Műterem a természetben – a plein-air festészet világa – Villásek Tibor gondolatai

„A plein-air (ejtsd: plen-er) festészet lényege, hogy a művész nem zárt műteremben, hanem közvetlenül a szabadban, a természetben állítja fel az állványát, és ott örökíti meg az adott tájat, fényt, hangulatot. Ez az alkotási forma nem csupán technikai kihívásokat rejt magában, de egészen különleges, élő kapcsolatot teremt a természet és az alkotó között – és ez a kapcsolat a képeken is megmutatkozik.”

A plein-air festés nem egyszerűen „szabadtéri festészet”, hanem egy sajátos látásmód, amely a közvetlen tapasztalatra, a látványra adott azonnali reakcióra, a pillanat megragadására épül. A művész a természetben nemcsak nézi a világot – benne él. A fény, az árnyék, a levegő vibrálása, a madárhangok, a nap melege vagy a szél hűvössége mind része az élménynek – és ez mind ott van az ecsetvonások mögött.

A plein-air mesterei – nemzetközi és hazai példák

A plein-air festészet a 19. század második felében vált igazán népszerűvé, elsősorban a francia impresszionisták révén. Claude Monet, Camille Pissarro vagy Pierre-Auguste Renoir előszeretettel festett a szabadban, hogy megragadja a természet múlékony fényeit és színeit. Számukra a természet nem háttér volt, hanem főszereplő – élő, mozgó, folyamatosan változó inspiráció.

Magyarországon is számos híres művész dolgozott a természet közvetlen közelében. A nagybányai művésztelep festői – például Ferenczy Károly, Réti István vagy Iványi-Grünwald Béla – épp a plein-air szellemiségét követve újították meg a magyar festészetet a 20. század elején. A természetes fények és árnyékok tanulmányozása, a közvetlen megfigyelés révén újfajta érzékenységet és valósághűséget hoztak a magyar képzőművészetbe.

Ezeket a hagyományokat később a kárpátaljai festőiskola művészei is továbbvitték. Munkácsy Mihály hatása mellett az olyan alkotók, mint Boksay József és Erdélyi Béla, a táj és a fények iránti érzékenységgel gazdagították a régió vizuális kultúráját, miközben a helyi természet közvetlen tanulmányozása alapját képezte művészetüknek.

Kortársaink közül is többek között Villásek Tibor festőművész vallja magát a plein-air festészet elkötelezett hívének. Munkáiban különleges érzékenységgel jelennek meg a táj rezdülései, a fények változása, az évszakok hangulata. Számára nemcsak a végeredmény, hanem maga az alkotás folyamata is szorosan összefonódik a természet közelségével. A helyszínen születő képeiben ott van a pillanat aurája – valami, amit utólag, műtermi környezetben lehetetlen újrateremteni.

Műterem vagy természet?

A műtermi festés biztonságos, kényelmes és kontrollált körülményeket biztosít: állandó fényviszonyok, temperált hőmérséklet, minden eszköz kéznél van. A művésznek van ideje és tere átgondolni, újratervezni, rétegezni. Ezzel szemben a szabadban festeni sokkal kiszámíthatatlanabb – épp ez adja a varázsát.

„A plein-air festőnek alkalmazkodnia kell a gyorsan változó fényekhez, az időjáráshoz, a hőmérséklethez. Télen a hidegben gyakran átfagy a keze – kesztyűben pedig lehetetlen precízen bánni az ecsettel. Nyáron a tűző nap, a szél, a rovarok vagy épp az állandó fényirányváltás zavarhatja a koncentrációt. Az árnyékos helyek gyakran nem kínálnak ideális rálátást a témára, így a festő sokszor kénytelen a tűző napon vagy kényelmetlen testhelyzetben dolgozni”- vallja a művész.

Az olajfesték viselkedése is változik a hőmérséklettől függően: hidegben sűrűbbé, nehezebben kenhetővé válik, míg melegben felhígul, gyorsabban szárad, ami nehezíti az árnyalatok egybeolvasztását. Emellett a por, a levegő páratartalma, sőt akár egy szél által hozott falevél is hatással lehet az alkotásra. A felhők is állandóan mozognak, változnak, így annak az ábrázolása is teljesen a művész szakmai tudását tükrözik. Mindezek olyan tényezők, amelyek a szabadban készült műveket különösen élővé, dinamikussá és megismételhetetlenné teszik.

Az érték a kéz munkája

A kézzel készült plein-air festmények nemcsak látványban, hanem értékben is különlegesek. Egy ilyen kép nem csupán esztétikai élmény – benne van a művész ideje, küzdelme, az időjárás próbája, a természet ritmusának elfogadása. A néző nem egy „steril” képet lát, hanem egy szeletet a világból, amit az alkotó abban a pillanatban és térben élt meg.

A művész ilyenkor nem csupán ábrázol, hanem részt vesz abban a valóságban, amit megörökít. A kéz remegése a hidegben, az izzadság nyoma egy nyári vásznon, vagy a napfény okozta színeltolódás – mind-mind része az alkotásnak. Az így készült művekben ott a személyesség, az emberi jelenlét – amit sem a nyomtatott másolat, sem a digitális technika nem tud helyettesíteni.

„A természetben festeni egy különleges, megnyugtató érzés. Ilyenkor átadod magad ennek a hangulatnak és élvezed a környezetet. Ám sokszor fárasztó is. A legjobb helyet néha sokáig kell keresni, közben cipeled a válladon a nehéz állványt a festékekkel, kezedben pedig a vásznat. Legtöbb esetben a többi művészkollégámmal együtt alkotunk, ilyenkor egymást is segítjük tanácsokkal, kikérjük a másik véleményét. A munka végeztével pedig jókat beszélgetünk.”

Épp ezért a plein-air képek gyakran különösen nagyra értékelt darabjai egy életműnek vagy gyűjteménynek. Hitelességük, atmoszférájuk és a mögöttük álló „terepi munka” hozzáadott értéket jelent – nemcsak esztétikai, hanem szimbolikus értelemben is. Gyűjtők és műértők körében a plein-air festmények nemcsak a művész tehetségének, hanem elhivatottságának is bizonyítékai.
A természet nem műterem – de épp ez a szépsége

A plein-air festészet több mint technika – életforma. Türelem, kitartás, alázat és szenvedély kell hozzá. Az, aki ezt az utat választja, mint Villásek Tibor, vállalja az elemek kihívásait, hogy egy pillanatnyi szépséget örökítve alkosson maradandót.

„Ez az alkotói attitűd a néző számára is különleges élményt nyújt: egy olyan festményt láthat, amely egy adott napon, egy adott órában, egy adott helyen született meg – egyszeri és megismételhetetlen módon. Mert a természet nem ismétli önmagát – és egyetlen plein-air festmény sem születhet meg kétszer ugyanúgy” – fejezi be gondolatait Tibor.

 

Villásek Tibor munkásságát ezen a linken követheti.

 

Villásek Róbert

Kapcsolódó cikkeink