„Ne nyúlj hozzá, mert olajos!” – hangzik az intelem már gyerekkorunkban. A kerékpár hajtására szolgáló lánc ugyanakkor a jármű lelke, és egy roppant összetett alkatrész. A Bikepro.hu kerékpár webshop segítségével utánajártunk a részleteknek.

A lánc

A kerékpárlánc az első és a hátsó lánckerekeket köti össze. Fokozottan terhelt alkatrész, és mint ilyet, rendszeresen tisztítani és karbantartani kell, időnként pedig cserére is szorul.

Maga a lánchajtás az 1880-as évekig vezethető vissza, de a többsebességes szorzóváltók és a fokozatváltás csak az 1980-as években – a persely nélküli technológia által – terjedtek el. A mai láncok sok alkatrészből állnak: a teljes lánc közel 500 elemet tartalmaz.

Fokozatszám, vagyis a „sebesség”

A Bikepro.hu kerékpárláncokról szóló szakértői írása rengeteg információval szolgál a láncok összetételéről és működéséről. Megtudhatjuk például, hogy a fokozatszám növekedésével a láncok egyre vékonyabbak, ennek ellenére nem csökken a szakítószilárdságuk. Sőt, a nagy gyártók „hiperkeskeny” modelljei általában erősebbek és tartósabbak.

A vásárlásnál fontos szempont, hogy egy meghatározott fokozatú váltórendszerhez csakis az adott fokozathoz tervezett láncot szabad használni. A legjobb teljesítmény elérése érdekében mindkét nagy alkatrészgyártó (Shimano és SRAM) esetében célszerű figyelembe venni, hogy a márka és a típus is egyezzen.

Élettartam

Egy lánc élettartama nagymértékben függ a használatának környezetétől és a kerékpározási stílustól, de legfőképp a rendszeres karbantartás van rá kedvező hatással. Napjainkban a tisztítást és a kenőanyag-használatot a kerékpáron végezzük – tehát szétszerelés nélkül –, amihez számos speciális tisztítóeszköz vásárolható.

A legújabb láncokon egy zsírréteg található, amely a tartós kenést szolgálja. A gyártók ugyanis felismerték, hogy a felhasználók többsége nem szentel kellő figyelmet a lánc karbantartásának és kenésének, ezért ez az eredeti zsírbevonat biztosítja, hogy alkalmas környezetben a lánc akár a teljes életciklusa alatt védett legyen.

A jövő

A hozzáértők szerint a láncok további fejlesztésének fókuszában vélhetően a tartósság növelése áll: vagyis a cél az, hogy ritkábban kelljen tisztítani, kenni és legfőképp cserélni. Új technológiák talán csupán az elektromos hajtásrásegítés területén várhatók, azonban maga a lánc megmarad.

A legújabb technológiai kérdésekről és a gyártási specifikumokat érintő további részletekről a Bikepro.hu fent említett cikkében olvashatsz. Egyúttal láncok széles választéka áll rendelkezésre a webáruházban, ahol szívesen segítenek a megfelelő teljesítménnyel és tartóssággal rendelkező típus kiválasztásában a cikkben szereplő szempontok alapján.

SZPONZORÁLT TARTALOM

 

Hozzászólások