„Jókor kell érkezni!…” – 100 éve született Vidor Miklós

 

 

 

Festő barátja párizsi ösztöndíjat kapott. Összetalálkozván, megemlítette, hogy Vidor Miklós akár megpályázhatná az ő megürült helyét a Művészeti Tanácsnál. Így is történt, mégpedig teljes sikerrel. A Művészeti Tanács 1945-ben jött létre. A hazai művészeti élet átfogó, sőt segélyező szerveként működött megszűntéig. Elnöke Kodály Zoltán, alelnöke Kassák Lajos és a festő Szőnyi István volt. Vidor visszaemlékezéséből két olyan bekezdést idézünk, amelyben summázásként avagy poentírozásképpen nyelvészeti szóval él. Figyeljünk tehát e két szóra: szótár és mellékmondat!

 

„… Az igazi értékrend érvényesült végre Magyarországon, amikor Bartók Béla, Móricz Zsigmond, József Attila neve Budapest fő útvonalain és csomópontjain került föl az utcatáblákra, és mindez pontosan azt jelentette, amit kimondtak vele. Mintha a szótár kificamodott szavait is a helyükre igazították volna…„

 

Az újdonsült szaktanácsi titkár utólag is rácsodálkozik, kikkel is lehetett együtt naponta:

 

„…Hatalmas iskola volt, arcképcsarnoknak is lélegzetakasztó: Kassák puritán szoborfeje, összeszűkülő szeme, amint indulatosan és megvesztegethetetlenül keresi az igazságot, Nagy Lajos fanyar humorba oldott rezignációja, a nagyapás, mindent megértő Heltai Jenő engedékenysége, a föllobbanó, majd dohogva visszavonuló Fodor József füstölgései, a szellem lovagjaként mérlegelő Benedek Marcell halk szavú, pontos ítélete, a nagyokat hallgató Tamási Áron egy-egy váratlan s mindig elgondolkodtató megjegyzése, Illés Endre fegyelmezett és körültekintő okossága, amint egy mellékmondatban megbújva fölcsillan...”

 

Kultúrtörténeti tény, hogy 1949-re Rákosi Mátyáséknak már nem volt szükségük a Művészeti Tanácsra. E pezsgő tevékenységű intézmény – mint Vidor Miklós is írja visszaemlékezése végén – „sóhivatallá sorvadt.” A tisztségviselőket el-elhelyezték minisztériumokban vagy másutt. Írónk fanyar iróniával, mégis hidegvérrel ekképp zárja:

 

„...Ami engem illet, további foglalkoztatásomat, érdemeim figyelembe vételével, nem látták célirányosnak. A sors időzítése ebben az esetben is tökéletesen sikerült. 1950 elején ott találtam magamat, ahonnét a jó szerencse nem is olyan rég besodort a Tanácshoz: az utcán.„

 

Ez az a pont, amitől fogva Vidor – a lexikonok megfogalmazta minősítéssel – „szabad foglalkozású író” volt. Nem annyira „szabadúszó”, aki mindenfélébe belevág/belekóstol. Sokkalta pontosabban és célosabban: Vidor Miklós azóta, félszáz éven át, kifejezetten irodalmi munkásságának élt, és figyelemre méltó alkotásokkal örvendeztette meg hálás olvasóit.

 

Nincs módunk és időnk Vidor Miklós pallérozott nyelvét-stílusát vázolnunk, elemeznünk, netán a vele kapcsolatos értő kritikákból citálnunk. Inkább szólaltassuk meg az idősödő költőt-írót, aki jó negyed százada Eszmélet címmel nagyon tanulságos nyelvi kórképet fogalmazott meg, nem kevés aggodalmának is hangot adva. Az innen vett részleteket olvasva bizonyára érezzük: nyitott szemmel-füllel járt Vidor Miklós. És arra is rádöbbenünk, hogy, sajnos, napjainkra sincs javulás a kipellengérezett nyelvi vétségek dolgában. Sőt!

 

„Félmondatnyi foszlány egy nyilatkozatból: „Azok az országok, akik…” A többire már nem is vagyok kíváncsi. Az „aki”, ‘akik” vonatkozó névmás csakis egy vagy több személyt jelölhet. A csoportfogalmat – nemzetet, népet, országot – az „amely” illeti meg. Magyarul tehát: „azok az országok, amelyek…„

…

” Az eltompult nyelvérzékdiadala a „viszonyulni” ige elharapódzása. Melegen ajánlom robotemberek számára. Hús-vér lény „szeret” vagy „nem szeret”, „pártol” vagy „elutasít” valakit vagy valamit, esetleg „tetszik” vagy „nem tetszik” neki, de semmi esetre sem „viszonyul” hozzá pozitívan vagy negatívan.

 

Valaha így dicsértük meg a jó bizonyítvánnyal hazatérő gyermekünket: „Ez már valami!” Vagy: „Hát ez nem akármi!” – Milyen igénytelenek lettünk! Ma ugyanis így szól az elismerés: „Ez nem semmi!” – Nem bizony: lapos is, sivár is, tehát „korszerű”.

 

S még két gyöngyszem: jártomban-keltemben bukkantam rájuk. Egy lakatosműhely cégtáblájára ez volt kifestve: „univelzáris”. Menten belémvillant: a kiváló szakértő így hirdeti, hogy nincs olyan titkos fiók, rejtekajtó, mesterlakat, amit az ő kulcsa ki nem nyit, de ha kell, el is zárja. – A másik egy bolt lehúzott redőnyén díszlett, s ezt izente: „Ezen üzlet szemben van.” Beleszédültem. Megfordult velem az utca. Majd föleszmélve dünnyögtem magam elé József Attila sorait: „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / a meg nem gondolt gondolat.”

Könyvtárainkban remélhetően megtaláljuk az idestova 70 éves főművét: a Szökőár című pedagógiai regényt és persze több elbeszéléskötetét. Diszkrét porlefúvásukkal, még inkább elmélyedő olvasásunkkal méltán tiszteleghetünk a száz éve született és húsz éve elhunyt Vidor Miklós emléke előtt….

 

 

 

Kapcsolódó cikkünk a szerző tollából: