkópszerűen más és más, néhány lépés után új arculatát mutatja. És a kedves, érdeklődő, segítőkész emberek…. Szorongó lélekkel gondolok arra, mit hoz a jövő, megmarad-e a város, a táj ilyen anyásan kedvesnek, jólelkűnek… Köszönjük, Gyöngyöspata, a viszontlátásra!”

Köszönjük szépen az interjút, Marika, és kívánunk szép, sikeres alkotásokat a nyári táborokban!

 

 

Almási Zsuzsanna 

 

 

Hozzászólások