Száz esztendeje, 1921. január 19-én született Mészöly Miklós, a jogászból lett író. Nyolcvan esztendő adatott meg neki és természetesen ezáltal több évtizedes alkotói pálya. Az, amit a „Középiskolai irodalmi lexikon” nem sokkal életműve lezárulása előtt tömören megfogalmazott róla, megérdemli, hogy itt is közzétegyük. Már csak azért is, mert máris jellemzi Mészöly írói és persze emberi stílusát:

meszoly miklos

Mészöly Miklós 1964-ben – Fotó: Hunyadi József

„Rendkívüli igényesség, bölcseleti és etikai nézőpont jellemzi írásait. Tárgyias, minimális cselekményt elbeszélő, parabolikus regényeiben és elbeszéléseiben leginkább a tárgyak és események elemzése kap nagy szerepet. Fő témája az ember sorsa a hatalom szorításában, a kiszolgáltatottság élménye és legfőbb erkölcsi követelményeinek, a szeretetnek és a felelősségnek az érvényesülése a világban.”

Amikor Mészöly 2001-ben, immár 20 éve elhunyt, Esterházy Péter ezt írta róla nekrológjában:

Nemcsak a nyelvet változtatta meg, hanem a prózaíró viszonyát a nyelvhez….Mészöly után más lett az irodalmi nyelv…Ezért neki az is tanítványa, aki nem az.

Messzire vezetne, ha most boncolgatni kezdenénk főbb munkái csak egyikének is a stílusát vagy nyelvezetét. De legalább a címüket említsük meg, mi mindennel ajándékozta meg Mészöly a XX. század második felének magyar szépirodalmát: Magasiskola, Jelentés öt egérről, Az atléta halála, Saulus, Film…Persze egyebeket is felsorolhatnánk. Szóljunk inkább kifejezetten a meseíró Mészölyről. Hogyan is látta, fogadta az ő ilyetén jelentkezését a pályatárs, Lengyel Balázs… Amit ő a „Hétalvó puttonyocska” című szép mesekönyvről megfogalmazott, az természetesen áll Mészöly valamennyi, bármikor írt meséjére is.

„Mészöly Miklós … igényei szerint félrehúzódott ifjúságunk meseellátásának tágas útjáról a művészet keskeny útjára, s a legjobb írói eszközök birtokában magára talált a különös műfaji korlátok között.”

Hol-hol nem, túl a Bakony erdején, túl a Balaton vizén, ahol karónak vágják az akácfát, ahol szurdiknak mondják a dombok árkát, volt egy szép kicsi szőlőskert, a szőlőskert közepén egy présház, a présházban egy öreg kád tetején pedig egy helyre-forma puttonyocska.”

Ezzel a szépen lejtő, hangulatot sugalló mondattal indul a könyv címadó meséje. Egy mondta, s máris van benne három okosan alkalmazott stílusötlet: a hol-hol és a túl-túl szokott meseeleme után két gondolatritmusba fűzött konkrét kép áll helyhatározásul, lehorgonyzásul, hogy tudni is lehessen, ne is, hol van az a szőlőskert s az a helyre-forma – ez a harmadik ötlet – puttonyocska. Majd két leíró mondat következik magyarázatként meg a kicsinyítés indokául.

Amolyan fából készült alkalmatosság volt, amilyennel szüretelni szoktak szerte a világban. Csupáncsak kisebbecske volt a többinél, azért hívták puttonyocskának.

(Nem kisebb, kisebbecske!)

Hát jól figyeljetek – szól ki ezután a meséből a mesélő -, egyszerre mi történt vele?

Vagyis most már látja a vak is: puttonyocska a mese hőse. Már tudjuk róla, hogy kicsi – ez az egyik általános tulajdonsága -, a másik pedig az, hogy igen szeretett aludni, Mészöly Miklós refrénszerűen közbe-közbeveti növekvő nyomatékkal, hiszen itt a bonyodalom forrása. Persze, a szuggesztív mesekezdés után, melyben örök népmesei elem és sajátos írói képalkotás szövődött egybe, könnyű megszemélyesíteni a puttonyocskát. (A meseolvasó különben is eleve hiszékeny!) Mégis, Mészöly Miklós ezt további két-három ötlettel oldja meg, hol a puttonyocska nevében szól, hol csak beszámol álmos mocorgásáról, míg ki nem vágja végül mosolyogtató orcátlansággal:

Néha a másik oldalára fordult, ahogy már a szunyókáló puttonyocskák szokták.”

Erőteljes, szép magyar nyelv hordozza ezt a mindennapok ihlette mesevilágot, olyan lírai szándékú nyelv, amely a népi képzelet eleven erejével, fordulataival természetesen él. A mesék párbeszédei, itt-ott még leírásai is, észrevétlenül siklanak át ritmikus prózába, öltözködnek egyszerű rímekbe. Ám Mészöly Miklósnak sokkal biztosabb annál a formaérzéke, hogy akár a gondolatritmust, akár a rímek ismétlését túlzásba vive, makámás klapanciává tegye egy-egy meserészletét. Érzi, hogy minden apró túlzás: a hangulat gyilkosa, s a mese művészi megvalósulása a hangulaton múlik.”

meszoly miklos
Két idézet következzék, mindkettőt az író „Szárnyas lovak” című kötetében találtam. Afféle nyelvi helyzetkép, pillanatfölvétel mind a kettő. Írhatta volna netán Örkény István is, kiváltképp a másodikat, amely az „egyperces” Trillára (is) emlékeztet. A hang, a stílus azonban elvitathatatlanul Mészöly Miklós-i:

(Mai)

„Közös szállodai szobában egy csángó tanárral. Iasiban tanít a Politechnikán. Sportoló, labdarúgó. Nyelvileg éppen félúton; magyarul már rosszul, románul inkább a szaknyelvet. Együtt vacsorázunk. Két menüt végigeszik. Az ágyban is eszik. Hátborzongatóan elégedett. Sokat nevet. Mikor rájön, hogy a logarléc használatával nem vagyok egészen tisztában, hajnali háromig magyaráz lelkesen. „Az a civilizáció, ha van enni elég”, mondja elalvás előtt.”

(Szöveg)

“Egy irodalmi koldus kántálja az egyik kávézóasztal sarkon, lába között botja, kezében az előírásos nyűtt kalap:

„Elmondom, amire még sosem vállalkoztam, és szeretném, ha megértenének. Stom árvaszéki ülnök vagyok, korábban ezredes. Negyedik éve minden második nap délelőttjét az egyik szakrendelő folyosóján töltöm, közel az aluminium keretes csapóajtóhoz. Már van saját székem, ahova visszatérek, mint a bumeráng. Ismerősek a csempék a falon, a repedések, a piszokcsíkok, a fertőtlenített vécé szaga. Elhihetik, hogy otthon érzem itt magamat, s talán már akkor is visszajárnék ide, ha nem ezen múlna az életem. Megszoktam, hogy adott pillanatban szólítanak, és teljesen rajtam áll, hogy kivárom-e ezt a pillanatot. De mire várhatnék másra? Az emberi nyomorúság részese vagyok, ezt minden alkalommal leolvashatom az arcokról. És hogy ők is azok. Elmondom hát, amire még sosem vállalkoztam, és szeretném, ha megértenének. Stom árvaszéki ülnök vagyok, korábban ezredes….”

Mészöly Miklós centenáriuma fölszíthatja érdeklődésünket: üssük föl időnként az ő ízes nyelvezetű meséit. De „embermesé”-it is!

 

Holczer József

 

A szerző közelmúltban írott cikke Somlyó Györgyről

 

Hozzászólások