Világhírű színész, rendező, producer. Az első színész, aki a Lordok Házának tagja lett.  Mindmáig ténylegesen az egyik legnagyobbnak tartott angol művész. Rendkívül széles skáláját játszotta el a színpadi és filmszerepeknek. 12-szer jelölték Oscar-díjra, ebből végül kettőt kapott meg. 5 Emmy-díj, valamint 3 Golden Globe-díj birtokosa.

 

Laurence Olivier különösen nagy érdeklődéssel fordult  Shakespeare drámái felé, számos darab színrevitelében vett részt, és formált meg olyan nagyszabású karaktereket, mint Othello, Hamlet, III. Richárd, Macbeth vagy V. Henrik.

Gyermekkorában anglikán lelkész apjától szigorú nevelést kapott. 9 évesen az iskolai színjátszó kör előadásában Brutus szerepében tűnt fel. Azonnal felfigyeltek a tehetségére, de a sikerek még várattak magukra.  17 évesen drámaiskolába jelentkezett. Kezdetben kis feladatokat kapott, ám hamarosan a nagyobb szerepek is megtalálták.

 

 

Új utakon a siker felé

A színpadi áttörést 1930-ban egy Noel Coward-darabban nyújtott alakítása hozta meg számára. Igazán elemében mindig is a színpadon érezte magát, a filmezést sokáig művészileg alacsonyabbrendűnek tartotta. Ezután rendszeresen szerepelt filmekben is, többek között az Ahogy tetszik Shakespeare-adaptációban vagy Korda Sándor filmjeiben.

Első házassága Jill Esmond-dal zátonyra futott. Nagy szerelme második felesége, Vivien Leigh volt, akit elsősorban az „Elfújta a szél” című elsöprő sikerű film öntörvényű nőalakjának, Scarlett O’Harának megformálójaként ismerünk.  Mindketten elváltak, végül 1940-ben kötöttek házasságot. Közös színpadi és filmes szerepek következtek (Lady Hamilton, Hamlet,  Rómeó és Júlia, Antigoné, Antonius és Kleopátra).

Hollywood

Vivien egy csapásra meghódította Hollywoodot, hiszen alakításáért Oscar-díjjal jutalmazták. Laurence sikere sem sokáig késett. A harmincas évek végén forgatta le az „ Üvöltő szelek” című filmet, mely fordulópontot jelentett amerikai karrierjében. Oscarra jelölték, és hírességként üdvözölték, akármerre fordult is meg. Sikerét a „Manderley-ház asszonya” című regényből készített „Rebecca” és a Jane Austen regénye alapján forgatott „Büszkeség és balítélet” tovább fokozta.

A háború kitörése után Olivier a légierőhöz akart csatlakozni, ezért repülés-órákat vett. Hadnagyi fokozatot kapott a flotta tagjaként, bevetésre azonban sosem hívták be.  1944-ben el is küldték őt a szolgálatból, majd színésztársaival hathetes turnéra indultak Európában, ahol a hadseregnek tartottak előadásokat (G.B.Shaw-, Ibsen- és Shakespeare- darabokat adtak elő). 1944-ben  elkészítette az V. Henrik című filmet, ami hazafias témáját tekintve különösen időszerűnek bizonyult. Az angolok legendás győzelme Shakespeare, illetve Olivier tolmácsolásában lelki támaszt jelentett a katonák számára.

Érdemei elismeréseként 1948-ban lovaggá ütötték. Feleségével hathónapos ausztráliai és új-zélandi körútra indultak, ahol szintén zajos sikereket értek el.

Válság

A boldog házasság idillje azonban lassanként kezdett szertefoszlani. Vivien Leigh fiatal korától kezdve erősen depressziós alkat volt, hisztérikus rohamok jöttek rá, melankólia és álmatlanság gyötörte, és ez az évek előrehaladtával egyre erősebben mutatkozott. A veszekedések gyakoribbak lettek köztük, Viviennek a fellépéseit is le kellett mondania. Kétszer is gyermeket várt, de nem tudta kihordani. A vetélések után mély depresszióba esett. 1960-ban váltak el.

Laurence Olivier harmadszor is megnősült: Joan Plowright-tal kötött házasságából három gyermeke született.

Rendezései

Rendezőként az V. Henrikkel debütált. Ezt követte a Hamlet, majd a londoni National Theatre alapítójaként és rendezőjeként számos más darab. Nehezen lehetne felsorolni akár csak a legjelentősebb szerepeit is. A magyar nézők talán a „Spartacus” előkelő római hadvezéreként, Crassusként emlékezhetnek rá leginkább. Idősebb korában mellékszereplőként feltűnt még a Zefirelli-rendezte, Jézus életét feldolgozó „Názáreti Jézus” című nagyszabású alkotásban.

Elismerések

1970-ben a Lordok Házának tagjává avatták, később érdemrendet is kapott. Díjat is neveztek el róla. Magas rangja ellenére is azt szerette, ha Larry-nek szólították.

1989-ben halt meg otthonában, Angliában. Utolsó éveiben számos betegséggel küszködött, de majdnem haláláig dolgozott,  kisebb szerepeket, fellépéseket vállalt. Hamvait a Westminster Apátságban, a Poets’ Corner (“Költősarok”) részben temették el. Ebben a megtiszteltetésben nagyon kevesen részesültek: olyan személyiségek közelében nyugszik, akiket színdarabjaiban és filmjeiben megformált (többek között V. Henrik király).

Magánéletében viharos és kiegyensúlyozottabb szakaszok váltották egymást. Szakmai sikerei, elismertsége azonban egyenesen íveltek fölfelé. Shakespeare-alakításaival értékeket teremtett, filmes feldolgozásaival jóval szélesebb közönség számára tette elérhetővé a darabokat,  és sokszorosan beírta magát a színház-és filmtörténet legjelentősebb képviselői közé.

 

Weninger Nóra

Hozzászólások