Magyar sztárok, továbbá neves külföldi vendégművészek lesznek a fellépői annak a több mint száz rendezvénynek, amelyet a Budapesti Nyári Fesztivál kínál idén a Margitszigeten és a Városmajorban.

szabadteri2016
Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón hangsúlyozta: két színpadukon, a Margitszigeten és a Városmajorban, esszenciáját adják annak, ami az előző színházi évadban az ország – és a világ – kőszínházaiban történt. Nagy felelősséget is ró a szervezőkre ez a kultúraközvetítő szerep – emelte ki Bán Teodóra –, mert a művészetértő közönség igényeihez éppúgy kell igazodniuk, mint azokat megnyerniük, akik először náluk találkoznak bizonyos műfajokkal, drámával, balettel, operával.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a fesztivállal közös két produkcióról elmondta, hogy az egyik, az Otello – búcsúelőadás. Nyáron, a Margitszigeten lesz utoljára látható a Verdi-opera, klasszikus díszletek között, forgószínpadon játszódó Vámos László-féle rendezése, Desdemona szerepében Rost Andreával. A Traviata pedig előbemutatóként kerül színre szabadtéren, ősztől az Erkel Színházban játsszák. Anger Ferenc rendező arról a nehéz feladatról beszélt, amelyet az intim történet óriási térben történő, a konvenciókkal szakító, újító megjelenítése okoz. A siker egyik zálogának Miklósa Erika koloratúrszopránt nevezte meg, aki először lép színre operaelőadásban a Margitszigeten.

Az Evitát a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével mutatja be a fesztivál. Rendezője, Juronics Tamás előrebocsátotta, hogy a tánc nagy szerepet fog játszani Lloyd Webber Eva Perón életét feldolgozó musicaljének általa színpadra álmodott változatában.

szabadter1

Fotó: Éder Vera

 

Ötven előadást néztek meg a Városmajori Színházi Szemle válogatói, akik nevében Karsai György színháztörténész elmondta, hogy egyetlen szempontot követtek figyelemmel, a minőségét. Így döntöttek négy hazai és két határon túli előadás versenyprogramba illesztése mellett. Érkezik a Jézus Krisztus Szupersztár Kaposvárról, a szombathelyi Makrancos Kata, a Zűrzavaros éjszaka Miskolcról, a tatabányai Moliere: Tartuffe, a Bolondok tánca Szabadkáról és a Buborékok Nagyváradról.

Városmajori ősbemutató Bereményi Géza újraírt színdarabja, a Shakespeare királynője, a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös megvalósításban. A szerző jelezte, hogy ragaszkodik a történeti tényekhez, amelyek a titokzatos angol bárdot körülvették. A darab az Udvaros Dorottya alakításában megjelenő I. Erzsébet uralkodásának utolsó éveiben játszódik.

Különlegességnek ígérkezik Nyáry Krisztián írók, költők magánéletét feldolgozó Így szerettek ők című könyvének színpadi adaptációja, amelyben nemcsak az alkotók versei csendülnek fel a Kaláka együttes közreműködésével, hanem két színészházaspár, Gryllus Dorka és Simon Kornél, valamint Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter irodalomtörténeti csemegének számító életképeket is megelevenít.

Hasonló szerkesztési elgondolás szerint Egy kis romantikus éji zene című orgonakoncertjén Rákász Gergely nemcsak Mozart és Liszt műveit, de a komponisták egyéniségét is felcsillantja.

szabadter2

Fotó: Éder Vera

 

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az operadallamokat széles körben népszerűsítő három tenor 1990-es koncertje nyomán három fiatal operaénekes, az amerikai James Valenti, a német Martin Mühle és a francia Sébastien Guéze meghívásával követi a nemes hagyományt.

De lesz a szigeten korhatáros éjszakai Magic Show előadás is, amelyen négy illuzionista mutat be olykor vérfagyasztó trükköket. A gyerekeket pedig mindkét helyszínen várják hétvégi műsorok, például reneszánsz délelőttök és interaktív meseszínpadi produkciók.

Érdemes megjegyezni a június 10-i dátumot, amikor is kezdetét veszi az idén a romantika jegyében meghirdetett Budapesti Nyári Fesztivál. Ekkor lesz a nyitókoncert a Margitszigeten. A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsorán romantikus klasszikusok szerepelnek. Az esemény fényét emeli Wang Yuja huszonéves kínai zongoravirtuóz közreműködése, aki Ravel-, Gershwin- és Dvořak-műveket ad elő.

Bővebb információ: www.szabadter.hu

Mátraházi Zsuzsa (Fotók: Éder Vera) – Forrás: Szabad Tér Színház

Hozzászólások