A francia vígjáték könnyed, magabiztos léptekkel vezeti a nézőt a jelenetek során – a felhők felett és a földön egyaránt. Nem tartogat különösebb meglepetéseket, ne számítsunk összetett cselekményre, nehezen kibogozható szálakra és bonyolult karakterekre. A műfaj kötelező elemei tűnnek fel a másfél órás filmben: ismert élethelyzetek, típusok és a megoldás is kiszámítható, ennek ellenére kellemes kikapcsolódást ígér. Színes, ötletes megoldások, megnyugtató üzenettel: a félreértések tisztázhatók, mindig újra lehet kezdeni.


Három évvel a szakításuk után a véletlen folytán egy Amerikából Párizsba tartó repülőjáraton találkozik össze Julie és Antoine. A jegyük egymás mellé szól. A kényszerű összezártság a hosszú út alatt mindkettőjükből előhozza a régi sérelmeket, egyben alkalmuk nyílik arra is, hogy tisztázzák a félreértéseket és a körülmények összejátszását, melyek annak idején elválasztották őket egymástól.

A film jeleneteinek felépítése ötletes: a beszélgetésekből és visszaemlékezések sorozatából bomlik ki a teljes kép, a főszereplők élete, az utolsó kockák azonban csak a vége felé kerülnek a helyükre, ezzel végig fenntartva a várakozást a nézőkben.  A film nem törekszik arra, hogy bizonytalanságban hagyjon a happy end felől: a történet folyamán végig érezzük, hogy ennek a két embernek (újra) egymásra kell találnia. Nemcsak a lehetséges kapcsolati alternatívák tűnnek vállalhatatlannak: Antoine gyorsan váltakozó futó viszonyai és Julie földhözragadt, rendmániás, kiszámítható vőlegényének fel-felvillanó alakja egyaránt annak a jele, hogy a szakítás után mással sem találták meg a boldogságot. A múlt fokozatosan kibomló epizódjai, kettejük korábbi fellángolását, majd tartós, elkötelezett, ám félreértések miatt megszakadt kapcsolatát látva egyre kevésbé éreznénk elfogadhatónak az újbóli elválást.


A repülőgépen folytatott beszélgetés és a múltbeli jelenetek ötletesen kapcsolódnak egymáshoz: a rendező játszik a helyszínekkel, nem éles villanásokkal történik a váltás, inkább finom egymásba játszással, ráhangolódással a következő jelenetre. Az egyik szereplő például átsétál az utastér másik osztályára, eközben azonban egy néhány évvel korábbi, másik helyszínen történő jelenetbe sétál bele, ahol első pillanatban még azt a ruhát viseli, mint a jelenben, utána azonban minden a helyére kerül.

Mély emberábrázolást nem várhatunk a filmtől, de nem is lép fel ezzel az igénnyel: a fő-és mellékszereplők inkább típusok, ahogyan az a vígjátékokra az ókortól kezdve jellemző. Julie művész, montázsokat, kollázsokat készít, és bizonyítási lehetőségekre vár, egyelőre nem nagy sikerrel. Korábbi életéről keveset hallunk: elviselhetetlen apja volt, anyja pedig egy dekoratív, szabadszájú, fiatalosan öltözködő férfigyűlölő, aki lányát is ebben a szellemben neveli, lényegében azonban nem tudja befolyásolni. Vőlegénye, az unalmasnak beállított vállalati ügyvéd megoldaná egzisztenciális gondjait, érzelmileg azonban nem tud megfelelő társa lenni.

A nőbolond Antoine-ról, akiről köztudomású, hogy két hétnél tovább egy nő sem tudja érdekelni, ezen kívül csak annyit tudunk meg, hogy tehetségesen zongorázik, és legjobb barátja egy kiábrándult ápoló, akinek nincs sikere a nőknél. Saját bevallása szerint az igazit keresi, annak hiányában azonban csak felszínes kapcsolatokba bonyolódik. Julie-ben végre “emberére” akad: a lány okos, átlát rajta, látszólag nem kápráztatják el a más nőknél bevált klisék, ironikusan reagál a férfi közeledésére. Antoine-t a lány iránti szerelme jó értelemben véve kiforgatja önmagából, a javíthatatlan nőbolond megszelídül, jó útra tér. A szakítás után visszatér korábbi életmódjához, már ami a nőket illeti. A munkájával kapcsolatosan nem kapunk sok információt, a megélhetéssel azonban úgy látszik, gondjai vannak, hiszen Amerikából visszatérve állásinterjúra indul, amely meglepő véget ér – de ne szaladjunk előre.


A mellékszereplők tulajdonképpen csak alátámasztják, elősegítik, vagy éppen hátráltatják Julie és Antoine kapcsolatát, ismerőssé, megragadhatóvá teszik a helyzeteket, színesebbé a főszereplők hátterét.

A repülőgép fedélzetén játszódó epizódok mellett a helyszín Párizs: az Eiffel-torony, a Szajna-part, egy-egy kisvendéglő vagy bár. Tipikus franciás hangulat, könnyed és felszabadult.

Humor és irónia szövi át a jeleneteket, találó jellem-és helyzetkomikum árnyalja a nem túl bonyolult történetet és karaktereket, teszi kedvelhetővé a hibáktól és tévedésektől korántsem mentes főszereplőket. Nem is kérdéses, kinek szorítunk: ennek a filmnek nem is lehet más véget elképzelni.

A Szerelem a felhők felett című francia romantikus vígjátékot (főszereplők: Ludivine Sagnier és Nicolas Bedos) 2014. március 13-án mutatják be a magyar mozikban.

Weninger Nóra

2014. február 26.

Hozzászólások