A kecskeméti Városháza ezen a héten mintha elvarázsolt kastély lenne. Díszudvarán százféle virág, köztük rózsa pompázik, mintegy 6000 dísznövény csodálatos látványa várja a látogatókat.  

2014. június 25-én 16.00 órakor volt a Virág- és Rózsakiállítás ünnepélyes megnyitója. A kiállítás jelmondata: ”Viráglabirintus” A kiállítás díszvendége Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő, fővédnöke Dr. Zombor Gábor, egészségügyi államtitkár, Kecskemét város polgármestere, védnökei pedig Dr. Jeney Gábor plébános, Menyhárt Sándor plébános, Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, Mák Kornél alpolgármester voltak. A megnyitón közreműködött Palotás József, az M. Bodon Pál Zeneiskola művésztanára, valamint Radics Sándor Európa díjas cimbalom-művész.


2014. június 26-án, csütörtökön szakmai napot tartottak, ahol az érdeklődők a virágok ültetésével, ápolásával kapcsolatosan kaphattak kertészeti tanácsokat.


2014. június 27-én, pénteken délután a Rózsahölgyek IV. Nemzetközi találkozója, felvonulása és jótékonysági rendezvénye érdekes csemege volt az azt követő gasztronómiai program előtt. Régi házak nagy ételei címmel hagyománnyal rendelkező neves magyar családok nevét viselő ételek kóstolóval egybekötött bemutatóján vehettünk részt. S miután végigkóstoltuk a sok finomságot, szívünknek-fülünknek kedves program, a Lakó Sándor Kamarazenekar előadása következett.


Mint mindig, csodálatos zene csendült fel a zenekari tagok hangszereiből: Vivaldi, Sibelius, Johann Strauss, Pachelbel, Mozart zenéje kábította el a hallgatóságot a virágillattal együtt. Még egy filmzene részletét is odavarázsolták a Schindler listája című filmből. A Pizzicato Polka bravúros előadása mindenkit megvidámított.


2014. június 28-án, szombaton délelőtt gyerekprogramokkal várták az apróságokat, a Csipkerózsika és a Herceg jelölteket. Megválasztották Az év Csipkerózsikáját is.


2014. június 29-én, vasárnap 12.00 órakor tombolasorsolásra várják a szerencsét próbálókat, mert értékes nyeremény várományosai. Este 20.00 óráig lesz nyitva a Városháza, amikor is elbúcsúzik a Viráglabirintus a kecskeméti virágkedvelőktől. Jövőre megint lesz Rózsa- és virágkiállítás, mégpedig a kilencedik!

Fotók: B. Kis János és Rédai Árpád

Köszönettel!

Hozzászólások