Horváth Roland festőművésszel beszélgettünk Magas lovon c. festménye ürügyén.

2012. Magasló, 150x120cm, olaj, vászon

2012. Magas lovon, 150x120cm, olaj, vászon

 

Emlékszel még, mi volt a kiinduló impulzus?

Mostanában gondolom újra, mi is történik velem télen, és ennek ellenkezőjeképpen nyáron, no és a közbeeső időkben, mármint tavasszal és ősszel, mert tudni kell, hogy a Magas lovon c. kép téli kép. Ilyenkor a természet visszafogottsága miatt a belső impulzusok erősebben nyilvánulnak meg, és felerősödnek a külvilággal való reflexiók hiányának ellenében, és a képek így mintegy belülről törnek ki.

A Magas lovon c. elefántos kép kiinduló pontja egy  tibeti miniatúra volt: egy szerpentines úton egy eleinte fekete színű elefánt cammogott felfelé egy szerzetessel és egy majommal, majd különböző próbák és viszontagságok közepette az elefánt szép lassan fehérré változott, a gonoszkodó majom eltűnt, és a hegy tetején a szerzetes a hófehérré vált elefánton ülve elért a rajz szerint a megvilágosodáshoz. Ebben a formában az elefánt a testet jeleníti meg, a majom az egót, a szerzetes pedig a tudatot.

Ott állt előttem egy kellemes méretű vászon sötét mély barnákkal telefestve, és kikívánkozott belőlem egy fehér elefánt, aminek a tetejére egy oszlopon ülve egy szőke piros csizmás herceget festettem. Minden részlet és maga az elefánton ülő alak is belső impulzusok hatása alatt született. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember egy erőnek, energiának odaadja a keze szolgálatait, és a kép ilyenkor magától “festődik”, és nincs a munka közben kérdés, csak annak az érzése van, amit az ember a képen szeretne. Végül is ilyenkor az alkotó egyesül egy álommal, ami belőle akar megvalósulni, és közben minden részletet illetően bizonyosság vezérli.

Viszonylag ritkán látok állatokat a képeiden, egyáltalán a természetre máshogy figyelsz. A méretek itt is eltolódtak, ráadásul erősen díszített az elefánt, mégis van valami nagyon esendő, jámbor a mozdulatában. Miért elefánt, és miért ennyire szerethető?

Nos, hát igen, igen! Ez egy belső elefánt, nem egy kívül levőnek a másolata. Ha az ember belső meggyőződéssel és expresszíven fest meg dolgokat, akkor óhatatlanul is közbeszólnak a saját testének tulajdonságai, no és persze a saját eredendő habitusa, mint egy hétköznapi kézírásban, de egy nagyobb képnél még az alkotó testalkata is mérhető lesz a gesztusokban és a formákban. Szóval ez egy mondjuk ki lompos elefánt, valamiképp olyan, mint én, vagy bennem valami. Ha pedig valamennyire én vagyok, akkor jóleső, hogy szerethetőnek találsz! (nevet)

Amikor egy ilyen festmény a megvalósulás határán áll, akkor a különböző részleteket szinte már maga a festmény festi rá a képre. A díszek is így kerültek rá: szerette volna, hogy rákerüljenek.

Az elefánt egy ilyen nagytestű lény kicsi szemekkel, talán azért is jelent meg bennem a vágy, hogy megfessem, mert hozzám hasonlatos. Én is ilyen nagytestű lény vagyok, nagy fejjel, kicsi szemekkel, de alapvetően az elefánt egy nagyon szerethető lény.

 

Klebercz Kriszta fotója

Klebercz Kriszta fotója

 

A mozdulatlan kép mozdulatot jelez. Egyszerre áll és indul. Lehúzza a súlya, a sok dísz, miközben már megvan az első lépés. Az indulás ilyen nehéz pillanat?

Szóval ez egy, mondjuk ki, lompos elefánt. Inkább a teste nehéz, nem a könnyed díszei. Mondják, hogy minden első lépés nehéz, nos hát így vagyok evvel én is és az elefánt is: nehézkedünk.

Egy színtankönyv szerint a barna szín (ami a kép hátterét uralja, de egyébként is kedvelt színeim közé tartozott) a földi szenvedés színe, a nehézkedésé, avagy a földdel való munkálkodás színe, vagy pontosabban a föld színe, a termőföldé. Az elefánt a képen a test szimbólumaként is a nehézkedést jeleníti meg, mert a test többnyire eredendően önmagában nehézkedni akar, no meg az élvezeteket. Bár az egész figura fehér és kékes, ami pont, hogy a tisztaság felé viszi el a szemlélő érzéseit, és ezért az erős kontraszt miatt is olyan hatást kelt a festmény, mint egy nehézkedő, de a környezetétől elhatárolódó figura. Egyébként az elefánt nem is annyira akar a képen menni, inkább tolja balról jobbra valami különös erő, és az oszlop tetején lévő hercegecske is inkább henyél, vagy morfondírozik, mint hogy ösztökélne bárkit is.

Horváth Roland festőművész 1979-ben született Budapesten. 1994–1998 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója, 2003-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán szerzett diplomát. 2003-tól az MAOE, 2004-től 2014-ig a Sensaria, 2010-től az FKSE tagja.

Díjak/ösztöndíjak:
1998 • Domanovszky-díj
1999 • PannonColor-díj
2002 • Barcsay-díj
2003 • Herman Lipót-díj
2009 -2012 Derkovits-ösztöndíj.
2012 • Maticska Jenő-díj

 

Horváth Roland képei megtekinthetők Budapesten a Hotel Nemzetiben ( Budapest, József krt. 4., 1088) március 10-ig, valamint Berlinben a Szimpla Kaffeehaus Budapestben (Gärtnerstraße 15 10245 Berlin).

Szalagyi Csilla

Hozzászólások