Komolyzenei élmény streaming szárnyakon a Nemzeti Filharmonikusokkal. Zenebarátok körében hagyománynak számít hangversennyel zárni az évet és azzal köszönteni az újat.

komolyzenei

Fotó: Berényi Gyula

Hiába reménykedtünk abban, hogy talán 2021 januárja már mentes lesz minden korlátozástól, az előadóművész és közönsége közvetlen találkozására úgy látszik, még várni kell. És addig? Sorra maradnak el a várva várt koncertek? Erről szó sincs.

A Nemzeti Filharmonikusok meghirdetett hangversenyei az adott időpontban, módosított műsorral meghallgathatóak lesznek a MÜPA oldalán. S hogy az élmény még inkább hasonlítson az élő előadásra, ezek a zenés estek nem felvételről fognak menni, hanem live streaming közvetítéssel a BBNH-ból.

A farsangidény kezdetét egy igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó koncerttel kívánta megünnepelni a Filharmonikus Zenekar január 8-án.

A dátum marad, az előre meghirdetett programban azonban lesz változás. Az élő közvetítés során elhangzik Claude Gervaise reneszánsz zeneszerző: Old French Dances című gyűjteménye, amit eredetileg négy fúvós hangszerre írt Gervaise. Hallható lesz a brit zeneszerző, Edward Elgar egy kompozíciója, ahol a vonószenekar kerül reflektorfénybe.

komolyzenei

Fotó: Csatlós Norbert

A viszonylag ritkán játszott Szerenád vonószenekarra igazi komolyzenei csemegét ígér, akárcsak Grieg Holberg-szvit vonószenekarra című műve.

A sort két Mozart divertimento streamelés követi. A korabeli salzburgi hallgatóság is nagyon szerette a mester nagyobb szabású kamaraműveit, köztük a B-dúr- és Esz-dúr divertimentót.

Bizonyára sokán tudják, hogy Mozart maga is gyakran föllépett hegedűművészként. 1777 októberében pont a B-dúr divertimento (K. 287/271H) előadása után ezt írta Münchenből:

“Úgy játszottam, mintha én volnék egész Európa legnagyobb hegedűse.”

Január 8-án Salzburg egykori kedvence helyett kiváló magyar művészek előadásában gyönyörködhetünk.

A január 14-ére meghirdetett hangverseny helyett a kórus kamarakoncertjének előadását hallhatjuk.

A közvetlen hangulatot és élményt ebben az esetben is az élő streamelés adja az alábbi programmal:

Heinrich Schütz: An den Wassern zu Babel, Andreas Hammerschimdt: Ach Jesus stirbt és Johann Michael Bach: Nun hab ich überwunden. A második egységben két Franz Schubert zongoradarab hangzik el, majd Szergej Rachmaninov: Vesperás című művéből lesznek részletek. Az estet Horváth Márton Levente: O salutaris hostia, Csemiczky Miklós: Pater noster, Orbán György: 90. genfi zsoltár /zongora/ és 150. genfi zsoltár /zongora/ darabjai zárják. Közreműködik Bizják Dóra zongoraművész.

A Nemzeti Filharmonikusoknak fontos a közönsége, ezért ebben az átmeneti időszakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen nélkülöznünk a komolyzenei élményt.

A Nemzeti Filharmonikusok további koncertjei

Forrás: Momentum Mundi

Korábbi hasonló cikkünk:

Még több zenei élmény – A Nemzeti Filharmonikusok bérletei a jövő évadra

 

Hozzászólások