A Palóc Társaság immár 28. alkalommal hirdette meg a Magyar Kultúra napja alkalmából a Kárpát-medencei esszéíró pályázatát. Célja az volt, hogy a Kárpát-medencei magyarok összetartozását megszilárdító dolgozatok készüljenek. A pályázatra 106 pályázótól 101 pályamű érkezett be.

Palóc hír – Sikeres pályázat!

Farkas Ferencné Pásztor Ilona – Fotó: Antalfi-Farkas Erzsébet

A Palóc Társaság pályázatában három korcsoportban versenyeztek a beadott munkák. A Montázsmagazin újságírója, Farkas Ferencné Pásztor Ilona a megmérettetésen 3. helyezést ért el a „Nem mese, – valóság…” témakörben. A beadott dolgozat régi családtörténeti epizódokat mutat be.

Palóc hír – Részlet a harmadik díjas pályaműből

Képzelt riport a nagymamámmal

– Drága nagymamám! Most, hogy én is kétszeres nagymama vagyok, nagyon örülök, hogy valamikor nagyon figyeltem a meséidre, történeteidre. Képzeld, az én két kis unokám is lelkes hallgatója minden régi történetnek. Ezért arra gondoltam, egyiket-másikat elmesélhetnéd újra nekem.
– Mindez már csak a képzeletszárnyán történhet meg, de ne hagyjuk elveszni. Elsőként talán az én gyerekkoromból idézek egyet:

A záróvizsga

A záróvizsga drukkja ez előtt 110 évvel már az elemi iskolásokat is sújtotta. Hatodik osztály után a templomban – (reformátusok az Úrasztala előtt ) – tettünk tanúbizonyságot arról, hogy nem hiába koptattuk 6 éven át az iskolapadot. A legfontosabb tantárgyak kerültek terítékre: számolás, versek, minimális földrajzi és történelmi ismeretek és persze a hittan. A szülők megtöltötték a templom padsorait, kerti virágcsokrok illata lengedezett a templom légterében…

Mi, a kis elemisták ünneplő, de legalábbis tisztára mosott ruhában vártuk a bizonyítás lehetőségét. Az úgynevezett Mózes-székben a lelkész volt az ünnepi vendég. Az „Urak székében” a község földesura (báró Vay) és a gondnok szemlézte a kipirult arcokat.

Az én időmben nagyon ritkán buktattak évismétlésre, ez esetben mégis volt egy F. nevű fiú, aki a 12 éves korosztályból kirítt nagy termetével. Nem véletlenül: 14 éves volt.

A szülei is röstelkedtek emiatt, a templomi padok utolsó soraiban „bújtak el”, s várták a vizsga végét. A vizsga közös énekléssel, hangos versmondással, közös imával kezdődött. Ez azért is jó volt, mert oldotta a feszültséget, s az sem derült ki, ha valaki nem tudta, csak tátogott. Ezután következtek az egyéni felszólítások. Név szerint, egyesével, hangosan kellett a kérdésekre megfelelni.

Az ünnepi esemény fontos volt a tanító, B.L. számára is, hiszen egyházi iskola lévén, a lelkész volt az egyházi felettese, s természetesen figyelemmel kísérte a számonkérést. Mivel már F. harmadízben próbálkozott, ezért a vizsga előtti nap a tanító a többiek füle hallatára így szólt:

– Idefigyelj, F.! Tőled a vizsgán azt fogom kérdezni, hogy „Ugye Mennyben lakik a Jóisten?” De te ne szólj semmit, csak bólints!

Ezúttal a vizsga sikerült.

Palóc hír – Sikeres pályázat!

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk