Mi, emberek nem ismerjük fel a pillanat valódi értékét egészen addig, amíg emlékké nem válik. Csak rajtunk múlik, hogy megragadjuk-e vagy hagyjuk tovaszállni.

Kovács Éva Nógrád megyében, Salgótarjánban él. Nemrég megkeresett minket, hogy valljon megpróbáltatásokkal teli életéről. Írásai már talán sokak számára ismertek, melyek segítségével meg akarja szólítani és megajándékozni az olvasókat.

 

raczne_kovacs_eva6

 

Kedves Éva! Szeretném, ha először mesélnél gyermekkorodról és fiatal éveidről, hogy jobban megértsük felnőttkori énedet.

Egyszerű ember vagyok, aki kapott egy kincset a Jóistentől: az írást, ami számomra önkifejezést jelent. Segítségével sok embert meg tudok szólítani, a szívembe lakozó szeretettel megajándékozni az olvasóközönséget. 1961-ben születtem egyszerű bányászszülők gyermekeként. Sajnos hamar megtudhattam, hogy mi az a fájdalom: a szüleim hatéves koromban elváltak egymástól, amit nem tudtam feldolgozni még a mai napig sem. Ők elváltak, és én lettem az áldozat. Visszahúzódó lettem és dacos. Sokat olvastam, aminek most nagy hasznát veszem az írásaimban. Hiszen ilyen módon eljutok bárhová a világban, nincsen akadály előttem: a tengerre, a hegyekbe, amik átölelnek, az állatokhoz és a természet lágy ölére egyaránt.

Milyen végzettséged és foglalkozásod lett?

Ami a végzettségem illeti, csak az általános iskola nyolc osztályát végeztem el. Sajnos nem tudtam továbbtanulni, pedig szerettem volna nagyon.

Hogyan történt a fészekrakás, a családalapítás?

14 évesen kerültem ki a szülői házból, onnan kezdve a saját lábamon próbálok érvényesülni. Bár nem könnyű feladat, de a családomért élek, harcolok. 1980-ban ismertem meg a páromat, akivel már 35éve együtt vagyunk jóban-rosszban. Született két gyermekünk: 1983-ban Zoltán fiunk és 1987-ben Noémi lányunk. A magunk módján nevelgettük őket, és figyeltük, hogyan cseperednek fel és nőnek meg gyermekeink.

Milyen örömök és szenvedések vártak rád a későbbi években?

Az örömöket a családom jelentette és jelenti most is. Bár sok tragédián kellett keresztül mennem, ami egy darabig megváltoztatott engem is. Ikergyermekeim születtek, de 1993-ban elvesztettem őket. Három éven keresztül nem tudtam feldolgozni a hiányukat. De volt egy drága mamám, aki mindig arra tanított: Ahányszor elesel, állj fel, mert ember vagy! Én így is tettem az életem során sokszor. Felálltam és mentem. Sokszor csüggedve és sokszor emelt fővel, hogy ne lássák rajtam, amit érzek, és ne legyek senkinek a pletyka tárgya. A mesekönyvemet is elsősorban nekik írtam, hiszen nem tudtam nekik mesélni, olyan keveset éltek szegények. De most minden este nekik mesélek, és ők figyelik a mennyből anyukájukat.

 

raczne_kovacs_eva7

 

Mikor kezdtél el írni?

2010-ben, amikor megszületett az unokám. Neki írtam Mikulásra az első versemet. Onnantól kezdtem el foglalkozni az irodalommal, illetve az írással, ami igen nagy örömet jelent. Azon felül egyfajta megnyugvás is számomra, mert csodálatos dolog kiírni magamból, ami bennem van, legyen az bú vagy bánat, legyen az öröm vagy szeretet, illetve bármi, amit az életem során kapok a sorstól. Sokan nem hiszik el, hogy az írás gyógyító hatással tud lenni. Mások egyetértenek velem, mert lelkileg tényleg gyógyulttá teszi az embert a tiszta szívből jövő és ihlettel teli írás. Jó kiírni magából az embernek az érzéseit.

Milyen műfajban jeleskedsz? Hol jelentek meg írásaid? Hány könyved jelent meg? Hol lehet hozzájutni, olvasni őket?

Több műfajban is írok, mesét, verset, regényt. Most dolgozom az Őserdő rabja lettem című regényemen, ami a szépség és a szeretet egyfajta kombinációját rejti magában. Az Alaszkai történet című könyvem februárban jelent meg a Publió kiadó gondozásában. Interneten keresztül lehet rendelni a könyvből ITT.

 

raczne_kovacs_eva1

 

Sok gondolat kering a fejemben. 1994-ben klinikai halált haltam, és azóta más lett az életem. Olyan dolgokat is észreveszek, ami felett mások elsiklanak, hisz csak a pénzt hajszolják. Sokan nem tudják érzékelni a külvilág ezer csodáját, ami nekem minden nap megadatik. 2013-ban újra szembe kellett néznem a halállal: a szívem nem úgy vert, ahogy egy átlagembernek. Most pészmékerem van. Tudom értékelni az élet apró örömeit és csodáit, és ezeket szeretném megmutatni az olvasóimnak is.

Ha azt mondom, hogy „Mesedoktor” és „Család-barát”, mi jut eszedbe róla?

A Család-barát egy televíziós műsor, a Magyar Televízió szerkesztésében, ahová engem is meghívtak egy beszélgetésre. A Mesedoktor – ami egyáltalán nem mese – egy a kórházban végzett tevékenységemet takarja. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban a gyerekeknek szoktam mesélni, így lettem én „Mesedoktor”. Mindkettő életem meghatározó részévé vált.

 

raczne_kovacs_eva4

Interjú a Nógrádi Televízióban

Ha röviden meg kellene fogalmaznom életem célját: a szeretetadás, az emberség, ami a mai világban igen csak veszendőben van, a harmónia, a tenni vágyás, az emberi kapcsolatok létrehozása és életben tartása. Hogy lássa a világ, amit én hozok létre, de nem egyedül, hanem a Jó Isten és a barátaim segítségével. Egy pár embert meg szeretnék említeni, akik napi szinten szurkolnak értem, segítenek, és nem hagynak cserben soha: Hegedűs Sándor Irénke, Forgó Sándorné, Fenyvesiné Mester Erika és még sorolhatnám. Ők tudják, mi a szeretet.

Milyen céljaid, terveid vannak?

Szívesen megosztom az olvasókkal, mi is lehet egy egyszerű ember álma: utazgatni, bejárni a földet, szeretetet adni másoknak. Egy picivel jobban élni, mert a szenvedésből volt és van is elég. Megismerni sok embert, és egy filmre vinni a regényemet vagy a meséim valamelyikét. Lehet, hogy nagy álmok ezek, de nekem az életet jelentik, hisz reménykedem és várom a csodát, hogy végre eljöjjön, ahogy én szeretném.

 

raczne_kovacs_eva5

 

Ha úgy érzed, hogy küldetésed van ebben a világban, hogyan foglalnád össze ezt?

Érzem és tudom, hogy lennie kell küldetésemnek, hiszen kétszer megbirkóztam a halállal, és mégis itt vagyok. A családomért és a barátaimért jöttem vissza. Adni jó és adni kell is. A könyvemnek minden sorát szeretettel írtam, hogy ne csak lássuk, de érezzük is a szépséget, ami megfoghatóan egyszerű és ritka, mint a fehér holló. Az én szívem szabad, a csoda kinyitotta nekem a kapukat, és én átmegyek rajta. Egyszer odaérek minden olvasóm szívéhez. Ha előveszed a könyvemet és a sorokat olvasod, szabadítsd fel a lelkedet, hessegesd el a fájdalmat, és csak a jót tartsd meg magadnak. Én ezt szeretném nyújtani neked, így lesz kerek a világ veled és velem. Csak az érzelem számít, semmi más, a többi csak porszem, ami szétfolyik ujjaid között. És ha majd találkozol velem, remélem, mosolyogsz önfeledten, ahogy én is ezt teszem.

Kedves Éva, jó egészséget és sikeres alkotómunkát kívánok neked! Érd el céljaidat, váltsd valóra vágyaidat! Köszönöm az interjút!

 

Merengés

Egy napon ránéztem a csupasz égre, kerestem valamit. Talán a világmindenséget és a Göncölszekér egy darabját. Én sem értettem, mit akarok ott az adott helyzetben. A napot, ami rám kacsintott és egyre csak hívogatott. Táguló tudatom egyre zagyvál, és az agyam nem hagy békén. Sietek, nincs vesztegetni való időm, folyton utazom. Egyszer haza, aztán máshova, ha kész vagyok, szelektálok. Válogatok, mint egy tyúkanyó a szemekben. Az elérhetetlen csábít, mily érdekes dolog, hogy nem elégszem meg ennyivel. Kezdem az elejéről, majd gyakran visszatérek mindig ugyanoda.

Kóbor lélek vagyok, hajt a vérem és sokszor becsapom magam? Tényleg ez vagyok én, vagy csak a „másom”, ki játszik velem. Ha már így van, nincs fellebbezés, bizonyítani kell. Egy senki mer alkotni a jövő nemzedéknek? Félre gőgöt, büszkeséget, a járt utat kell járni. Gyönyörködni, ha kell, és nem jajgatni soha. A testem felkért most egy táncra, és én nem szabadkozom. Követtem az ütemeket megszállottként, egy két há…. Repülök a végtelen vonaton be a világegyetembe. Ott megkapaszkodom, gyökeret verek, mint egy fa a házunk udvarán. Szétágazom. ott a földben elnyújtózkodom, kihajtok, hogyha kell, virágokat szórok és vihart kavarok. Egyszerű ember, ki álmodni mer, és nem kér érte semmit, csak a csillagot odafenn.

Tavasz van kimondhatatlanul, a szívem ilyenkor megvadul, s apró darabokra törik. Mint egy csatázó katona, ki elvesztette a csatát, zászlót ragadok, feltűzöm a télre, a fázós napoknak vége. Ébredezik a természet, a nap is egyszerre aranyra változik. Megújul a természet, mert vége a télnek, tarka lesz a csupasz táj. Csendben figyelem, ahogyan kibontakozik és más ruhára vált. Halványsárga most a mező, zöldell a fű, bíbor a hajnal és az ég kék.

Megmásztam egy nagy hegyet, majd repülni kezdtem a fény felé. Fáztam nagyon. Testem haldoklott, de a lelkem élni akart. Lépkedtem a semmibe, miközben az életem kockánként pergett le előttem. Hirtelen nagy világosság lett és betakarta az arcom. A mennyek kapui kinyíltak sorban. Bejártam ott a termeket, oly szép volt minden. Mikor visszatértem a földre, új ember lett belőlem. Arcomról a szomorúság végleg eltűnt, haldokló testem már szabad. A Jó Isten engedte, hogy éljek, sokaknak van még rám szüksége..

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások