Mint üstnek zengése… 1848-49-ről nekünk a forradalom jut eszünkbe, a szabadságharc és a bukás. Robert Schumann valaha lelkesedett az új eszmékért, ebben az időben azonban a tűz már lelohadt.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (fotó: Hargitay Olivér)

Látomások gyötörték, s egy kortársi beszámoló szerint ilyen hallucinációk törtek rá akkor is, amikor Byron Manfrédjához komponált színpadi kísérőzenét (1848). Ebből manapság általában a nyitányt halljuk. A következő esztendőben Schumannt végképp elkeserítették az események. Nem értette, Drezdában miért éppen egy zenész vezeti a nagy politikai felfordulást. Richard Wagnernek hívták ezt a nyughatatlan muzsikust, akinek aztán menekülnie kellett német földről.

Schumann a komponálásba menekült a kényelmetlen valóság elől: számos darabot írt, egyebek mellett egy versenyművet négy kürtre és zenekarra. A német erdő, a vadászat zenéjét. Furcsa véletlen, hogy ugyanebben az évben hangozhatott el a nyilvánosság előtt első ízben egy fiatalon elhunyt mester még tizenéves korban írt c-moll szimfóniája. Mint Schubert oly sok alkotása, ez is elfeledve lappangott keletkezése után több mint három évtizedig.

Tragikus – mondanánk, de ezt a jelzőt megelőlegezte a szerző, aki maga nevezte így művét. Kevésbé tragikus a hangverseny nyitószámaként elhangzó f-moll fantázia sorsa. Schubertnek ezt a művét mindig is szerették a zongoristák. Dohnányi például annyira, hogy zenekarra hangszerelte.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (fotó: Hargitay Olivér)

…Mint üstnek zengése
2020. február 16. 19.30
Pesti Vigadó

A program:
Franz Schubert – Dohnányi Ernő f-moll fantázia, D. 940
Robert Schumann – Hangversenydarab négy kürtre és zenekarra, op. 86
***
Robert Schumann – Manfréd-nyitány, op. 115
Franz Schubert – IV. (c-moll, „Tragikus”) szimfónia, D. 417

Közreműködik:
Gál László – kürt
Kutas Dávid – kürt
Maruzsa Tibor – kürt
Rákos László – kürt
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kovács János karmester

 

Forrás: Momentum Mundi

(A Montázsmagazinban ITT olvashatunk a Nemzeti Filharmonikusok korábbi fellépéséről.)

 

 

Hozzászólások