Több évet kellett rá várni, hogy Deák Krisztina új filmje, az Aglaja mozikba kerüljön, de megérte a várakozást.

 

Az Ónódi Eszter főszereplésével készült filmet még 2009-ben forgatták le 42 nap alatt, de egészen mostanáig kellett rá várni, hogy végre forgalmazót találjanak neki, és bemutathassák a közönségnek is.

Deák Krisztinát egy önéletrajzi regény ihlette meg, amelyet egy cirkuszos családban felcseperedő nő írt, aki gyerekkorában mindig attól rettegett, hogy a mamája meghal majd a cirkuszban. Ugyanígy van ezzel a film fiatal kis főhősnője, Aglaja is. A sztori Romániában veszi kezdetét, ahol Aglaja apukája (Bogdán Zsolt) a bohóc, anyukája, Sabine (Ónódi Eszter) pedig a sztárartista. A család a jobb életkörülmények reményében nyugatra menekül, ahol a kezdeti nehézségek után Sabine egy új műsorszámra tesz szert.

Erről a bizonyos számról érdemes beszélni, mert meglehetősen ijesztő. Sabine lesz az acélhajú nő, aki a hajánál fogva lóg, és úgy kápráztatja el a közönséget. Kislánya, Aglaja retteg, hogy anyukája ugyanarra a sorsra jut, mint kis barátnője, vagy épp a szám előző előadója, és lezuhan a magasból. A néző pedig akaratlanul is a saját hajához kap, és mikor a megfeszülő haj ijesztő hangot ad, nem csak a szemét csukja be, de még a fülét is igyekszik befogni.

A műsorszámnak köszönhetően Sabine igazi sztár lesz, a gyerekeket viszont elveszik a házaspártól, és bentlakásos iskolába kényszerítik, erre pedig a szülők házassága is rámegy. A történet ezután nagyot ugrik az időben, Aglaja nyolc évet vár, hogy az anyja érte menjen és magával vigye.

A film voltaképpen kettőjük kapcsolatáról, anyáról és lányáról szól, rajtuk keresztül mutatja be a vándorcirkuszok korántsem vidám és felhőtlen mindennapjait. A csillogás, amit a közönség lát, csak ámítás: a színfalak mögött rivalizálás, intrikák és tragédiák húzódnak meg.

A filmben minden színész nagyszerűen megoldja a feladatát. Ónódi Eszter hónapokon át edzett, sőt még a tériszonyával is szembeszállt, hogy a filmen artistává válhasson. Jávor Babett igazán erőteljes alakítást nyújt a kis Aglaja szerepében, bizonyára nem ez volt az utolsó film, amiben láthattuk.

Az Aglaja című filmet október 11-től vetítik a mozik. Egy olyan alkotás, amelyet mindenképpen érdemes megtekinteni.

 

Weninger Andrea

Hozzászólások