49. születésnapját ünnepelte vasárnap a szegények, hajléktalanok és idősek segítését, szolgálatát felvállaló Szent Egyed Közösség. A 9. kerületi Gát utcában, a Kaniziusz Szent Péter templomban gyűltek össze az ünneplők, a közösség tagjai és barátai, hogy hálát adjanak az elmúlt évekért. A szentmisét követően vacsorára látták vendégül a meghívottakat, akik között hajléktalanok, szegény sorban élő idősek, cigány család és menekültek is voltak. Az évforduló és a közös ünneplés alkalmával Rudik Mártával, a közösség tagjával, a budapesti szegények ebédje felelősével beszélgettem.

Szegények karácsonyi ebédje 2016-ban a Józsefvárosi Plébániatemplomban

 

Milyen fontos pilléreken áll a Szent Egyed Közösség segítő tevékenysége, szolgálata? Milyen területeken segítetek a rászorulóknak?

Mindannyian, akik a Közösség tagjai vagyunk, a mindennapi munka és családi élet mellett segítünk rászoruló, beteg, szenvedő embereknek, igyekszünk időnket, javainkat, lelki erőnket megosztani a nálunk szegényebbekkel. Ehhez a forrást az Evangéliumban keressük, a rendszeres egyéni és közösségi imádság fontos része életünknek: imádkozunk a betegekért, a magukra hagyott gyerekekért és idősekért, a szegényekért, az éhezőkért, a békéért.

A közösség itt Budapesten több mint 20 éve foglalkozik idősek szolgálatával. Egyre többen kerülnek idős korukra intézetekbe, méltatlan és sokszor embertelen körülmények közé. Az idősek többsége egész életében dolgozott, mégsem élheti élete utolsó éveit otthonában, békességben.

A hajléktalan szolgálat több mint tíz éve működik Budapest utcáin, főként a belvárosban. Nehéz sorsú, fedél nélküli embertársaink élete nagyon törékeny, ők az emberi, sőt a biológiai lét legalapvetőbb feltételével sem rendelkeznek: nincs fedél a fejük felett. Az időjárás viszontagságai sújtják őket, ebben a hideg, fagyos télben az életük volt veszélyben, a fagyhalállal küzdöttek.

Pár éve Béke iskolája néven a IX. kerületi szegény családokat és azok gyermekeit segítjük. A gyerekek minden héten egy játékos délutánt tölthetnek el a Közösség tagjaival, ahol uzsonna és meleg tea is kerül az asztalra.

Szentmise a Gát utcai Kaniziusz Szent Péter templomban

Hangsúlyos eleme és felemelő pillanata a szolgálatnak az ügynevezett „Szegények ebédje”, melyet kezdetben karácsonykor rendeztetek meg, de az utóbbi időben már évente többször is sor kerül a legszegényebbek megvendégelésére.  

Közösségünkben a szegényekkel való barátság fénypontja a karácsonyi ebéd. A legutóbbi, 2016-os vendégség nagyon különleges volt, mert először rendeztük meg a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában tartott karácsonyi ünnepség mintájára egy templomban a közös karácsonyi ebédet. Ennek nagyon fontos üzenete volt, hogy az Eucharisztia asztalát a szegények menzájává alakítottuk. Hiszen Jézus éppúgy, ahogyan az Oltáriszentségben, jelen van a szegényekben is.

Négy évvel ezelőtt egy szegény barátnőnk adta az ötletet, aki a következő kérdést tette fel: Miért nem lehet minden nap karácsony? – kérdezte Mari a közösség karácsonyi ebédjén, amin hároméves kislányával vett részt. Vagyis: miért nincs mindennap finom ennivaló, jó szó, baráti beszélgetés? Csupa olyasmi, ami nekünk, jólétben élőknek természetes, nekünk minden nap, de legalábbis minden vasárnap karácsony, húsvét, ünnep. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy havonta terített asztalhoz hívhatjuk szegény barátainkat, mert mi is az, ami az utcán élőknek, kirekesztett rászoruló embertársainknak a legjobban hiányzik? – a vasárnapi ebéd melege, a családi együttlét meghittsége, egy jó baráti beszélgetés.

Minden egyes szegények ebédjén a legfontosabb, hogy a vendégekkel törődjünk, a meghívottak vannak a középpontban. Nem ételosztásról van szó, hanem együtt ülünk a terített asztalnál a vendégekkel, együtt eszünk és beszélgetünk. Minden résztvevő egy nagy család tagjának érezheti magát, ahol mindenkinek örülnek. Ferenc pápa fogalmazott így egyszer: „közöttetek összekeveredik az, aki szolgál, és az, akit szolgálnak”.

Vasárnapi ebéd a szegényekkel

A közösség barátai, önkéntes segítői szolgálják fel a forró, finom levest. Egy-egy ilyen együtt eltöltött vasárnapi ebéd, az ott megélt öröm sokáig él szegény barátainkban, visszaadja emberi méltóságukat. Azt jelenti számukra, hogy nincsenek egyedül, reményt ad az életükben, hogy emberi módon is élhetnek. Egyikük fogalmazta meg azt, hogy visszatérve a magányba: „mindig átmelegíti a szívemet az a sok jó, amit nálatok kapok – mindig erre gondolok.”

A vasárnapi ebédek után kávét és süteményt szolgálunk fel és egy kedves kis zenés műsorral lepjük meg a vendégeket. Egyszer egyikőjük azt mondta, hogy nagyon hiányzik neki, utcán élőnek a kulturális élmény, hiszen nincs lehetősége arra, hogy elmenjen színházba vagy koncertre. Nagyon örül, hogy az ebéd során még zenei élménnyel is gazdagodhat.

Kik segítenek az ebédek megszervezésében és lebonyolításában? Hány önkéntes működik együtt a közösséggel?

Nagyon fontos tapasztalatunk, hogy sok ember jó szándékú, nagyon sokan akarnak segíteni másokon.  Közösségünk több mint száz önkéntes segítőt tart nyilván, akiknek munkája rendkívül értékes segítséget jelent. Fontosnak tartom, hogy Ferenc pápa szavaival élve legyőzzük a közöny pogányságát, ami az egyik legnagyobb baja mostani világunknak. Nem szabad elfelejtenünk: egyszer mi is lehetünk hajléktalanok vagy menekültek. Nagyon nagy szükségünk van az emberségre és arra, hogy ezt tovább adjuk gyermekeinknek is.

A Közösség nagyon sokszínű: vannak köztünk gimnazisták, egyetemisták, gyeden lévő anyukák, tanárok, diplomaták, szociális munkások, jogászok, pszichológusok, zenészek, informatikusok. A korosztály is vegyes, de mégis egységes a szegények iránti barátságban és szeretetben, a testvériségben, amely tényleg határok nélküli, mert a Szent Egyed Közösség a világ több mint 75 országában működik.

Hol rendezitek meg az ebédeket? Mi változott az elmúlt években? Úgy tudom, egyre több vendég érkezik az ebédekre. Ez növekvő felelősséget és persze mindenre kiterjedő, pontos szervezést igényel.

Az ebéd helyszíne sokáig a Horánszky utcában lévő Loyola Café volt, ahol az étterem szakácsai főztek. Egy év óta pedig a Gát utcai Kaniziusz Szent Péter templom közösségi termében rendezzük meg a vasárnapi ebédeket, ahol néha mi magunk főztünk, illetve az utóbbi fél évben minden alkalommal egy barátnőnk, Konkoly Edit készítette az ebédet, aki Száron az Élni jó házat működteti. A kapcsolatunk a Loyola Caféval is fennáll, illetve más éttermekkel is próbáljuk felvenni a kapcsolatot, hogy újabb helyszíneket keressünk a szegények ebédjéhez.

A vendégek létszáma általában 50-60 fő. Először belvárosi hajléktalan embereket és hajléktalanszállón élő barátainkat láttuk vendégül, majd a Béke iskolába járó gyermekek is csatlakoztak családjaikkal. Az utóbbi két évben sok szegény sorsú emberrel találkoztunk, főként idősebbekkel, akiknek van ugyan lakásuk, de a rezsi kifizetése után nem marad pénzük ételre, ezért őket is megvendégeljük ezeken az alkalmakon.

Személyesen számodra mit jelent a Közösséghez való tartozás és a szegényekkel való törődés?

Közösségünkben nagyon fontos az imádság és a találkozás ereje az evangéliummal és a testvérekkel, nagyon fontos, hogy kölcsönösen segítsük egymást az Úr követésében. Korunkban rengeteg kihívással és feladattal szembesülünk, nagyon számít az én életemben is az, hogy egy olyan Közösséghez tartozhatok, amelyben bizalommal és szeretettel járhatunk az evangélium útján. Aki hozzánk jön, megtapasztalhatja, hogy Jézus példája és örömhíre, a szegényekkel való barátság mindenki életét az evangéliumhoz közelibbé teszi. Ami régebben erőfeszítésnek és tehernek tűnt, az most az én életemben is örömöt hoz: konkrétan a négy gyermekem neveléséhez kapok reményt.

Nagyon erősen hiszem, hogy minden élet értékes, minden ember ajándék. Nem törődhetünk bele abba, hogy amíg nekünk mindenünk megvan, mások nélkülözik azt, hogy emberi módon éljenek. Nekünk, keresztényeknek főként emberséges embereknek kell lennünk. Jézus nap mint nap kopogtat a szívünk ajtaján, hogy vegyük észre őt a szegényekben és engedjük be.

Kirekesztett, reményvesztett élethelyzetekkel találkozunk rendszeres látogatásaink során, ezek során azonban hűséges barátságok is kialakultak. Egy-egy időssel beszélgetni, elmenni közösen nyaralni, hajléktalan barátainkat meglátogatni a kórházban, vasárnapi ebédre hívni őket, egy nehéz sorsú gyermeknek ajándékot, jó szót adni, jóval többet jelent, hiszen amellett, hogy adunk, nagyon sok mindent kapunk is, a mi életünk és a körülöttünk lévő világ válik jobbá.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve, miben szeretnétek változtatni, továbblépni?

A következő rendezvényünk a napokban lesz. Február utolsó vasárnapján kerül sor az úgynevezett Modesta misére. 1983. január 31-én a római Termini-pályaudvar mellett rosszul lett Modesta Valenti, egy 71 éves hajléktalan asszony. Kihívták hozzá a mentőket, akik azonban nem vitték el, mert piszkos volt. Pár óra múlva az utcán meghalt. A Sant’Egidio közösség évről évre Európa-szerte megemlékezik Modestáról, és azokról a barátairól, akik az utcán éltek és haltak meg. Nevek, arcok, történetek, akikre nem figyel fel a város.

Sok dolgunk van, tovább kell adnunk a jó kultúráját, meg kell ismertetni az emberekkel egy új utat: önzetlenül, viszonzást nem várva gondolkodni és tenni. Nagy szüksége van a mai világunknak lelki emberekre. Az Úr szava arra hív, hogy kilépjünk a közönyből és az individualizmusból, és az irgalmasság kultúráját hirdessük az Evangélium szavaival.

Nagyon szeretnénk a fiatalokkal, gimnazistákkal és egyetemistákkal elmélyíteni a barátságot, továbbadni az „adás” szépségét. Nagy álma a Közösségünknek, hogy a római testvérek munkájához hasonlóan minden nap meleg ételt tudjunk mi is adni az utcán élőknek és minden rászoruló embernek.

Hogyan segíthetünk a Közösség céljainak elérésében, vagyis hogy minél több szegény ember juthasson meleg ételhez, valódi, bensőséges hangulatú vasárnapi ebédhez?

Aki valamilyen módon segíteni szeretne, legyen ez akár személyes részvétel, akár anyagi hozzájárulás formájában, nálam, Rudik Mártánál jelentkezhet (telefonszám: 06-30-230-8681). A Közösség számlaszáma: 12001008-00110054-00100004, e-mail címe: santegidio.budapest@gmail.com.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Kívánom, hogy a Közösség igazán nemes küldetése sikerrel járjon, mindig legyenek segíteni vágyó és tudó emberek, és egyre többeknek tehessük szebbé a vasárnapjait!

Weninger Nóra

Képek forrása: Szent Egyed Közösség

 

Hozzászólások