…Így tehát a hatvankilenc esztendőt megélt Jékely Zoltán kapcsán ismét tudatosul, hogy a nagy erdélyi költőnek, Áprily Lajosnak a fia. Az apa is Jékelynek született, de költői nevet vett föl, s épp ez tette híressé. Zoltán viszont végig megtartotta családi nevüket: Erdélyben is, hozzánk végleg átköltözvén is. Értő elemzői ezúttal is észrevétetik régi és új olvasóival, hogy egyaránt gazdag az öröksége: költészetben, prózában, színműben, sőt a műfordítók élvonalába is sorolhatjuk. Munkásságának behatóbb vázolására nem vállalkozhatunk itt; meghagyjuk az irodalmároknak, esztétáknak, és ha reménykedhetünk benne kissé: a tankönyvíróknak is. Mert: érdemes lenne őróla is szót ejteni legalábbis a középiskolában …

Jékely és a nyelv kapcsolata a kizárólagos témánk. Ám csak egy műve nyelvi elemzésétől is el kell tekintenünk. Kétmondatnyi kivételt mégis tegyünk. Jó tíz éve a Jékely-összest újraolvasó Dalos László így vallott az első 77 oldal, nagyjából ugyanennyi költemény kapcsán:
„Mennyire kész már a nyelve a költői indulás első esztendeiben: valóságos nyelvvagyon! Ebben a mostani olvasásomban ez a gyógyító gyönyörűség: fő-és mellékneveknek, igéknek, rímeknek, asszonáncoknak, alliterációknak annyira Zolira jellemző gazdagsága!”

Most már valóban szólaljon meg maga a nyelvén-nyelvünkön éberen őrködő Jékely! A „Boszorkányok a Szőlő utcában” című elbeszélésben megalkotja a „nellaság” fogalmát. Típusként rajzolja meg Nellának, a színésznőcskének az alakját, akire a mesterkéltség, fél-vagy negyedműveltség, a sűrű, de helytelen idegenszó-használat és még egy sor negatívum, nyelvi és emberi hiányosság jellemző.

„Hídfői Nellácska – írja Jékely – birtokában volt bizonyos többnyelvűségnek az anyanyelven belül. Nos, e tulajdonság csillogtatása ismeretségünk elején még kápráztatott, de hovatovább mindjobban zavart és bosszantott, mert képtelen voltam alkalmazkodni, s a vége felé már valóságos utálatot keltett bennem.” … És így tovább. Még talán annyit: a sznobéria plusz a hozzá-nem-értés míves karikírozása, ahogyan kipellengérezi Nella idegenszó-használatát: „… Hol gyakrabban, hol ritkábban fűszerezte mondókáit franciának, angolnak, németnek, latinnak vélt szavakkal és kifejezésekkel, majdnem mindig hibásan és helytelenül.”

Éles kritikával illeti /immár versben/ az úgynevezett „neológ szavalók”-at. A címe is jellemző: „Némely újmódi versmondóra”. Mindössze két sort idézzünk, a lényeget: „Hogy többrétű, színes mondatfajták palotája, / sejtik tán, de nekik ócska kolomp csak a Nyelv.” Igen, a nagybetűs Nyelvet félti az elharapódzó modorosságtól, a csapnivaló kiejtéstől.

Jékely Zoltán nyelvi éberségét szépen bizonyítja egy olyan költemény is, amelyet joggal ajánlott a neves nyelvészprofesszor, Mészöly Gedeon emlékének. A költő már egy jó fél százada észlelte, hogy kikopóban a „volna” igealakunk. Csakhamar megszületett és publikáltatott  a „Siratóvers egy frissen kimúlt segédigénk felett”. Mivel elég hosszú, csupán egy részét idézhetjük:


Végképp kiszorított a lenne,
hogy még több e-hangzónk legyen;
Kinek minő öröme benne,
nem firtatom s nem kérdezem.

Tudom, régóta célba vettek
a nyelvérzékben híjasok,
vagy egyszerűen elfeledtek,
akiknek két ily ige sok.

Halódásod már észrevettem
jeles szerző művében is,
ki soraiba önfeledten
nem egy silány műszót bevisz.

A folyamat már véget ért: ma
eljött megváltód, a halál
/s arra, ki még használna néha,
majd ráfogják: archaizál!/.

Megölt valaki avatatlan,
kinek a nyelve, szíve kő:
egy hosszú mozifeliratban
egyszer sem fordultál elő.

Kripták zugán lelsz tán lakásra,
hol annyi szó- s igealak,
várván boldog feltámadásra,
kihűlve kong a bolt alatt.

Mi tagadás: a költő, aki köztudottan mindig hajlott a borongásra, maga is mintegy meghalt e kiveszett, kiveszni látszó szavunkat siratva.

Zárjuk négy sor erejéig az életútja nagyjából felénél, az 1946-ban írt „Pályám emlékezeté”-vel:


A lexikonban jut is annyi szó
nekem, ahányat holmi fáraó
vagy levitézlett istenség kapott.
Hát nyugodtan meghalhatok.

A centenárium elmúltával se hulljon ki emlékezetünkből Jékely Zoltán neve! Serkentsen versélvezésre és anyanyelvünk szerető művelésére mindnyájunkat!

                                                            Holczer József Sch. P., piarista szerzetes, nyelvész, irodalmár, költő

Hozzászólások