Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója – Immár 30 éve Kecskemét ad otthont a magyarországi bábszínházi szakma országos rendezvényének. A Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója 2022. június 11-én vette kezdetét.  A megnyitón a szervező Ciróka Bábszínház igazgatója mellett Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő és Dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár megbízásából Tőkés Nikoletta köszöntötte a vendégeket.

babszinhazak 15. talalkozoja

Az első találkozóra 1992-ben került sor azzal a céllal, hogy a bábszínházi alkotók – megnézve egymás előadásait – megvitassák a látottakat, illetve más aktuális kérdésekről is véleményt cseréljenek. Akkor hét társulat tíz előadása alkotta a háromnapos rendezvényt. Most, harminc évvel később, hat nap alatt 38 előadás és több mint 400 résztvevő fémjelzi az idei kettős jubileumi eseményt. A program fontos eleme a mindennapos szakmai fórum, amely a látott előadások megvitatását biztosítja.

Négy évet vártunk, hogy újra együtt lehessünk: szakmabeliek, kollégák, barátok. A rendezvény eredeti időpontja ugyanis 2020 novemberére volt kitűzve, majd 2021 júniusára. Mi, szervezők szinte csodaként éljük meg, hogy többszöri nekifutást követően most valóban kezdetét veszi az esemény – köszöntötte a megnyitón a hazai és határon túli magyar bábszínházak képviselőit Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő kiemelte: nagy megtiszteltetés, hogy Kecskemét és a Ciróka Bábszínház ad otthont állandó jelleggel ennek a szakmai és pedagógiai szempontból is fontos rendezvénynek. Hangsúlyozta, hogy a színpadon megszülető csodát viszi magával tovább a jövő generációja.

Tőkés Nikoletta tolmácsolta Dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár gondolatait a bábszínházak és az online világ versenyéről, a kultúra kiemelt szerepéről a gyermekek életében.

Félek, hogy a virtuális csillámpónik és véreskezű szuperhősök uralta, szétesett értékrendű, nagyban online élt gyermeki világban egyre kevesebbszer kerül elő a paraván, egyre kevesebb fiókban lapulnak kis ujjbábok… Az online világ térhódításának köszönhetően mára már önmagában értékké vált a jelenléti élmény, a kézzel fogható tapasztalás és érzékelés, a fizikai valóban átélt közösségi együttlét.

Az idei Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező szakos hallgatóinak munkáit is bemutatja egy gazdag kiállítás során. A rendezvény zárónapján szakmai fórumokra kerül sor.

A szervezők a Budapest Bábszínház Anima című produkcióját választották nyitóelőadásnak. A Színművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatóinak etűdökből álló előadása a báb és mozgatója viszonyának mélységeit vizsgálja sok humorral és lírai pillanatokkal.

Gondolva a városi közönségre, a szervezők a szakmai program több előadását is elérhetővé tették. Ezen felül, a korábbi hagyományt folytatva, június 11-én és 12-én reggeltől estig előadások és szabadtéri játékok várják a családokat a város főterén.

A Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozójának részletes programjáról a Ciróka Bábszínház honlapján és közösségi média felületein tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ciróka Bábszínház

Facebook

 

Kapcsolódó cikkünk:

Hírek a kecskeméti Ciróka Bábszínházból

 

Hozzászólások