Folytatódik a “Közösen a munkáért Bács-Kiskunban” című rendezvénysorozat, melynek második állomása Kiskunfélegyházán lesz. Mint arról korábban már hírt adtunk, Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ „Foglalkoztatás 2019” elnevezésű pályázatának nyerteseként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete 2.000.000 Ft összegű támogatásban részesült. A Közösen a munkáért Bács-Kiskunban című pályázat célja a fogyatékossággal élők munkaerő-piaci integrációjának elősegítése.

kozosen a munkaert

Hencz András elnök a kecskeméti rendezvényen Ramháb Máriával, a Katona József Könyvtár igazgatónőjével, ahpl együttműködési megállapodást írtak alá.

A megvalósítás folyamán 2020 és 2021. évben 8 Bács-Kiskun megyei helyszínen zajló rendezvény megtartásával az egyesület  lehetőséget teremt mintegy 590 fő személyes találkozására. A célcsoport tagjai érzék-, és mozgásszervi fogyatékossággal élő, továbbá megváltozott munkaképességű emberek, és a kistérségek olyan munkáltatói, akik jelenleg is foglalkoztatnak, vagy potenciális foglalkoztatói lehetnek a fogyatékossággal élő munkavállalóknak. A rendezvényeken már működő jó gyakorlatok bemutatásával, szemléletformáló előadásokkal, tájékoztatókkal, és saját élményes programelemekkel szólítják meg a résztvevőket.

A “Közösen a munkáért Bács-Kiskunban” című rendezvénysorozat következő állomása tehát Kiskunfélegyházán lesz.

Időpontja: 2020. szeptember 11. péntek, 9.00 – 13.00 óráig
Helyszíne: Kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Ház, Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.

Az esemény programja:
9:00 – Regisztráció, kérdőívek kitöltése
10:00 – Köszöntő, megnyitó, tájékoztató a projektről.
10:30 – Információátadás, tájékoztatás a munka világának szereplőitől, akik résztvevőként több oldalról is érintettek a foglalkoztatásban. Előadók:

       – Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke
Ábelné Pintér Éva és Horváth Gyula, a Vakok Állami Intézetének munkatársai
Németh Orsolya, pszichológus, az MVGYOSZ vezető munkatársa

11:20 – SZÜNET

11:35 – Munkaadói tapasztalatok a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal.

Gál Fanni, személyügyi gazdálkodó és fejlesztő – Félegyházi Pékség

11:50 – Munkavállalói tapasztalatok a megváltozott munkaképességű munkavállalótól:

Tusori Nikoletta Egy „Jó gyakorlat” bemutatása

12:05 – Interaktív, élményalapú szemléletformáló bemutató, kérdések és válaszok a résztvevőknek a résztvevőktől.
13:00 – A rendezvény zárása.

Az egyesület rendezvényének célja tehát, hogy lehetőséget teremtsen  fogyatékossággal élő megváltozott munkaképességű emberek és gazdasági szervezetek, munkáltatók találkozására.

További rendezvényeik Lakiteleken, Kalocsán, Bácsalmáson, Kiskőrösön és Baján kerülnek megvalósításra 2020-ban és 2021-ben.

Látogasson el a rendezvényekre!

Szeretettel vár minden kedves résztvevőt a

Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete.

Facebook

 

Kapcsolódó cikkünk:

Pályázatot nyertek a Bács megyei gyengénlátók

 

Hozzászólások