Mindig is lenyűgöztek azok a nagy formátumú emberek, akik összefüggésekben gondolkodtak, s egyszerre sok mindenhez értettek. Ilyen számomra az építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus Kós Károly.

Kós Károly olyan életművet hagyott ránk, ami páratlan a maga nemében. A „Lizsében” (Liget – a szerk.) levő Állatkert épületei, a Wekerle, a zebegényi Havas Boldogasszony temploma, melyet 2010-ben szenteltek fel újra, az iskolák, a lakóházak, a könyvek, melyeket maga illusztrált fametszetekkel, szerkesztett és adott ki Szépmíves Céhében, hogy néhányat említsek e gazdag 93 év terméséből.

Hogyan ismertem meg apránként Kós Károly életművét?

Az országépítő című könyve a húszas éveim legnagyobb olvasmányélménye volt, melyben először szembesültem első királyunk dilemmáival és törékenységével. A történelemoktatás az én időmben eléggé töredékes volt. 1974-ben, abban az évben, mikor érettségiztem, nem volt kötelező érettségi tárgy a történelem.

Az országépítőből értettem meg, hogy még egy király sem tehet meg semmit sem büntetlenül, s hogy a Jóisten Koppány és társai halála miatt vette el tőle szeretett fiát, Imrét, akinek azokat a bizonyos intelmeket írta. Milyen lehetett egy gyerek elvesztése egy ekkora formátumú királynak, mint István? Hogy lehetett ezt túlélni és közben egy országot felépíteni?

„Véres építést parancsoltál nekem, Úristen, s én nem irgalmazhattam, s te se irgalmaztál nekem, Istenem… Koppánynak halni kellett s Ajtonynak… Tonuzobának is… s az utolsó Vazul volt… s ez volt a legnehezebb, Uram…
De én a gyerekeket adtam s Imre volt az utolsó… S az volt a legnehezebb terű, Uram amit reám tettél… S mindent Te parancsoltál, és ezért nem lehet igazsága Csanádnak, s én hiszek Neked… S irgalmazzál nekem, Istenem…”

Nem sokkal ezután tudtam meg, hogy az a XII. kerületi iskola a Városmajor utcában, ahová a gyerekeimet óvodás tornára hordtam a nyolcvanas évek elején, az is Kós Károly tervei alapján készült a népi szecesszió jegyében. Az iskola mellett 2013. december 16-án Melocco Miklósnak Kós Károlyról készült szobrának felavatásával emlékeztek meg a fővárosiak a mester születésének 130. évfordulójáról, melyről sétánk során magam is készítettem fotókat (ez szerepel a fenti első fotón).


E séta során tűnt fel az is, hogy az a népi szecesszió, amelynek emblematikus alakja volt ő, mennyire áthatotta az akkori magyar építészgenerációt. A XII. kerületben is számtalan villaépület és bérház viseli e gyönyörűséges építészeti korszak jegyeit, ahol rendkívül fontos volt a közösségi terek szerepe. E házak lakásai emberi léptékűek és a rajtuk és bennük levő apró kis elemek is szemet gyönyörködtető harmóniát sugároznak.


A minap egy barátnőmmel beszélgettem, akinek a lánya a pesti oldal kis népi szecessziós ékszerdobozában, a Wekerlén lakik arról, hogy Kós Károlynak arra is gondja volt a tervezéskor, hogy a házak közötti sövény ribizlibokor legyen, mert annak a termését jó áron veszik a piacon, s így a lakbér fedezhető belőle.

Miletics Katalin Janka szobrászművész érme


Ebből is kitűnik, hogy Kós Károly igazi – ma úgy mondanánk – öko-gondolkodású polihisztor országépítő volt maga is.

Antalffy Yvette

2014. január 23.

Hozzászólások