A Nemzeti Galériában április 24-én megnyílt Erdélyi magyar képzőművészet 1920-tól 1990-ig című kiállítás eddig nem látott gazdagságban és új szempontok szerint mutatja be az 1920 és 1990 közötti évek erdélyi magyar képzőművészetét.

Szolnay Sándor: Nagybányai részlet, 1926. © magántulajdon

Szolnay Sándor: Nagybányai részlet, 1926. © magántulajdon

 

A megszokott Erdély-sztereotípiák helyett azt a kevéssé ismert, rejtett vagy ismeretlen erdélyi művészetet ismerteti meg a látogatókkal, amely igazi újdonságként hat. Az átfogó igényű tárlat fokozottan támaszkodik az erdélyi (romániai) köz- és magángyűjtemények anyagára. A tárlat kilenc szekciója a legváltozatosabb szempontok szerint mutatja be Erdély magyar művészetének hét évtizedét.

Az első egység – Ember a tájban címmel – Nagybánya örökségére és a tájfestészeti hagyományra koncentrál. “A kőben, a fában” című szekció az archaikus kő- és fafaragásnak a modern erdélyi művészetben továbbélő gyakorlatával foglalkozik. A harmadik egység (“Akik előttem jártak”) a nagy erdélyi személyiségekről készült portrésorozatokat mutatja be, legyen szó akár történeti panteonról, vagy kortársakat megörökítő szoboregyüttesről. Az első világháború utáni években az erdélyi avantgárd különösen sikeres volt. Az új, szebb világban reménykedő utópiák számára mind az avantgárd elvontsága, mind pedig a neoklasszicizmus objektivitása hiteles művészi kifejezési módokat kínált. Az avantgárd hatásával és a klasszikus tradíció feléledésével is egy-egy kiállítási egység foglalkozik (“Avantgarde sugárzás”, Klasszikus értékek nyomában).

Szervatiusz Jeno_Fahordo_MNG

Szervátiusz Jenő: Fahordó, 1938. © Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

 

A realizmus problémája szinte korszakoktól függetlenül örök kérdése a művészetnek. Erdély magyar művészetében is vissza-visszatérő kérdések fogalmazódnak meg a realizmus ábrázolási hagyományában. Mind a művészet és társadalom összefüggését vizsgáló művek, mind a szürrealizmus és a fotórealizmus kritikai tartalma a valóság ábrázolásának más és más felfogásából érthetők meg. A kiállítás két nagy tematikus egysége Művészet és társadalom és A realizmuson innen és túl címmel a realizmus e kérdéseit járja körül.

Az 1960-as évektől egyrészt nagy reprezentatív megbízások hiányában, másrészt a szigorú művészi cenzúra miatt a grafika megújulásának lehetünk tanúi, ez a témája a nyolcadik Hagyomány és megújulás a grafikában című egységnek. Akár a tipográfiában, akár a grafikai kifejezési eszközök tekintetében az erdélyi grafika nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő. De legalább ennyire jelentős az erdélyi neoavantgárd művészet is, amelynek a diktatúra éveiben sokszor ironikus, sokszor kétértelműségen és félreérthetőségen alapuló szemléletmódja különösen összetett kritikai tartalmak kifejezésére is alkalmas volt. Ezt azonban a hivatalos művészetpolitika egyáltalán nem tűrte. Az erdélyi neoavantgárd különösen izgalmas alkotásait a kiállítás utolsó, “Itt és mást!”. Expanzió és kísérletezés című szekciója mutatja be.

Pittner Oliver_Tajkep

Pittner Olivér: Tájkép, 1968. © Művészeti Múzeum, Marosvásárhely

 

A kiállításon mintegy 430 mű – festmények, szobrok, grafikák, plakátok és egyéb illusztrációk – láthatóak. A Galéria saját műveinek bemutatása mellett közel nyolcvan hazai és külföldi köz- és magángyűjteményből kölcsönzött műtárgyakat a tárlatra. A vetítőteremben az erdélyi képzőművészet nagy alakjairól, művészcsoportjairól készült portréfilmek, etűdök, rövidebb riportok nézhetők meg. A kiállításhoz gazdag dokumentációt tartalmazó katalógus készül. A tárlat kurátora Szücs György, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese.

A kiállítás az idei Múzeumok Éjszakája egyik kiemelt programja.

Magyar Nemzeti Galéria, A épület

2015. április 24. – augusztus 23.

Szöveg és képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria sajtóközleménye

Hozzászólások